Tangó a hipertérben - Bajofondo Tangoclub presents Supervielle (lemez)

  • - minek -
  • 2005. július 14.

Zene

Mondhatni, nem éppen úttörő idea ötvözni a dél-amerikai zenét, jelen esetben a tangót és az északi hemiszféra tipikus kortárs, elektronikus tánczenéit.

Mondhatni, nem éppen úttörő idea ötvözni a dél-amerikai zenét, jelen esetben a tangót és az északi hemiszféra tipikus kortárs, elektronikus tánczenéit. Többek között a Gotan Project is ezen a pályán játszik - ám néha nem árt a fokozott figyelem, elvégre ha ketten csinálják látszólag ugyanazt, korántsem biztos, hogy a végeredmény is azonos lesz. Itt van például kiválasztott alanyunk, a billentyűs-producer-komponista-harddiszkvirtuóz Luciano Supervielle: ugyan Franciaországban született, ám később éveket töltött Mexikóban - jelenleg pedig Spanyolország, Uruguay és Franciaország között osztja meg a drága idejét. Ezek után szinte magától értetődő, hogy csaknem anyanyelvi szinten "beszéli" a tradicionális argentin és uruguayi népzenét - amihez persze hozzáteszi a maga elektronikus úton gerjesztett ritmusait. Már az is emblematikus, hogy kiket választott a lemez produceréül: a dallamos nevű argentin Gustavo Santaollala és az uruguayi Juan Campadonico produceri munkáján kívül virtuóz gitártechnikáját is felvillantja e lemezen. Az argentin vonalat a hegedűs Javier Casalla és a csodálatos hangú Adriana Varela képviseli, uruguayi részről hangminta formájában közreműködik az egykori legendás futballkommentátor, Victor Hugo Morales, aki a Centroja című darabban megmutatja, milyen hosszasan lehet gólt kiáltani. Amúgy az első néhány meditatívabb darab után Supervielle tol egy kicsit a pitchen: a Fandango például nagyjából az, amit a címe is sejtetne, csak éppen drum and bassbe oltva. A rákövetkező alkotásban (3000 Ans) csak tétova hangminta a távoli hagyomány - alapvetően a korai Photek-darabokat idéző dobképleteké a főszerep, hogy a következő, Miles De Pasajeros című számban mindez átadja helyét a hiphopnak: ezúttal két montevideói repper bizonyítja be, amit már többen találóan megállapítottak (a Cypress Hill pedig tevőlegesen is bizonyított): nevezetesen, hogy a spanyol nyelv tökéletesen alkalmas a tósztolásra és az ütemes versbeszédre. A lemez úgynevezett slágerszáma a szomorú tangó-house Perfume, Adriana Varela fájdalmas énekével - mondjuk én magam jobban szeretem az olyan vidám, dülöngélős darabokat, mint az uruguayi populáris zene két legendás előadójának szentelt Mateo y Cabrera: finoman feltapasztott hangminták, egy kis szkreccs, feldarabolt gitártémák, vokális töredékek, egy leheletfinom hiphopalap - és kész is az egész, s az eredmény szép rendben kúszik a fülünkbe. Az album második felében számos rövid ujj- és stílusgyakorlat között olyan markáns darabok lapulnak, mint a Leonel El Feo című "tangóhop", melyet a két, egyaránt legendás, ám egymástól gyökeresen eltérő orgánummal megáldott tangó-énekes, Daniel Melingo és Cristóbal Repetto vezet elő. Supervielle szemtelen is tud lenni, ha akar - az Ese Cielo Azul című, deephouse-ritmikájú darabban például megmutatja, hogy egy tangótémába akár bele is lehet savazni, ha jólesik (de még hogy!).

Surco/Universal, 2005

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.