Kacsóh Pongrác-Heltai Jenő: János vitéz
Kisülhetett volna belőle valami finomság. Mert jól indult nagyon, a bevált kaposvári nyüzsgő életképpel. A falusiak az áradó Tiszát fékezik homokzsákokkal, majd felvonulnak a gáton a huszárok. Kezdődik a toborzás, de sodrása inkább a folyónak van, a jeleneteknek sajnos kevésbé. Az aranyos vitézeknek persze el kell énekelniük az előírt nótát - a nők közben levezetnek egy szülést, a véres gyolcsba tekert babát óvják a toborzótól, így meglehetősen ambivalensre sikeredik az ihajcsuhajkodás. (Ami nem volna baj, ha az ambivalencia visszatérő stíluselem volna.) Majd az egyik menyecske mérgesen ráugrik a strázsamesterre, demilitarizálás céljából. Birkóznak, aztán egyszer csak kéjtől ájult tekintettel a közönség felé fordulnak, mutatván, hogy mijük is akadt össze. Igazi szellemtelen laktanyahumor. Ellenben ennivalóan édes, ahogy úsznak el történelmünk különböző nemzeti lobogói a Tiszán, a szivárványos, rózsaszínű ég alatt. A huszárok próbálják kimenteni a zászlókat, hiába - ekkor mutatja be vízijártasságát Bagó, az érző macsó (Kőrösi András). Ezzel kezdetét veszi a "ha túlteng Bagó, gyorsan eltüntetjük" manőversorozat. Márpedig túlteng: hiába teszi ki Kukorica Jancsi (Sarkadi Kiss János) a lelkét, hiába szeretnivalóan kedves, nincs dörgő hangja, nincs dalia termete, és nincs olyan bonyolult lelke, mint Bagónak. A gonosz mostohával (Varga Zsuzsa) is hasonló a baj: sokkal inkább életteli, mint gonosz, mindössze annyit lehetne fölróni vétkéül, hogy nem tud lelkesedni a negédes párocskáért. Ahogy pajkosan a csősz lába közé csap a botjával, izgalmasabb, mint megszeppent, angyali tekintetű mostohalánya, a zászlóanya, aki egyetlen kincsét, a selyemszalagot felköti a nemzeti lobogóra.
A francia királylányt és országot mentő felvonásban szellemes ötlet a tolmácsgépként működő arany orrcsipesz. Kár, hogy diszkréten megfeledkeznek róla egy idő után. Ebben a jelenetben is van azonban valami rosszízű furcsaság. A francia hadseregben gyerekek a tisztek, felnőtt tábornokok mellett. Vajon miért? Aztán bejön Petőfi Sándor (Soros-ösztöndíjas), elszavalja az Akasszátok föl a királyokat! című verset. Igazán pikáns.
A kék tónál Jancsi összeugrik Bagóval, mikor kiderül, hogy hű segítője is kedveli Iluskát, sőt a háború alatt patronálta is az árvát - nem túl jelentős sikerrel. Bagó nagylelkűen lemond Jancsi javára. Mindez valószínűleg a túlvilágon történik, és nem Tündérországban: a zenekar gyászhuszárai a színpadra költöztek, egy áttetsző, fekete függöny mögé, a szemből jövő síri fényben a nézőtér a tó szerepét játssza. Jancsi, miután sikertelenül csalogatja énekével a szerelmét, csalódottan beleejti a tóba a féltve őrzött rózsát (1. sor, jobb 3-as szék). Ekkor segít be Bagó az éneklésbe: érdekes, hogy erre jön elő Iluska (igaz, nem a tóból, hanem a zenekarból). A karzaton énekel a mennyei kórus, Bagó sajnálkozva elmegy, Jancsi viszont némi tépelődés után marad. A zene megszakad, ahogy a leeresztett vasfüggöny ajtaja bevágódik mögöttük. Hát, borzongató.
Réthly Attilának erőssége a túlvilágfíling. Már jó néhány változatát élvezhettük, igazi különlegesség volt mindegyik. Most azonban émelyítő utóízt hagyott.
Proics Lilla
