Koncert

The Darkness

  • - greff -
  • 2015. augusztus 23.

Zene

Ha figyelembe vesszük, hogy 2003-ban, amikor a Darkness harmadik kislemeze, az I Believe in a Thing Called Love a poptörténet egyik utolsó valódi globális hard rock slágereként letarolta a listákat, csomóan holmi furcsa viccet láttak a (kétségkívül fejhangon elvisított refrénekkel és extravagáns kosztümökkel is operáló) zenekarban, amely viszont most, tizen­két évvel később még mindig sikeresen életben tartja a stadionrock szellemét a klubokban, akkor be kell látnunk, hogy tényleg mindig jobb kivárni, hogy ki az, aki utoljára neveti el magát. A Hegyalja fesztivál csődje miatt az utolsó pillanatban Budapestre áttolt koncerten például Justin Hawkins, a zenekar énekese (és mint itt meglepetésre kiderült: első számú szólógitárosa) egyenesen a rockvilág császárának mutatta magát. Oké, a nemrég borbélynál járt frontember póneme inkább David Tennantet idézte fel a 70-es évek glamrockbálványai helyett, a képtelen, babakék selyemöltöny és a hibátlanul intenzív pózolás azonban mindjárt az első percekben arra hívta fel a figyelmet, hogy most nem a halvérű, hanem a Freddie Mercury- vagy Phil Lynott-féle tűzforró angol(szász) tradíció továbbírását szemlélhetjük testközelből. Hawkins hanggal is elég jól bírta, ami különösen annak fényében jelentős teljesítmény, hogy a számok alatt hol a dobemelvény előtt állt fejen, hol akrobatikusan a levegőbe emelkedett (à la David Lee Roth), hol pedig a közönség között táncolt, vagy épp a fejekre támaszkodva lövöldözte szerteszét a villámló szólókat – mindezt úgy háromszáz ember péntek esti öröme miatt, ami csak növelte a produkció hatását. Közben pedig ott dohogott mögötte egy tökéletes koncertzenekar, amely hibátlan dalokban keverte össze a Slade, a T. Rex vagy a Queen dallamait az Aerosmith és az AC/DC riffjeivel, és közben arra is ügyelt, hogy hűvös eleganciával elénk tárja a pornóbajuszos kokainbárók felejthetetlen stílusát. Úgy, ahogy arra csak az igazi tanárok képesek.

Dürer kert, július 17.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.