Koncert

The Darkness

  • - greff -
  • 2015. augusztus 23.

Zene

Ha figyelembe vesszük, hogy 2003-ban, amikor a Darkness harmadik kislemeze, az I Believe in a Thing Called Love a poptörténet egyik utolsó valódi globális hard rock slágereként letarolta a listákat, csomóan holmi furcsa viccet láttak a (kétségkívül fejhangon elvisított refrénekkel és extravagáns kosztümökkel is operáló) zenekarban, amely viszont most, tizen­két évvel később még mindig sikeresen életben tartja a stadionrock szellemét a klubokban, akkor be kell látnunk, hogy tényleg mindig jobb kivárni, hogy ki az, aki utoljára neveti el magát. A Hegyalja fesztivál csődje miatt az utolsó pillanatban Budapestre áttolt koncerten például Justin Hawkins, a zenekar énekese (és mint itt meglepetésre kiderült: első számú szólógitárosa) egyenesen a rockvilág császárának mutatta magát. Oké, a nemrég borbélynál járt frontember póneme inkább David Tennantet idézte fel a 70-es évek glamrockbálványai helyett, a képtelen, babakék selyemöltöny és a hibátlanul intenzív pózolás azonban mindjárt az első percekben arra hívta fel a figyelmet, hogy most nem a halvérű, hanem a Freddie Mercury- vagy Phil Lynott-féle tűzforró angol(szász) tradíció továbbírását szemlélhetjük testközelből. Hawkins hanggal is elég jól bírta, ami különösen annak fényében jelentős teljesítmény, hogy a számok alatt hol a dobemelvény előtt állt fejen, hol akrobatikusan a levegőbe emelkedett (à la David Lee Roth), hol pedig a közönség között táncolt, vagy épp a fejekre támaszkodva lövöldözte szerteszét a villámló szólókat – mindezt úgy háromszáz ember péntek esti öröme miatt, ami csak növelte a produkció hatását. Közben pedig ott dohogott mögötte egy tökéletes koncertzenekar, amely hibátlan dalokban keverte össze a Slade, a T. Rex vagy a Queen dallamait az Aerosmith és az AC/DC riffjeivel, és közben arra is ügyelt, hogy hűvös eleganciával elénk tárja a pornóbajuszos kokainbárók felejthetetlen stílusát. Úgy, ahogy arra csak az igazi tanárok képesek.

Dürer kert, július 17.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.