A huszonhárom éves fiatalember korának és életkorának minden szenvedélyét belepakolta a darabba (ez most szépen ki is derül Forgách András új fordításából); Friedrich Schiller az Ármány és szerelemben nem bíbelődik sem történelmileg analóg helyzetek keresgélésével, sem a társadalomrajz cizellálásával: szabadság, szerelem, művészet, e három kell neki. Korának kliséit vetette papírra, és evidens érzelmeikkel transzparens helyzetekbe navigálja őket. Az első miniszter fia, Ferdinánd beleszeret az udvari muzsikus Miller lányába, és mivel a parti nem kompatibilis elemekből áll, összeesküszik ellene a világ. Schillernek a dramaturgiát ugyan forszíroznia kell kissé, amennyiben számos tényezőnek kell véletlenül összejátszania ahhoz, hogy bekövetkezzék a tragédia, ami egyáltalán nem lóg a levegőben; ha ugyanis Ferdinánd nem oly süket és vak, hogy csak a saját fülének és szemének nem hisz Lujzája hűségét illetően, vagy ha nem kapkod annyira a limonádé összemérgezésével, akkor boldogan borul össze a két szerelmes fiatal. De hát romantika vastagon: nem borul össze, hanem meghal. Alföldinél: összeborul és meghal - naná, hogy rápakol egy lapáttal Schiller halmazára.
Az előadás létrehozásában együttműködött a két szomszéd ház: a Nemzeti Színház a Művészetek Palotájának színháztermében mutatta be Schiller művét, és csak jövőre fogja átköltöztetni a Nemzetibe. A díszlet áthurcolásával nem kell majd sokat bíbelődni: a játéktér hátsó részén középen nyíló hatalmas ajtót (mintha a földgömbön nyílna hasíték, valahányszor belép rajta valaki) nem szabad ottfelejteni, a csillár mehet is, maradhat is, de a sok szék, az kell.
Belőlük ugyanis erdő lesz: zenekar, az "budai Danubia Zenekar ül a színpadon, ők az erdő, közöttük bolyonganak, rohangálnak, tévelyegnek és botladoznak a szereplők, ki-ki feladata szerint. Az élő díszlet minden előnyével és hátrányával bírnak: el lehet nézegetni őket, ami persze igen tanulságos és olykor szórakoztató, viszont nemigen maradnak nyugton, és mivel nincsenek megrendezve, kórusban "álmélkodnak", jegyezgetnek és feszengenek Alföldi egy-egy odavetett ötletének megfelelően, a kivitelezés azonban menthetetlenül civil. Leszámítva a színésznek is kellemes Silló Istvánt, aki a karmester szerepében igaziból és játékból is hiteles és szellemes.
Alföldi Róbert ötletei közt akad nagyon jó, akad felesleges, akad zabolátlan; rengetegen vannak, és tolulnak egymásra. Az előadást pedig nem össze-, hanem széthúzzák: itt is, ott is egy-egy figyelemre méltó részlet tűnik el a következő, sarkára hágó figyelemre méltó részlet mögött. Alig bírunk például "szinkronba jönni" a müzlistálkájával bevonuló első miniszter lehengerlően gúnyos és parancsuralmi modorával, amikor néhány dallamos böffentés mindközönségesen disznónak is mutatja őt. És ugyan Kulka János könnyedén tartja össze a számos viselkedési árnyalat virtuózának mutatkozó Von Walter figuráját, ezzel fölösleges volt nehezíteni a dolgát. Önmagában jó ötlet az is, hogy Von Kalb udvari marsall piperkőc és affekta alakja festménnyé, kétdimenziós képpé sűrűsödik Vásáry André kontratenor énekes szerepében - de a dráma elveszíti őt (és kicsit megbillenti a fordulat amúgy is mérsékelt hitelességét, nevezetesen azt, hogy Miller Lujza vele csalná meg imádott Ferdinándját. Ferdinánd bizony nagggyon ostoba, ha ezt elhiszi...). Wurmot, az ármány gondolati szerzőjét, a Miller Lujzába kicsikét szerelmes és nagyon akarnok kisembert Hevér Gábor a megjátszott alázat és kisszerű erőszak kevercsével ábrázolja - majd a végén egyszerűen eltűnik a színről. Egyáltalán: a darab bűnhődés-vonulata is eltűnik, ezért aztán a végén majdhogynem jöhetne Verona hercege aranyszobrot rendelni a szerelmeseknek síremlékül, a la Romeo és Júlia.
Viszonyból tehát kevés ábrázoltatik a darabban - az operai karakter áriává zárja össze a monológokat. Ez jól jön például Lady Milfordnak, pontosabban az őt játszó Básti Julinak, aki majdnem monodrámát vezet elő nagyszerűen és erőteljesen - ám (önhibáján kívül) többnyire partnerek nélkül; csak a Miller Lujzával való találkozás jelenetben, ahol Bánfalvi Eszter önérzetes Lujzája a gazdag élettapasztalattal bíró Lady súlyos partnerévé tud válni, ott látunk drámai helyzetet.
Makranczi Zalán Ferdinándja lázadó és hisztérikus, olykor gyerekes is: valóságos hiszti az, amikor indulatát hadonászós vezénylésbe sűríti. Árnyalt és nagy belső erőt sugároz Bánfalvi Eszter Miller Lujzája; ő tudja igazán megmutatni e szerelem tragikus dimenzióit. A fiatalok lángolását mindaddig nem a szexualitás fűtötte - nem tudni hát, hogy a halál küszöbén miért kell ruhát cibálni lefelé, a nevetségességig.
A Miller szülők a hétköznapi természetességből vétettek: Hollósi Frigyes muzsikusa csapódik aggódás és öntudatos fölhorgadás közt (kezdetben pizsamát visel, amihez az éjszaka, ugyebár, színpadon sovány indok), Molnár Piroska szenvedélyesen aggódó Millernéje nagyobb életismeretről árulkodik. ' a végén - tán szerepéből kilépve, a stilizáció szintjén - Mahler egyik Gyermekgyászdalával siratta el a fiatalokat; lehet, hogy ez volt a veronai herceg aranyszobros szónoklata?
Művészetek Palotája, október 14.
