Vajda Gergely

Tintinnabuli

Arvo Pärt művészetéről

Zene

Latinul: harangocskák. Tintinnabuláció, az idén 89 éves észt zeneszerző, Arvo Pärt saját elnevezésű stílusa. „Egy hármashangzat három hangja olyan, mint a harangok. És ezért hívom tintinnabulációnak” – foglalja össze a lényeget Pärt, miután a rá jellemző visszafogott vallomásossággal így nyilatkozik: „A tintinnabuláció olyan terület, ahová néha elkalandozok, amikor válaszokat keresek – az éle­temben, a zenémben, a munkámban.

Sötét óráimban elfog ez a bizonyos érzés, hogy mindennek, ami ezen az egyen kívül van, nincs értelme. Az összetett és sokrétű csak összezavar, és nekem az egységet kell keresnem. Mi is ez az egy dolog, és hogyan találom meg hozzá az utamat?” A sokat idézett, a földi lét alapvető bizonytalanságaival teli, mindig a misztikus határán egyensúlyozó szövegek egyszerre beszélnek és hallgatnak a lényegről; a lényegről, amiről minden muzsikus szerint amúgy is csak zenélni lehet.

„Felfedeztem, hogy elég, ha csupán egyetlen hangot szólaltatnak meg gyönyörűen. Ez az egyetlen hang, vagy egy csendes ütés, vagy egy pillanatnyi csönd megvigasztal.” Bevallom, az utóbbi Pärt-mondatok engem elsőre erősen irritáltak. Egy zenésznek az a dolga, hogy egyetlen hangot is gyönyörűen, vagy mondjuk inkább igazul szólaltasson meg; hiszen egy „csúnya hangzás”, esetlegesen egy kompozíció fontos dramaturgiai pontján megszólaló zaj is zenei feladat. Egyetlen hang, egy ütés, pillanatnyi csönd, zaj, disszonancia: ezeknek mind médiumai vagyunk, mi „muzsikus lelkek”. Ez a feladatunk. A zeneszerzőé pedig az, hogy a hangot, az ütést, a zajt és a csöndet olyan formába öntse, hogy mindennek meglegyen a maga helye; hogy – ha úgy tetszik – minden megvigasztaljon. Minek erre külön címkét ragasztani? Tintinnabuli?! Már megint egy marketingtrükk? Talán érthető a gyanakvás. A reelek, feedek, tweetek (vagy most már X-ek?) korában a csapból is önjelölt zsenik, világmegváltó ötletek, sosem látott-hallott cutting edge cuccok ömlenek. Ha valamihez meg kell erőltesse magát az ember, az mostanában éppen az, hogy képes legyen meghallani egy hármashangzat három hangjának igaz csilingelését. Nekem 2021-ben adatott meg, hogy felfedezzem a tintinnabuli szó mögött a komponista valódi karakterét, ennek a zenének az őszinteségét. A francia Ars Nova újzenei együttes és válogatott énekes szólisták élén többször dirigálhattam egy olyan programot, amely Stravinsky és Ives egy-egy művén kívül csupa Pärt-darabot vonultatott fel, és ezek bizony minden pillanatban működtek. Az olyan zenék, amelyek már első hallgatáskor közvetíteni tudják azt a bizonyos szavakon túli rendet, amelyek csupán hangokkal, sokszor szöveg nélkül is elérik azt, hogy a figyelmünk ne kalandozzon el, amelyek egy-két-három hang megcsendítésével képesek hangzó meditációs tárgyat létrehozni, és segítenek befelé figyelni, mégiscsak megérdemelnek egy saját kategóriát. Pärt tintinnabulija számomra is működő valósággá lett. Igazsággá, ha nagy szavakat akarok használni.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Móricka evangéliuma

Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.

Rap-szódia

Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.

Szegvár, retúr

Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édes­apjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”

Vissza a kenguruhoz

„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.

Tájékozódunk

Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve szankciós listára tette Rogán Antalt a magyarországi rendszerszintű korrupcióban betöltött szerepe miatt, összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

A harmadik köztársaság kapujában

Száz napot kellett várnia a kormányalakítási felkérésre a pártvezető Herbert Kicklnek, noha az Osztrák Szabadságpárt az élen végzett a tavaly szeptemberi választáson. Az államelnök Alexander Van der Bellen mindent megtett, mégsem tudta elkerülni a szélsőjobboldal kormányba hívását.

Elveszett eszmények

  • Bretter Zoltán

Tudtuk, nem tudtuk, az elmúlt több mint kétszáz évben a következő gondolat szabta meg életünket: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.” (Immanuel Kant: Válasz a kérdésre: mi a felvilá­gosodás?)

Nem lehetetlen lekerülni az amerikai szankciós listáról, de bajos lesz a Rogán elleni szankció visszavonatása

Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok szank­ciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét, a magyar kormány sajtója „David Pressman kicsinyes bosszújaként” igyekezett beállítani a történteket. Lázár János miniszter egye­nesen megfenyegette a nagykövetet: a későbbiekben „kerülje el ezt az országot”.

Hatvan, hetven, nyolcvan, száz puszta

Az autoriter rendszerek kiépülésének egyik legbiztosabb jele, hogy a vezető mellől lassan eltűnnek az egykori harcostársak. Ez általában az autoriter vezető hatalmának megszilárdulásával és korlátlanságának növekedésével egy időben történik. Helyüket a klán tagjai veszik át.