Ügyes forgó települt az egri Gárdonyi Géza Színház színpadára - gerezdekre szabdalja a teret; a kis cikkelyek ráadásul átnyílnak egymásba, látni engedik egymást is. Ambrus Mária remek díszlete nemcsak Raymond Chandler Elkéstél, Terry című regényének szövevényes bonyolultságára utal, hanem a mélyebb rétegek és az atmoszféra legtalálóbb vizuális párját is odahívja a színre: Edward Hopper képeit. Zsótér Sándor rendező egyiket-másikat konkrétan is belerendezi a darabba - például a Western Motel és a Nighthawks címűt -, de a díszlet egésze, a falak festése, a bútorok, a kis terek el- és berendezése is Hoppert idézi.
Ez a találó párosítás - nemcsak időben és helyben, hanem "világban" is stimmel a két alkotó - jó közege Marlowe felügyelő bonyolult kalandsorozatának. Chandler regénye - eredeti címe: The Long Goodbye, azaz A hosszú búcsú - ugyanis elsősorban nem egy mégoly bonyolult bűntény logikai fölfejtéséről szól, hanem a középponti alak, Marlowe felügyelő nyomozás címén előadott "grand tour"-járól, családokban, sorsokban és lelkekben. A saját lelkében is.
A hosszú álom című regény is nehezen hagyta filmre vinni magát (ha emlékszünk, Howard Hawks verziójában Humphrey Bogart játszotta az alig követhető, mégis remek mozi főszerepét), és Altmann sem tudott egyenes vonalú sztorit faragni A hosszú búcsúból. Zsótérnak tehát elsősorban a dramatizálással kellett megbirkóznia.
Részben úgy tette ezt, hogy a főszereplő olykor mesélője is a történetnek - elvégre, krimiről lévén szó, nem maradhatunk le semmi fontosról. Részben pedig úgy, hogy a jelenetek nemcsak közvetlenül az előzőre és a következőre tapadnak rá, hanem mind hátra, mind előre messzebbre is nyúlnak. Zsótér igyekezett mindent belefoglalni az adaptációba, nemcsak a krimit, hanem a lelki bugyrokat is. A szándék érthető, hiszen ez a mélyebb vonulat - ha tetszik, ezért szeretjük igazán a regényt -, de a színpad természete nem kedvez neki. Több szereplő (az orvos, az apa, a kiadó) alig egy-két röpke - tényleg röpke - jelenetre jön színpadra, szerepük szerint Marlowe-t látják el némi pluszinformációval, nem is a krimivel, hanem a főbb szereplők motivációival, titkaival kapcsolatban. És elsősorban hosszítják-nyújtják az előadást, a bonyolult történet szempontjából fölösleges gondolkodnivalóval látják el a nézőt. Akinek pedig amúgy is van min töprengenie, miközben a gyorsan váltakozó jelenetek szereplőit igyekszik beazonosítani, és kitalálni, vajon látomásról vagy valóságról van szó éppen. A dramatizálásból nem emelkedik ki a "célirány" - akár a kor- és kórképszerű tablóra gondolunk, akár a krimire. És ettől a bizonytalanságtól, a hangsúlyok megosztottságától a mégoly pergő jelenetek ellenére is - vagy épp azért - helyenként leül az előadás.
A fizikai brutalitás rendre lassított filmként jelenik meg: ez jó ötlet, hiszen ennek a szerzőnek és ennek a világnak a verés, a fizikai erőszak még nem a főszereplője (akkor sem, ha Marlowe-t minden regényben puhára verik néhányszor), csak olykori kísérőjelensége. A stilizálás, a maga "extra" látványosságával, teatralitásával fölhívja a figyelmet arra is, hogy a lelki kínzások, a kapcsolatokat alaposan átszínező pszichológiai erőszaktétel a szereplők életében a "normális" tempó része. Itt mélyre temetett titkok, sok évvel korábbi események szabályozzák az emberi kapcsolatokat, melyekben a kiszolgáltatottság, az egymás sakkban tartása, a kegyetlen és kitartó dominanciaharcok viszik a prímet, és teszik az egyik felet boldogtalan "uralkodóvá", a másikat szerencsétlen páriává. Kivált a második részben szaporodnak az ezeket megérzékítő fantáziaképek - és Zsótér rendezői kézjegyei.
Egy, csak egy ember makulátlan, őt azonban rendre elsodorják a bonyodalmak; alig is uralja, inkább csak követi, amit ösztönei diktálnak. Marlowe az, a rutinos és jó eszű nyomozó, aki még nem a mai "mindenható" mintazsaru díszpéldánya, és nem is a törvényességen kívül mozgó, csak magára számítható megszállott, hanem egy, a saját kíváncsisága és rendíthetetlen tisztessége által vezérelt jó ember. Nyakig merül az eseményekbe - nem játssza a kívülállót, hiszen nem az. Tapasztalataiból megtanulta, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik, és hogy az igazság kiderítésének ára van; az ő esetében a magányosság, a némileg rezignált és melankolikus, mindazonáltal sikerélményekkel fűszerezett boldogtalanság. Múlékony kapcsolatok, rövid időre szóló barátságok, szerelmi fellobbanások - aztán ismét a sivár lakás otthonos otthontalansága.
A Marlowe-t játszó, tehetséges Ötvös Andrásra ez a kabát nagy. A kemény (és számos) tapasztalatot nem tudja elhitetni velünk, márpedig Marlowe ebből nyomoz. Nem az életkori meg nem felelés a probléma - Zsótérnál ez sosem probléma -, hanem a figura hitelességdeficitje. A Kaszás Gergő játszotta Terry bizony lelépi ezt a Marlowe-t.
Schruff Milán is kevés a sikeres bestselleríró Roger Wade-hez; egy korán lepukkant alkoholista, akit Mészáros Sára inkább bizonytalan, semmint rejtélyes Eileenje tart a markában. A tágas tablóban van néhány jól sikerült portré - de Chandlerről ebben az előadásban a díszlet mond a legtöbbet.
Egri Gárdonyi Géza Színház, február 14.
