Lemez

The Peace Concert Ver­sailles

  • - csk -
  • 2020. február 23.

Zene

Történelmi eseményekre emlékező hangversenyek gyakran válnak formálissá. Ez lett a sorsa annak a koncertnek is, amelyet a Bécsi Filharmonikusok adtak Franz Welser-Möst vezényletével 2018. november 11-én a versailles-i palota operaházában, az I. világháború befejezésének centenáriumán. A műsorban megszólalt nyolc mű mindegyike esetében érvényesült az a törekvés, hogy a zenék képviseljék a háborúzó nagy nemzeteket, így hallunk osztrák (Mozart, Beethoven), francia (Debussy, Ravel), német (Wagner), angol (Holst, Vaughan Williams) és amerikai (Ives) darabot. Emellett fontos volt, hogy a zenék hordozzanak magukban olyan jelentést, amely a háborúval (vagy éppen a békevággyal) kapcsolatos (A bolygók Mars tétele, Siegfried gyászindulója, Vaughan Williams Gyászének két veteránért című műve, a Missa solemnis Agnus Dei/Dona nobis pacem tétele), netán a humánum eszméjét képviseljék (A varázsfuvola nyitánya), vagy olyan filozófiai problémát vessenek fel, amely az emberi egzisztencia egészére vonatkozik (A megválaszolatlan kérdés). Olyan mű is szerepelt a programon, amelyet egy, a világháborúban fél karját elveszítő zongoraművész, Paul Wittgenstein (a filozófus Ludwig Wittgenstein bátyja) rendelt (Ravel: Zongoraverseny bal kézre), és olyan is, amelynek szerzője,

Vau­ghan Williams a világháborúban szenvedett el később süketséghez vezető halláskárosodást. Az eredmény stiláris és műfaji összevisszaság, az interpretációk azonban (köztük Yuja Wangé a zongoraversenyben) abszolút magasrendűek, érzékenyek és virtuózak, a világszínvonal legfelső sávját képviselik.

Deutsche Grammophon, 2019

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.