Talán csak a Flex és az Arena műsortervének telítettsége okozhatta, hogy az Ausztriába 28 év után visszatérő The Jesus and Mary Chain koncertjének az elsősorban tradicionális sörfőzdeként ismert Ottakringer Brauerei adott otthont. A helyszín az U3-as metróval közelíthető meg, a külvárosi végállomástól még bő negyedórát kell menni gyalog, míg az ember végre beér egy udvarba, ahol egy fatáblán krétával van kiírva a zenekar neve, valamint a megfelelő irány. Innen még mindig közel tíz percbe telik, amíg a „klub” útvesztőjében nagy nehezen odaérünk a színpadhoz. Itt már a Magyarországon is többször járt Cold Cave remekül vezeti fel a hangulatot, hiányérzetünk és panaszunk legfeljebb a szűkösség (max. 600-an férnek be ide) és a megmagyarázhatatlan hőség miatt lehet. A Reid tesók negyed 10-kor kerülnek elő három zenésztársuk oldalán. A remek fizikai formának örvendő és a közönséggel egész sokat kommunikáló Jim immár csak énekel, míg a fizimiskája alapján a melvinses King Buzzo hasonmásának tűnő William lemond a mikrofonról a főállású gitártorzítás érdekében. Valószínűleg egy közepes szólóba is beletörne a pengetője, viszont a részben maga kreálta noise-univerzumban világbajnoknak számít. A zenekar – a 19 évnyi albumcsend után – az idén kiadott Damage and Joyt promotálja; ahogy mi is írtuk, a visszatérés elég jól sikerült (lásd: Jutalomutazás a 20. századba, Magyar Narancs, 2017. április 6.), de a közönség érthető módon a klasszikusokat fogadja nagyobb lelkesedéssel. Valóságos élvezet végigbólogatni olyan himnuszokat, mint az April Skies, a Some Candy Talking, az Elveszett jelentésből is ismert Just Like Honey, vagy az est legnagyobb telitalálatának bizonyuló Reverence. Én egyedül a Down On Me-t hiányoltam, de hát nem én állítottam össze a szettlistát, és ez a koncert anélkül is nagyon-nagyon rendben volt.
Ottakringer Brauerei, Bécs, október 14.
