Vajda Gergely

Tintinnabuli

Arvo Pärt művészetéről

Zene

Latinul: harangocskák. Tintinnabuláció, az idén 89 éves észt zeneszerző, Arvo Pärt saját elnevezésű stílusa. „Egy hármashangzat három hangja olyan, mint a harangok. És ezért hívom tintinnabulációnak” – foglalja össze a lényeget Pärt, miután a rá jellemző visszafogott vallomásossággal így nyilatkozik: „A tintinnabuláció olyan terület, ahová néha elkalandozok, amikor válaszokat keresek – az éle­temben, a zenémben, a munkámban.

Sötét óráimban elfog ez a bizonyos érzés, hogy mindennek, ami ezen az egyen kívül van, nincs értelme. Az összetett és sokrétű csak összezavar, és nekem az egységet kell keresnem. Mi is ez az egy dolog, és hogyan találom meg hozzá az utamat?” A sokat idézett, a földi lét alapvető bizonytalanságaival teli, mindig a misztikus határán egyensúlyozó szövegek egyszerre beszélnek és hallgatnak a lényegről; a lényegről, amiről minden muzsikus szerint amúgy is csak zenélni lehet.

„Felfedeztem, hogy elég, ha csupán egyetlen hangot szólaltatnak meg gyönyörűen. Ez az egyetlen hang, vagy egy csendes ütés, vagy egy pillanatnyi csönd megvigasztal.” Bevallom, az utóbbi Pärt-mondatok engem elsőre erősen irritáltak. Egy zenésznek az a dolga, hogy egyetlen hangot is gyönyörűen, vagy mondjuk inkább igazul szólaltasson meg; hiszen egy „csúnya hangzás”, esetlegesen egy kompozíció fontos dramaturgiai pontján megszólaló zaj is zenei feladat. Egyetlen hang, egy ütés, pillanatnyi csönd, zaj, disszonancia: ezeknek mind médiumai vagyunk, mi „muzsikus lelkek”. Ez a feladatunk. A zeneszerzőé pedig az, hogy a hangot, az ütést, a zajt és a csöndet olyan formába öntse, hogy mindennek meglegyen a maga helye; hogy – ha úgy tetszik – minden megvigasztaljon. Minek erre külön címkét ragasztani? Tintinnabuli?! Már megint egy marketingtrükk? Talán érthető a gyanakvás. A reelek, feedek, tweetek (vagy most már X-ek?) korában a csapból is önjelölt zsenik, világmegváltó ötletek, sosem látott-hallott cutting edge cuccok ömlenek. Ha valamihez meg kell erőltesse magát az ember, az mostanában éppen az, hogy képes legyen meghallani egy hármashangzat három hangjának igaz csilingelését. Nekem 2021-ben adatott meg, hogy felfedezzem a tintinnabuli szó mögött a komponista valódi karakterét, ennek a zenének az őszinteségét. A francia Ars Nova újzenei együttes és válogatott énekes szólisták élén többször dirigálhattam egy olyan programot, amely Stravinsky és Ives egy-egy művén kívül csupa Pärt-darabot vonultatott fel, és ezek bizony minden pillanatban működtek. Az olyan zenék, amelyek már első hallgatáskor közvetíteni tudják azt a bizonyos szavakon túli rendet, amelyek csupán hangokkal, sokszor szöveg nélkül is elérik azt, hogy a figyelmünk ne kalandozzon el, amelyek egy-két-három hang megcsendítésével képesek hangzó meditációs tárgyat létrehozni, és segítenek befelé figyelni, mégiscsak megérdemelnek egy saját kategóriát. Pärt tintinnabulija számomra is működő valósággá lett. Igazsággá, ha nagy szavakat akarok használni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.