Színház - Rohanás a világon át - Goethe: Faust

  • Csáki Judit
  • 2009. március 26.

Zene

Igen, van bátor választás; Goethe Faustját bármilyen formában színpadra vinni, az bizony az - de a bátorságnak csekély az esztétikai relevanciája. A helyzet mégis az, hogy Balázs Zoltán rendező a Budapest Bábszínházban Goethe Faustjával beleugrott egy erős sodrású folyóba, és nem lehetett biztos benne, hogy átjut-e a túlpartra. Szóval az előadásnak igazi tétje van. Csáki Judit

Igen, van bátor választás; Goethe Faustját bármilyen formában színpadra vinni, az bizony az - de a bátorságnak csekély az esztétikai relevanciája. A helyzet mégis az, hogy Balázs Zoltán rendező a Budapest Bábszínházban Goethe Faustjával beleugrott egy erős sodrású folyóba, és nem lehetett biztos benne, hogy átjut-e a túlpartra. Szóval az előadásnak igazi tétje van.

Ráadásul - Zsótér Sándor dramaturggal együtt - a Faust mindkét részéből állította össze a szöveget; a Sturm und Drang hevében keletkezett elsőbe, a fiatalkori "közelnézetbe" beledolgozta a világharmónia jegyében fogant tágas második rész jó néhány darabját, és ilyenformán nemcsak beleölelték ők ketten a Goethe által a Faust-legendába "beletitkolt" (Goethe saját szava ez) monumentális és legbelsőbb emberi problémákat, hanem alaposan meg is nehezítették a saját dolgukat, a színészekéről nem is beszélve.

És nehéz dolgunk van nekünk is - már ha bevállaljuk, hogy végigmegyünk a Balázs Zoltán által kínlódva vágott úton. A bábjátékos forma természetes közege a Faust-történetnek, és bár a Bábszínház előadásában Gombár Judit fantáziadús és definiálhatatlan bábvilágot teremt, mégiscsak a szöveg, a dikció játssza a főszerepet itt. Az hordja ugyanis magában "a modern ember Iliászát" (ezt pedig Puskin mondta a darabról); a bábok abban segítenek, hogy ennek az életutazásnak, az ördöggel kötött szövetség árnyékában a tudást, a szenvedélyt hajszoló Faust boldogságos szenvedéstörténetének egy másik perspektívát is kölcsönözzenek. Gombár meghatározhatatlan, mégis ismerős bábjai közt akad háromszemű szörny, rákból-halból-madárból gyúrt csigaszerű lény, pálcikaemberke és "színészből készült báb" is: fej, végtagok. És persze van bábmegfelelője szinte minden szereplőnek - őket váltva mozgatják.

A színészek pedig sötét öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben formálnak sok, ránézésre egyforma, valójában alak-, illetve szerepváltásokra kész figurákat: van öt Margit, de több van Faustból is, Mefisztóból is, Wagnerből is, de még az Auerbach lányból is. Sőt: az elején a Mefisztót játszó Ács Norbert megalkuszik az öreg Fausttal - a szerződést almaevés pecsételi meg, de hiszen így volt ez az ördöggel kötött legelső biznisz alkalmával is -, majd ő lesz a fiatal Faust.

A helyszín egy metrókocsi - mozgás és állás egyszerre: Fausttal minden a metrókocsiban történik, ami közben rohan a maga útján. Történni persze elsősorban a szöveg történik - és főleg az első részben van is sok gond a szövegmondással, a követhetőséggel, az érthetőséggel. A színészek alázattal, fegyelmezetten, de sokszor alig érthetően - és olykor úgy tűnik: alig is értve - mondják Jékely Zoltán és Kálnoky Zoltán csodás sorait, és miközben a rendező egymásra pakolja a különböző motívumokat és fordulatokat, kezdünk szép lassan beleveszni a Faust rengetegébe. Az ifjú Faust heves vágtájában szinte egymásra tapad a "minden nőben Helénát" kereső szenvedély és a Margit-szerelem, Margit óriás gyöngysora és megesettsége; "nincs is keresztény hited" - vádolja Faustot, a bűnöst (és aki látta, abban felidéződik a Deutsches Theater Thalheimer rendezte előadásából ugyanez a jelenet). Közben szárnyas lények, óriás árnyak, függönyök és leplek vonják magukra a figyelmet, mindben egy-egy alak, és egy-egy újabb fordulat. Mondom, nehéz követni, könnyű elveszni benne, de nem szabad föladni.

A rendező sem adja föl - a második rész sokkal kiforrottabb, letisztultabb. Igaz, a színészek ekkor már szinte mind bábot is mozgatnak - és érdekes látni, ahogy ettől fölszabadulnak: az alakítások teltebbek, magabiztosabbak és gazdagabbak. És Faust ismét tesz egy kört az "álmok országában" Heléna - "az újjáéledő ős múlt" - felé, és megpihenne vele Árkádiában, de máris Ikarusz "szállni muszáj" megszállottsága bűvöli el, majd a tenger szilaj hullámai ejtik rabul csapongó képzeletét. De ebben a második részben a börtönbe zárt Margit és Faust jelenete áll a középpontban: a gyermekét megölt anya elméje szinte bomlott, és kétségbeesett vonakodással veti magát felbukkant szerelme karjába. Blasek Gyöngyi Margitja és Ács Norbert Faustja még egyszer megtalálják egymást - filmszerű, lassú, egyszerre tragikus és lírai jelenetben az asszony, mintha megszületne, nehezen bújik át a keskeny ablakon, a férfi karjába, aki magához öleli, és hosszú, erős léptekkel kiviszi őt. Együtt pillantják meg Philemont és Baucist - Gyurkó Henrik és Szakály Márta egy padon ülve, saját bábjukat mozgatva mondják a szöveget -, és Faust megkívánja az idillinek remélt kis viskót, Mefisztó pedig rájuk gyújtja a házat...

És ekkor ismét az öreg Faust - Erdős István - lép színre; ül, mégis mozog, hiszen a meg nem állás volt a Mefisztóval kötött alku lényege és célja. És ez menti őt meg - pontosabban ezzel menti meg őt Goethe - Mefisztótól: mozgásban éri a halál. "Rohantam a világon át; mit megkívántam, üstökön ragadtam, amit meguntam, abbahagytam, amit elszalasztottam, nem érdekelt." Balázs Zoltán rendezését, a Bábszínház előadását is ez menti meg és viszi át a túlsó partra: "Ha rémek kísértik, menjen tovább, kínt, üdvöt a haladásban találjon, elégedetten percre meg ne álljon!"

Budapest Bábszínház, március 13.

Neked ajánljuk