De akkor csináljunk úgy. Puskás Tamás például nem vágta le a keretjátékot, sőt: kiegészítette igazi keretre, merthogy az eredeti csak félig van meg, a végére elfelejtkezett a szerző szegény Ravasz Kristófról, és Puskás ezt igen ügyesen megoldotta. Tudják: szegény Ravasz Kristófot kipenderíti a kocsmából a kocsmárosné, nagyot hasal odakint, mély álomba zuhan, melyből az uraság és népes kísérete azzal a tréfával ébreszti föl, hogy valójában ő is nemesúr, kastéllyal és feleséggel meg egy vándorszínészcsapattal, akik az ő szórakoztatására vezetik elő művészetüket. ´ végignézi, aztán az utolsó néma jelenetben felébred; a darabbéli darab Petrucchiója, aki ezek szerint azt is csak álmodta, hogy feleséget talált, a többiről nem is beszélve.
Most hirtelen a végére ugrottam; ezt könyvvel lehet könnyedén csinálni, például azzal a gyerekkoromból megmaradt háromdimenziós János vitézzel, ami nekem erről az előadásról az eszembe jutott. Nem a történet idézte fel, dehogy; inkább az előadás. Amikor a harmadik jelenethez értünk, és még mindig mindenki
teljes testtel felénK
fordulva spilázott ezerrel,
meg még a füst is jött; és Kiss Jenő a valóban kicsit idióta Gremio kérőt már kabaréban kezdte tartani, na, akkor jutott nekem eszembe először ez a János vitéz, a szép piros masnijával, hogy össze lehessen kötni.
De Básti Julit nagyon vártam; épp most szavaztam rá a legjobb női alakításban a Kritikusok díjára; igaz, nem ezért a Katáért, hanem a Tartuffe-ben Orgon feleségéért, és nagyon tetszett a Koldusoperában Kocsma Jennynek is, hát elkészültem a kellemes találkozásra az egyik legjobb magyar színésznővel.
Aki bejött, kis terpeszbe állt, fejét a mellkasára hajtotta, onnan nézett szúrósan fölfelé, fújtatott is hozzá - olyan makrancos volt, hogy csak na. Aztán ennyi. Tovább is makrancos volt. Egészen a végéig, mígnem sikerült magába bolondítani és lecsillapítani az ő Petrucchióját, méghozzá azzal, hogy Holdnak mondta a Napot. Kit mi tesz boldoggá, ugye...
Ez a szembefordulás, amiből Básti Juli sem engedett, ez volt az egységesítő effekt ebben az előadásban, és ezért motoszkált a fejemben egyre a János vitéz-könyv. Merthogy abban van úgy előállítva a három dimenzió, mint itt: valójában csak kettő, mégis háromnak látszik. Van magasság, van szélesség és mélység is, de az nem a figuráké, hanem köztük honol, tehát: levegő. Abból van sok.
Puskás Tamásnak láthatóan nem volt ellenére, hogy jó néhány színésze a lovak közé dobta a gyeplőt; hadd szóljon a bohózat, gondolhatta, elvégre nyár van. Tehát jó a felhozatal a komikus alakokból, túlzott hülyékből, a "letudom a jelenetet"-semmilyenekből meg a "majd csak lesz valahogy"-rögtönzőkből. Itt most felsorolhatnám a színlap háromnegyedét, de mit inkommodáljam magam meg őket...
Magyar Attila jó sokat utazik a nyáron, Szentendrén jobb volt Karnyónénak, mint most Grumiónak. Pedig igyekszik nagyon,
snitteli a lüke szolgát tempósan,
és mivel neki van masszív tehetsége, ezzel legföljebb annyi a baj, hogy mindig van még egy mozdulat, még egy poén.
A poénról jut eszembe: e nemben a legjobb teljesítményt Rátkai Erzsébet és Nádasdy Ádám nyújtotta; előbbi a jelmezeket tervezte, gazdagon, ötletesen és szellemesen, tán a túlságosan csupasz Petrucchio volt egy csipetnyivel több, illetve kevesebb a kelleténél, utóbbi pedig olyan, nyelvében és gondolatiságában egyaránt színes és szellemes szöveget adott a darabnak, hogy helyenként magától is elviszi. Támaszkodnak is rá.
Ha már a sokat említettem: Kiss Jenő viszont egyfolytában sok. Nyújtja a magánhangzókat darabonként fél percig, nemigen hagyja szóhoz jutni a partnerét, belejátszik, belevillog, és egyszer csak jön az a pont, amikor hülyét csinál a többiekből meg belőlünk: ő játssza ugyanis az ál-Vincentiót, hogy jól rászedje a cselt forraló ifjakat, de mivel pontosan olyan, mint addig - sok -, hát nem volna szabad hinni neki egy pillanatig sem, de a darab kedvéért mégis muszáj; tehát úgy csinálnak a többiek, mintha hinnének, és a nézőtéren sem ül egyetlen romlatlan gyerekecske sem, hogy bekiabálna: vigyázz, csaló!
Petrucchióról kéne még szólni; őt Kárász Zénó játssza, az lett mondva neki, hogy szép érthetően beszéljen kifelé a közönségnek, megteszi tüchtigen. Lehet, hogy az is mondva lett neki, hogy vegye patkányra a figurát, hátha ezt csípik a makrancosfélék. Arra veszi. Nem megjátssza - szigorúan pedagógiai célból, ha már hozományvadászat okán el kellett vennie ezt a nőt -, nem: Petrucchio az. Puritán otthonába vonszolja a nőt, ahol boszorkányok szolgálnak neki - ők is muris jelmezben amúgy -, üti-vágja, éhezteti, megalázza, mígnem szegény asszony enged.
És ettől marha boldogok lesznek
A darabbéli sikeres demonstrációra - amikor is a nő engedelmesen pattan ura hívó szavára, mert fél a veréstől, de nagyon - Básti Juli láncon húzza maga után a két engedetlen nőszemélyt, akikre komor jövő vár, mert nem pattantak, és a férjek elvesztették a fogadást. Ekkor jön Kata végső monológja; ez magánszám, meg is van csinálva, majdnem úgy, mintha előtte el lett volna játszva a szerep meg a darab. A boldog pár felmászik a magaslesre, ott tartják a nászágyat; behúzzák a függönyt, mi meg húzunk haza...
Csáki Judit
