Ahogy mondani szokás (nem csak minálunk) "a hatvanas évek kultsorozata" ismét a képernyõn.
Nos, az úgy kezdõdött, hogy Marton Endre megszületett Budapesten, filmesnek állt, majd Bécsben Lubitsch Ernõ vezetõ munkatársa lett, Londonban Kordáéknál zúzta, s Hollywoodban õ lett "a Ben Hur legendás kocsiversenyének" rendezõje - akciórendezõi virtuozitását sok év múlva például a Sakál napja is igazolja. Ám közben is történt ez-az; ha már az állatok szóba jöttek, a maestro például 1965-ben megrendezte a Clarence, a kusza szemû oroszlán (Clarence, the Cross-Eyed Lion) címû játékfilmet, mely - naná - fergeteges sikert aratott, s arról szólt, hogy egy állatorvos és különféle gyermekekbõl és fõemlõsökbõl álló családja nemes és izgalmas cselekedeteket hajt végre egy afrikai rezervátumban. E megérdemelt siker pedig nagyjából azonos szereplõgárdával alakul át tévésorozattá - Doris csimpanzót ugyan Judy váltotta fel, de a dolog így is megért úgy nyolcvan epizódot. Okkal, a Daktariban ugyanis szimpatikus emberi tulajdonságokkal, ám emberfeletti leleménnyel és szívvel megáldott állathõsök csinálnak pompás kunsztokat, s a technicolor õsvadonban a megnyugtató arckifejezésû nagy fehér állatorvos is igazán jól teszi a dolgát. Az imdb.com szerint Bandi becenévre hallgató magyar fiú, Andrew Marton még ebbõl is rendezett vagy hat epizódot, s csak aztán nézett új kihívások után...
Én meg szombaton megnéztem az elsõ részt, s olyan volt, mit rég: perfekt. Vágjanak bele, még nem késõ!
Duna Tv, szombat délutánonként, 13.50-tõl
*****
