mi a kotta?

Teremtés utca

  • mi a kotta
  • 2023. december 19.

Zene

Klasszikus zenei programajánló a 2023/51-52. hétre

„Még akkor is leírhatatlan melankólia volt bennem, amikor befejeztem a kottát, és velem van ez az érzés e levélnek írásakor is; egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy az orgonák egészen kinyíltak, a fű kövér lett az esőtől, a rózsák pedig bimbóznak” – írta patrónusának Csajkovszkij, akinek az Emlék egy kedves helyről kéziratát ajándékozta.

A kéttételes darab a svájci Clarensben, a Genfi-tó partján készült, ahol a zeneszerző zaklatott és rövid házasságát pihente ki. Legkedveltebb részlete, a Meditáció eredetileg a Hegedűverseny lassú tétele lett volna. Ez a muzsika nyitja a Concerto Budapest estjét, majd elhangzik az említett versenymű is, mégpedig Keller András vezényletével, Baráti Kristóf hegedűszólójával. Ne csodálkozzunk, hogy az együttes műsorán A hattyúk tava és A diótörő szvit átiratai is szerepelnek. Utóbbi nyilván ugyanabból a barlangból került elő, ahonnan Michael Bublé és Mariah Carey az év eme szakában. Még ha a balett­zenének jobban is örülünk (Zeneakadémia, december 22., fél nyolc).

Másnap karácsonyi koncertet ad a Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar, mégpedig olyan Bach-kantátákból, amelyek a lipcsei Tamás-templom adventi időszakára készültek. A műsort a dicsőséges D-dúrban komponált Magnificat zárja, a hiteles megszólalásért pedig Vashegyi György zeneigazgató, megbecsült régi­zenész szavatol (Müpa, de­cember 23., fél nyolc).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.