Rendben lenne az a célkitűzés, hogy az ifjabb nemzedék kössön barátságot Katona József Bánk bánjával: lelje föl benne, mi mennyire rímel napjaink össznépi konfliktushalmazára, és ad analogiam gondolkodjék el a megoldáson.
Alföldi Róbert Bánk bán junior címen rendezte meg a nemzeti klasszikus opust: fiatalokkal fiataloknak. Először is alaposan meghúzta a szöveget Vörös Róbert dramaturggal - elvégre nem várható el, hogy ötfelvonásnyi szövevényt szenvedjen végig az ifjúság. A Bánk bán egyébként húzható darab, csak visszavág, mint a bumeráng: ha egyetlen szálat rosszul piszkálnak meg benne, rögvest számos érthetetlen helyzet keletkezik. Összeesküsznek, leselkednek, csábítanak és szervezkednek - nagyjából mindenki tilosban vagy titokban jár benne. Átsiklani a konkrét bonyodalmak fölött, tekintetünket a mondanivalóra függesztve - vagy belemerülni mélyen a darabba: ez a két út kínálkozik a színrevitelben.
Szentendrén - itt mutatták be a Nemzetivel közös produkciót - alaposan belemerülnek, de nem a drámába, hanem a játéktér elejére épített hatalmas üvegfalú medencébe. A medence színpadon olyan, mint ultiban a piros hetes: mindent visz. És ha már ott van, mindenki bele is merül, tán csak az egy Izidóra ússza meg szárazon - tényleg, ő miért is? Illetve miért is nem?
A medence tehát főszerepet játszik a darabban és Daróczi Sándor díszletében is, pedig mögötte kétszintes emelvény húzódik, leselkedésre alkalmas járásokkal. A szereplők az előadás elején két sorban székeken ülnek, szemben velünk, és vacsoráznak - alighanem a királyi udvar menzáján. Középen Gertrudis - Bánfalvi Eszternek már a tartása is királynői, mégpedig modern és erőszakos királynői: elég neki a magyar férj (II. Endre, aki épp távol van), a magyarokat amúgy utálja, és az övéinek, a merániaknak kedvez gátlástalanul, néha német nyelven.
A vacsora nem intim és vidám, inkább komor, a széksorok mögött dobfelszerelés és mikrofon, ebbe zenélnek néha magyarok, merániak és bojótiak; a drámát nemigen sikerül belerángatni a zenébe, de legalább a fiatalos karakter adott. Gyorsan belepottyanunk a lényegbe, akárcsak néhányan a medencébe: Ottó nagyon akarja (az ugyancsak idegen, ám spanyolul beszélő) Melindát, Bánk feleségét, a királynőnek semmi kifogása a könnyed hódítás ellen, ám Ottó egyedül nem boldogul: Gertrudison kívül a cselszövő és (minimum) kétarcú Biberachra is szüksége van. E jegyben ugrál a medencébe Ottó - Mátyássy Bence alakításában a figura vakmerően erőtlen, pedig gyilkolt is már, Fülöp királyt, ugye -, aztán Biberach is a piros mackófölsőjében (Földi Ádám játéka legalább hatásos és konzekvens, igaz, Biberach a maga bonyolultságában is megmarad egy-ügyű karakternek, neki az önérdek diktál), aztán Melinda úszik és merül szép íveket fekete bikinijében (Radnay Csillának a néma generálszenvedés áll jobban, fölhorgadása - anyaként vagy a királyné ellenfeleként - intonációs problémákba fúl).
Bánk titokban hazajön, és jól meg is lesi, amint Ottó Melindát gyömöszöli a medencében. Aztán meglepődik és kiborul, amikor megtudja a békétlenek gyűlésére magát becselező Biberachtól, hogy Ottó Melindát gyömöszöli. Nem a saját szemének hisz, hanem Biberachnak. Amúgy is terhére van az ország gondja - amiként Fehér Tibornak a feladat, hogy Bánk nemcsak szerelmi bonyodalmaktól, hanem országos gondoktól is sújtott övezet -, Tiborcot másodszori nekifutásra is tessék-lássék hallgatja csak végig (pedig Farkas Dénes szépen abszolválja a monológot); ami egyébként érthető, hiszen épp sírdogál a kezében a távirányított csecsemő (az előadás bravúros eleme). Katona drámájában is osztott Bánk figyelme ebben a jelenetben, ám a Tiborc-panasz késleltetett megértése ott nagyot szól, itt meg lekési az előadás végét. Bánk legközelebb a gyilkolásban lesz jó, amikor többször is belemártja a kést Gertrudisba, amitől szépen bepiroslik a medence vize.
De ez már a majdnem vég. Előtte a békétlenekszál megerősítéseként nemzetiszín zászlócskákat osztogatnak a közönségnek, mutatván: mi vagyunk a békétlenek, de nyugodjunk, mert a hirtelen löttyös indulat nem vezet sehová. Peturnak szeretnénk hinni (persze, hisz őt az erőteljes Makranczi Zalán játssza) - de nem bírjuk kibogarászni, miben is.
És akkor megjön II. Endre (Szabó Kimmel Tamás daliás megjelenése dominál), és miközben immár két női hulla lebeg a medence vizében (milyen szép is lenne ez a jelenet, ha előzőleg már nem fürödték volna agyon az egészet!), óvatosan-szelíden összeborulnak Bánkkal, ők, a teremtés vesztesei. És elszavalják-dadogják-motyogják a Szózatot, ez már nekünk szólna, de miről is? "Itt élned-halnod kell"? A textust, vagyis magát a verset elnyomja a teátrális, finálésra adjusztált vég, ami amúgy jogos, hiszen sem a darabban, sem itt és most nem a nagy össznépi összeborulás van terítéken. A végkicsengésbe beleerőszakolt rendezői interpretáció ezúttal nemcsak hamis, hanem hiteltelen is.
Zavaros gondolati és dramaturgiai belvilág és szedett-vedett formai eszköztár jellemzi ezt a kamasz Bánk bánt. És dicséretes bár a közművelődési szándék: Katona drámája és a rendező találkozása ezúttal elmaradt.
Szentendre, MűvészetMalom, július 12.
