Koncert

WOVEN HAND - MUZSIKÁS

  • G. A.
  • 2009. november 26.

Zene

Nemes dolog a barátság és a kölcsönös tisztelet, ám persze egyik sem szavatolhat azért, hogy két autonóm mûvészi világ egymás komplementere lehessen, netán egymásba is olvadhasson - derült ki szombaton a Woven Hand és a Muzsikás - az idei szigetes performansz után immár második - közös budapesti koncertjén. David Eugene Edwards zenéje a 16 Horsepower idején, az akkor még számottevõ countrys elemek-ízek okán talán több kapcsolódási pontot kínált volna a Muzsikásnak - a Woven Hand elementáris, dörgõ és villámló, apokaliptikus rockdalai után azonban a magyar népzene napfényesebb és mindenképpen más dimenziókban közlekedõ hangjait többször is zavaróan éles váltásként lehetett érzékelni, hiába jellemzõ mindkét zenekarra a virtuóz és szenvedélyes elõadásmód és a tradíciótisztelet. Hogy hatalmas ugrásokról van szó, azt a Woven Hand markáns ábrázatú zenészeinek arcjátékán és gesztusain is jól lehetett látni: míg saját dalaikat Pascal Humbert basszusgitáros megkínzott tekintettel, a szurokszerûen sûrû színpadi jelenléttel bíró Edwards pedig fennakadt szemekkel és epileptikus rándulásokkal vezette elõ, a Muzsikást figyelve a coloradói zenészek kedélyes mosolyokra és felszabadult lábtempózásra váltottak.

Közös produkcióként így inkább csak a koncert legelsõ fele volt igazán meggyõzõ, amikor a Muzsikás afféle átvezetõ zenéket kanyarított a Woven Hand (fõleg a Ten Stonesról és a Mosaicról elõvezetett) dalai közé, melyeket azután remek arányérzékkel továbbszíneztek a hegedûikkel és furulyáikkal, valamint a legvége, amikor Éri Péter és Edwards váltott énekével a két együttes ténylegesen összeforrva, szívbe markoló emelkedettséggel adta elõ a Betyárdalt, melyet, emlékezhetünk, annak idején utolsó sorlemezére rögzített a 16 Horsepower. E két pont között két nagyszerû zenekar zenélt a színpadon - az egyik a pódium jobb, a másik meg a bal oldalán, egyszóval: egymás mellett.

Millenáris, november 21.

****

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.