Színház - Nem pucér! - Heiner Müller: Kvartett

  • Csáki Judit
  • 2011. március 10.

Zene

Ha így megy tovább, lassan lehetetlenség lesz kritikát írni: minden szó a visszájára fordul a színházba nem járó, de lankadatlanul színház-politizáló politikusok, valamint a színházba nem járó, de lankadatlanul észt osztó zsurnaliszták köreiben. Eget ver a hülyeség, ha színházról, kivált, ha a Nemzetiről van szó; már nemcsak "Juliska" lesz prosti a János vitézben, de az imitált maszturbálás is odakatapultált eredeti helyéről, a Magyar ünnepből; sőt, már nemhogy az előadásokat, de a műsort sem nézik azok, akik a Schillert, Csehovot, Madáchot, Katonát, Móriczot, Shakespeare-t játszó színházon a klasszikusokat kérik számon.

Ha így megy tovább, lassan lehetetlenség lesz kritikát írni: minden szó a visszájára fordul a színházba nem járó, de lankadatlanul színház-politizáló politikusok, valamint a színházba nem járó, de lankadatlanul észt osztó zsurnaliszták köreiben. Eget ver a hülyeség, ha színházról, kivált, ha a Nemzetiről van szó; már nemcsak "Juliska" lesz prosti a János vitézben, de az imitált maszturbálás is odakatapultált eredeti helyéről, a Magyar ünnepből; sőt, már nemhogy az előadásokat, de a műsort sem nézik azok, akik a Schillert, Csehovot, Madáchot, Katonát, Móriczot, Shakespeare-t játszó színházon a klasszikusokat kérik számon.

Szóval ha leírom, hogy Alföldi Róbert és Udvaros Dorottya nemet vált Heiner Müller Kvartett című darabjának előadásában, akkor lesz itt akkora buzizás, transzvesztitázás és gyalázkodás, hogy leesnek a rémes kariatidák a színház - újmagyar politikai nyelven: melegedő - falairól (amúgy nem lenne kár értük). Ezért gyorsan hozzáteszem, hogy csak szóban történik mindez, állig fölöltözve.

De a kvartett nem ettől, vagyis a nem-, még inkább a szerepváltástól lesz kvartett, noha Heiner Müller valószínűleg erre gondolhatott, amikor 1981-ben megírta a darabot, hanem attól, hogy Gergye Krisztián rendezésében a két színész mellett végig a színpadon van két táncos is, akik a színészek belső világaként a ki nem mondott, mert ki nem mondható szavakat teszik melléjük-mögéjük-eléjük, egyenesen a zsigerek legmélyéről. Udvaros Dorottya és Alföldi Róbert mellett Virág Melinda és Gergye Krisztián lények és lelkek, kezdetben fekete festékbe áztatott papírruhába burkolva, majd lehámlik róluk minden (de azért nincs meztelenség!), és csak a poklok pokla marad, az ösztönök világa, kívülre kerül a bent. Érdekes: nem nehezül el, nem borítja feketébe az egész előadást ez a "párhuzamos történet" - annyi benne a fordulat, hogy nézzük érdeklődve.

Tudjuk: Heiner Müller a színház hatalmas költője, aki töredékesnek tűnő darabjaiban is a teljességet idézi meg, de mindig közvetve: darabjaira bontja a tán sosem létezett egészet. A Kvartettben Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyokjából emeli ki Valmont vicomte és Merteuil márkiné párbaját, ezt az életre, illetve még inkább halálra szóló gigászi összecsapást az ösztönök, a kéjek és fájdalmak libertinus nagymesterei között. Az előadást Hajas Tibor összművészeti performer szövegei keretezik, a képi világ is őt idézi (az előadás egészét az ő emlékének ajánlják az alkotók); számos tükör és fényes felület veri vissza trükkösen az egyszerit, sajátos fénytörésben többszörözve mindent, leggyakrabban a feketét, a sötétet.

És mit még? Hát elsősorban Udvaros és Alföldi nagy színészi duettjét, amelyben könynyedén és súlyosan kevernek gúnyt és szenvedélyt, szenvedést és kínzást, viccet és szemrehányást, féltékenységet és bosszút. És közben mindvégig arról van szó; igen, a szenvedély fűtötte vágyról, a szexusról, a bírásról és birtoklásról.

A tér valójában térfél, méghozzá kettő; Árvai György a valódi küzdőtér mellé két kisebb pódiumot állított, itt készülnek az összecsapásra a felek, és itt zajlik a stilizált párbaj is. A "küzdőtéren" pedig - amelyet előbb fekete lepel borít, majd fokozatosan kibomlik alóla a vérpiros padló - az ugyancsak fekete ruhába öltöztetett színészek feszülnek egymásnak, játékosan és halálosan egyszerre. Szemben a játéktérrel, az első sor előtt kényelmes kanapé, ahonnan egymást és önmagukat szemlélik-kommentálják - a küzdőtér része ez is.

A két színész és két táncos mellett négy énekes is van: Nagy Bernadett, Szakács Ildikó, Philipp György (ő szerkesztette a vegyes ihletésű potpourri zenét) és Mikecz Kornél. Nemcsak hangulati aláfestés a dolguk, hanem kaján, ironikus belebeszélés, pontosabban -éneklés is; egyszerre aktív nézői és sajátos kommentátorai a két színész meccsének.

Ebben mindvégig legerősebben a két színész látható, akik hol Valmont-t, hol Merteuilt, hol az általuk megidézett és a játékba bevont Tourvelnét (a férfi által elcsábításra kiszemelt férjes asszonyt, Merteuil riválisát és féltékenységének tárgyát), illetve Volange-ot (a márkiné szűz unokahúgát, akit mintegy "elterelésül" ajánl föl szeretőjének beavatásra) idézik meg és föl. Nem keltik életre, csak a színpadra jelzik őket, mutatják, hogy játék a játékbant játszanak. Gergye Krisztián rendezése - és értelmezése - ily módon következetes és homogén: nem annyira brechtizál, mint inkább a dekonstrukcióból, az elemekre szedésből következően magukat az elemeket mutatja meg; az összes szereplő játéka, jelenléte ezt szolgálja.

Ezért aztán - miközben elégedetten nyugtázzuk, mennyire rendben van minden: a humor és komorság aránya, az irónia fölényes alkalmazása, a fönt és a lent fantáziadús váltogatása, a költőiség konzekvens dominanciája - mégiscsak rendjén való, hogy velünk, a közönséggel ezen az estén nem történt semmi megrendítő. Gazdagabbak lettünk egy már-már föladott remény (hogy ugyanis a nagyjából eljátszhatatlannak tekintett Kvartett mégis eljátszható) beteljesítésével, a színház és a színészet elegáns nagyszerűségével - és nem kell életstratégiai átgondolások, önmarcangolások közepette álomra hajtanunk a fejünket.

Nemzeti Színház, február 28.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.