XVII. század, Franciaország. Jean-Baptiste Poquelin királyi kedvencként alkothat kénye szerint mint színész, író, rendező, társulatigazgató. Ez érthető, hiszen apja kárpitos volt, ő maga pedig jogot végzett, igaz, azt még nem Moliére néven. A franciák idejekorán untak rá a klasszicista drámákra, a szerző vígjátékai pedig még ma is aktuálisak és éppoly csipkelődők. Nem a társadalmi nyavalyákat ostorozza, annál inkább teszi ezt az egyedi génhibákkal. A köszvény és az álszent után most a balfasz került elő, méghozzá Kaposvárott.
Ascher Tamás a közérthetőségre épít; érződik, ennek megfelelően formálta-formáltatta a mono- és sztereológokat is. A játéklehetőségeket maximálisan használtatja ki, a koromsötét jelenetekben a megannyi félrekefélés, elázás, beleesés, megbotlás nem kiszámítható, mégis evidens, világos, sőt pozitíve hatásos. Minden mesterien elég. A szimbólumok lenyűgöznek, leginkább az ételhordó, melyben a megaarisztokráciától - koldusboton - fuldokló anyósék hordják a betevőt vejük konyhájáról. És ott a gyümölcsszirup, mely Dandinnek vállaltan nem a muskotályt, hanem a szódás-cukros málnaprést jelenti. De még a slaghoz, lapáthoz és traktorkerékhez is kényszerűen képzettársítunk, mert mind ezt követeli meg, legalábbis sugallja. A slag nemcsak vizet, többletjelentést is hordoz. A kacagtató sorstragédia is csak enyhe kifejezés arra a játékra, amely egyenesen életet lehel Dandinbe, mégpedig Bezerédi "vadmotoros" Zoltán által. Kedves humor párosul alakításához, ha nem tudnám a választ, feltételezném, hogy a címszerepet Bezerédi "kockáshasú" Zoltánra írták. És ha már teljesen véletlenül a vetkőzésre terelődött a szó, hangot adnék egyetlen nyafogásomnak. Egyáltalán nem megalapozott az a mozdulatsor, amikor csupasz felsőtestén árválkodó zakóját alaposan széttárja, egyszerre négyszer is. Tyű, micsoda profil! Elkúszik ilyenkor Bezerédi "ex-Adonisz" Zoltán arcáról a széles, színesvásznú álomkarakter, és előjön belőle a középkorú magyar színész az ezredvégen, mintha csak azt rebegné: "Egykor szívesen mutattam magam, jó anyag voltam, de most már nagy művésszé érettem, bűnösökért, most és halálom óráján büszkén, leplezetlen vállalhatom a reám rakódott éveket." (Elképzelhető, hogy ezen filozófia alapján mutogatnak nekünk manapság megannyi lapos mellet, rövid péniszt is, mint szőrös-piros-hájas hátat.) A fiktív monológot a belépő rendező zárná: Ne ess ki, Zolikám! És Bezerédi "nagyszínművész" Zoltán egy csapásra Dandin megint. Hiába mosolyog, olyan igényességgel van bemutatva a megaláztatás, melyen kívül figurája mást nem is remélhet.
A díszlet valódi mestermű, pedig annyira egyszerű. Hitelét nyilván az adja, hogy a megfestett panelek helyett magát az odarakott valóságot látjuk. Futószalagon jó szagú szalma hull alá (alám is), az eső is csak Dandinre esik. A tengeri hoz csupán zavarba. Meg Marozsán "harakiri" Erika egyetlen szexuális töltetű szexuális megnyilvánulása. A kegyelemdöfés, a jó elnyeri méltó büntetését: a férj, a férfi, a frigy totális meggyalázása, homlokcsók a neved. Bezerédi "homlokcsók" Zoltán.
- koren -
Kaposvári Csiky Gergely Színház; rendezte: Ascher Tamás; díszlet: Khell Zsolt; főbb szereplők: Bezerédi Zoltán, Marozsán Erika, Molnár Piroska, Kovács Zsolt, Gryllus Dorka
