A kathak nevű, ötszáz éves tánc, amelynek kortárs kiterjesztése, illetve a modernnel való vegyítése már összefort Khan nevével, Észak-Indiából ered. A jelentős perzsa és iszlám hatások a templomi rituáléból az udvari szórakoztató táncok közé vezették. Bonyolult lábmozgás és a gyors forgások jellemzik. Sebessége miatt cicomázatlanul is tökéletesen élvezhető.
Akram Khan és négy táncostársa a színpadon megszállottan kaszál, vagdalkozik, pörög és forog, hang nélkül, olyan sebességgel, hogy nem látni, mikor vesznek levegőt. Azt gondolnánk, ez a kezdet, a tempó azonban végtelen. A kézfejek közben elmosódnak, a karok elszállni látszanak. A mozdulatok elfolynak és az emberi test mozgásának lehetőségeit ezzel a látvány szintjén is a végső határokig tolják. Sawhney zenéje nem csupán társul szegődik a kathak tánc ismétlődő motívumaihoz, de időnként rafináltan váltakozik John Oswaldnak a Kronos Quartet által előadott The Spectre című szerzeményével.
Lehetetlen a táncosok közé nézni, minduntalan valamelyik elmosódott testre téved a szemünk. A megszokott vonalak, a határok eltűnnek, csak az idő, a fekete lyukak és az istenek maradnak végül a színen. A semmi fekete, ugyanakkor átlátszó. Valami nem stimmel, de nincs idő gondolkodni rajta. Mindez úgy elfárasztja a nézőt, hogy érzése szerint megrázó élmény nélkül távozik. Később jön rá, hogy ez az egész egy végtelen kiterjedésű, az apró örömöket is elmosó katarzis.
- sisso -
