Nemes dolog a barátság és a kölcsönös tisztelet, ám persze egyik sem szavatolhat azért, hogy két autonóm mûvészi világ egymás komplementere lehessen, netán egymásba is olvadhasson - derült ki szombaton a Woven Hand és a Muzsikás - az idei szigetes performansz után immár második - közös budapesti koncertjén. David Eugene Edwards zenéje a 16 Horsepower idején, az akkor még számottevõ countrys elemek-ízek okán talán több kapcsolódási pontot kínált volna a Muzsikásnak - a Woven Hand elementáris, dörgõ és villámló, apokaliptikus rockdalai után azonban a magyar népzene napfényesebb és mindenképpen más dimenziókban közlekedõ hangjait többször is zavaróan éles váltásként lehetett érzékelni, hiába jellemzõ mindkét zenekarra a virtuóz és szenvedélyes elõadásmód és a tradíciótisztelet. Hogy hatalmas ugrásokról van szó, azt a Woven Hand markáns ábrázatú zenészeinek arcjátékán és gesztusain is jól lehetett látni: míg saját dalaikat Pascal Humbert basszusgitáros megkínzott tekintettel, a szurokszerûen sûrû színpadi jelenléttel bíró Edwards pedig fennakadt szemekkel és epileptikus rándulásokkal vezette elõ, a Muzsikást figyelve a coloradói zenészek kedélyes mosolyokra és felszabadult lábtempózásra váltottak.
Közös produkcióként így inkább csak a koncert legelsõ fele volt igazán meggyõzõ, amikor a Muzsikás afféle átvezetõ zenéket kanyarított a Woven Hand (fõleg a Ten Stonesról és a Mosaicról elõvezetett) dalai közé, melyeket azután remek arányérzékkel továbbszíneztek a hegedûikkel és furulyáikkal, valamint a legvége, amikor Éri Péter és Edwards váltott énekével a két együttes ténylegesen összeforrva, szívbe markoló emelkedettséggel adta elõ a Betyárdalt, melyet, emlékezhetünk, annak idején utolsó sorlemezére rögzített a 16 Horsepower. E két pont között két nagyszerû zenekar zenélt a színpadon - az egyik a pódium jobb, a másik meg a bal oldalán, egyszóval: egymás mellett.
Millenáris, november 21.
****
