Van egy fősodor - amely nemigen sodor, néha csak cammog -, és vannak kacskaringók, kitérők és betétek; mindösszesen jól földagadt a Pintér Béla Társulat legújabb produkciója, a Szutyok. Ami amúgy pontosan erről szól, a szutyokról, noha ez itt tulajdonnév, az intézetből örökbe fogadott kamasz lány gúnyneve.
A lányt, Rózsit barátnőjével, Anitával együtt egy falusi házaspár fogadja örökbe, miután megtudják, hogy az asszonynak nem lehet gyereke, és elmennek az intézetbe, hogy "feliratkozzanak" egy csecsemőért; de a véletlenül megpillantott vadóc lányt nem tudják otthagyni. A lány barátnője: cigány. A falu előítéletes, de megpróbál felülemelkedni. Pedig utóbb bebizonyosodik: az előítélet alapja a tapasztalat. A cigány lány lop, aztán még örökbe fogadó "apját" is elszereti a feleségétől. Hazug hízelkedés, álszent megjátszás jellemzi az érdekvezérelt cigány árvát.
A másik lánynak ronda a foga; ettől (is) morc és nehezen szerethető. Õ tud szeretni, csak nem tudja kimutatni. Árgus szemmel figyeli, hogy a biopék (!) apa és a szociális munkás (!) anya hol vét a bt.-k gazdálkodási szabályai ellen. Merev, rendpárti. Követeli, hogy lopáson kapott társát adják föl a rendőrségen. Amikor nem teszik, elmegy, vissza az intézetbe, és Martens-bakancsban, bomberdzsekiben, árpádsávos nyaksállal tér meg, és megtéríti a megcsalt asszonyt, aki hamarosan piros, sujtásos kiskabátba bújik a la Morvai Krisztina.
A biopék egyébként színjátszó kört vezet a faluban. A produkcióval - melynek próbáit és előadását is látjuk; a férfi szerzeménye Budai Ilona balladája az Emmanuelle című film zenéjére: a szegény aszszony gyermekét elhagyja, a farkasok elé veti, amelyek széttépik - versenyre mennek, ahol egy Regős János nevű zsűritag hosszasan elemzi a látottakat, előhordva az összes atelier-közhelyet. Ez a paródia (amelyet Pintér Béla ad elő) az előadás egyik legizmosabb része, ámbátor a fősodorhoz nincs köze.
A biopékről egyébként a Rózsi nevű lány kideríti, hogy nem magyarosított sváb, hanem zsidó, vagyis a cigány zsidóval adta össze magát, gyerek is készül, akit aztán a cigány lány barátnője győzködésére elvetet.
Rózsi olykor közönyösen gyors szexuális aktust bonyolít a falubeli Bélával, akinek a felesége tolókocsiban ül. A falu népét megjelenítő Bandi bácsi és Pali bácsi frappáns és humoros dialógokban kíséri és kommentálja az eseményeket.
Amikor Susan Sontag megalkotta a camp fogalmát, evidensen a magaskultúra szemszögéből írta le. Magyarul mindközönségesen az "annyira rémes, hogy már jó" bon-mot-jával fejezzük ki olykor azt, amikor a művészetben (mégpedig a magasban, és nem a tömegkultúrában) lényegi és tartalmi elemmé válik a mindennapi, a banális, a közhelyes, a klisé. Pintér Béla színháza általában ezzel operál, valamint önnön társadalmi érzékenységével és szókimondásával - és a három kombinációjával. Csakhogy többnyire direkten, mert ez az ő alkotói módszere: szociografikus, mondhatni. Életből "ellesett" mondatok és párbeszédek sorjáznak, amelyek az erőteljesen formális színházi kontextustól sem válnak stilizálttá, hanem megmaradnak banálisnak, közhelyesnek. Fölteszem, nincs is alkotói szándék az átlényegítésre, marad a szüntelen ellentétek gyümölcsözőnek vélt hatása. Így kerül a produkcióba maszk és uszályos orvosi köpeny (jelmez: Benedek Mari), a díszletbe maguktól fölpattanó és aratáskor elfekvő búzakalászok (díszlet: Tamás Gábor) és a zene (Kerényi Róbert), amely hagyományosan "pintérbélás", népies énekbeszéd.
A Szutyok: leltár, anamnézis jelenkori társadalmunk állapotáról. Fontos problémák, tisztességes intonációban, felelős művészi interpretációban. Pintér Béla színháza nem vonatkoztatható el a kortól, a közegtől, amelyben született - ezt komoly erénynek gondolom, kivált mostanság. Mindazonáltal az előadás működési mechanizmusában - a jelenetek belső ritmusában, tartalmi egymásra következésében, a zenével való összekombinálásában - fontos szerepet kap a szórakoztatás, a nevettetés, a szokásosnak mondható és sikeresnek bizonyult eszköztár aktiválása. Ez is rendben van: Pintér Béla színháza egy olyan szubkultúra favoritja, amely amúgy a magaskultúrának is fogyasztója, szívesen bolyong intellektuális vidékeken, és - például itt - szívesen tekint el ettől.
És hát a színészek, ez a jól temperált együttes szokásosan jól teszi a dolgát. Szamosi Zsófi Rózsi szerepében egészen kiemelkedő alakítást nyújt, amennyiben egy belső lélektani folyamat kidolgozásával átköti a figura életének különböző állomásait. Thuróczy Szabolcs és Quitt László a két falusi ember komédiáspárjában üdítő látvány, Enyedi Éva pedig a cigány lány Anita figuráját teszi már-már didaktikusan markánssá. Szakonyi Györk játssza (a mellesleg elnyomott íróember) Bélát, akinek nagyvárosi, mondhatni, értelmiségi sértettsége lehengerlő. Szalontay Tünde a feleség, Irén szerepében a végére megkapja az áhított csecsemőt is, akit immár Friedenthal Zoltán Attilája nélkül kell majd fölnevelnie. A tolókocsis Ágit Roszik Hella játssza - és neki is megvan a külön drámája. Pintér Béla több szerepben jó.
Csak egy dramaturg, az hiányzik nagyon a produkcióból: a "nem volt szívünk kidobni" motívumok egyrészt nagyon meghosszítják, másrészt fölhígítják az előadást.
Szkéné, május 21.
