Tangó a hipertérben - Bajofondo Tangoclub presents Supervielle (lemez)

  • - minek -
  • 2005. július 14.

Zene

Mondhatni, nem éppen úttörő idea ötvözni a dél-amerikai zenét, jelen esetben a tangót és az északi hemiszféra tipikus kortárs, elektronikus tánczenéit.

Mondhatni, nem éppen úttörő idea ötvözni a dél-amerikai zenét, jelen esetben a tangót és az északi hemiszféra tipikus kortárs, elektronikus tánczenéit. Többek között a Gotan Project is ezen a pályán játszik - ám néha nem árt a fokozott figyelem, elvégre ha ketten csinálják látszólag ugyanazt, korántsem biztos, hogy a végeredmény is azonos lesz. Itt van például kiválasztott alanyunk, a billentyűs-producer-komponista-harddiszkvirtuóz Luciano Supervielle: ugyan Franciaországban született, ám később éveket töltött Mexikóban - jelenleg pedig Spanyolország, Uruguay és Franciaország között osztja meg a drága idejét. Ezek után szinte magától értetődő, hogy csaknem anyanyelvi szinten "beszéli" a tradicionális argentin és uruguayi népzenét - amihez persze hozzáteszi a maga elektronikus úton gerjesztett ritmusait. Már az is emblematikus, hogy kiket választott a lemez produceréül: a dallamos nevű argentin Gustavo Santaollala és az uruguayi Juan Campadonico produceri munkáján kívül virtuóz gitártechnikáját is felvillantja e lemezen. Az argentin vonalat a hegedűs Javier Casalla és a csodálatos hangú Adriana Varela képviseli, uruguayi részről hangminta formájában közreműködik az egykori legendás futballkommentátor, Victor Hugo Morales, aki a Centroja című darabban megmutatja, milyen hosszasan lehet gólt kiáltani. Amúgy az első néhány meditatívabb darab után Supervielle tol egy kicsit a pitchen: a Fandango például nagyjából az, amit a címe is sejtetne, csak éppen drum and bassbe oltva. A rákövetkező alkotásban (3000 Ans) csak tétova hangminta a távoli hagyomány - alapvetően a korai Photek-darabokat idéző dobképleteké a főszerep, hogy a következő, Miles De Pasajeros című számban mindez átadja helyét a hiphopnak: ezúttal két montevideói repper bizonyítja be, amit már többen találóan megállapítottak (a Cypress Hill pedig tevőlegesen is bizonyított): nevezetesen, hogy a spanyol nyelv tökéletesen alkalmas a tósztolásra és az ütemes versbeszédre. A lemez úgynevezett slágerszáma a szomorú tangó-house Perfume, Adriana Varela fájdalmas énekével - mondjuk én magam jobban szeretem az olyan vidám, dülöngélős darabokat, mint az uruguayi populáris zene két legendás előadójának szentelt Mateo y Cabrera: finoman feltapasztott hangminták, egy kis szkreccs, feldarabolt gitártémák, vokális töredékek, egy leheletfinom hiphopalap - és kész is az egész, s az eredmény szép rendben kúszik a fülünkbe. Az album második felében számos rövid ujj- és stílusgyakorlat között olyan markáns darabok lapulnak, mint a Leonel El Feo című "tangóhop", melyet a két, egyaránt legendás, ám egymástól gyökeresen eltérő orgánummal megáldott tangó-énekes, Daniel Melingo és Cristóbal Repetto vezet elő. Supervielle szemtelen is tud lenni, ha akar - az Ese Cielo Azul című, deephouse-ritmikájú darabban például megmutatja, hogy egy tangótémába akár bele is lehet savazni, ha jólesik (de még hogy!).

Surco/Universal, 2005

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.