Lemez

Szokolov: Versenyművek

  • - csk -
  • 2017. június 11.

Zene

Korunk egyik legnagyobb zongoraművésze 2005 óta nem hajlandó sem zenekar kíséretével, versenyművek szólistájaként, sem más hangszeres partnerekkel kamarakoncerteken fellépni, kizárólag szólóesteken. Mi rejlik e döntés mögött? Gőg? Az együttműködés készségének hiánya? Aki még nem hallotta Grigorij Szokolovot (1950), talán gondolhat efféléket, ám aki ismeri e kivételes muzsikus senki máshoz nem hasonlítható játékát, tudja, hogy mindez egyvalamiről szól: arról, hogy Szokolov radikálisan maximalista, és nem köt kompromisszumot. Márpedig a versenyműjáték vagy a kamarazene a teremtő megalkuvás művészete. Meg kell alkudni azzal, hogy a másik nem olyan, mint én, esetleg kevesebbet tud. Budapest közönsége még soha nem hallotta Szokolovot versenyművekben és már valószínűleg nem is fogja. Ezért értékes ajándék az új dupla lemez, amelyen egy Mozart- (A-dúr, K. 488) és egy Rachmaninov-versenymű (3., d-moll, op. 30) szólal meg, mindkettő koncertfelvételen (2005; 1995), nagyszerű partnerekkel (Mahler Kamarazenekar, Trevor Pinnock; BBC Filharmonikusok, Yan Pascal Tortelier). Kristályos, tagolt, hangsúlygazdag, áttetsző faktúrájú Mozart-játék, amely a dolgokról való végső tudás tisztaságát hordozza, és a szellem arisztokratizmusát elementáris energiával vegyítő, páratlan szenvedélyű muzsikálás a Rachmaninov-versenyműben.

Mindkét produkció etalon, s mindkettő után egy emberként tör ki üdvrivalgásban Salzburg/London közönsége. A második lemez DVD, Nadia Zhdanova lírai portréfilmje: Grigorij Szokolov – egy soha meg nem valósult beszélgetés címmel. Különös alkotás, amelyben maga Szokolov, ez a végletesen rejtőzködő és zárkózott művész nem szólal meg, csak barátai, művésztársai próbálják megfejteni a személytelen személyesség enigmáját. Egyikük egyszer megkérdezte Szokolovtól: Grisa, mondd, miért próbálsz úgy tenni, mintha léteznél?

Sokolov: Concertos. Deutsche Gram­mophon, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.