Sötét óráimban elfog ez a bizonyos érzés, hogy mindennek, ami ezen az egyen kívül van, nincs értelme. Az összetett és sokrétű csak összezavar, és nekem az egységet kell keresnem. Mi is ez az egy dolog, és hogyan találom meg hozzá az utamat?” A sokat idézett, a földi lét alapvető bizonytalanságaival teli, mindig a misztikus határán egyensúlyozó szövegek egyszerre beszélnek és hallgatnak a lényegről; a lényegről, amiről minden muzsikus szerint amúgy is csak zenélni lehet.
„Felfedeztem, hogy elég, ha csupán egyetlen hangot szólaltatnak meg gyönyörűen. Ez az egyetlen hang, vagy egy csendes ütés, vagy egy pillanatnyi csönd megvigasztal.” Bevallom, az utóbbi Pärt-mondatok engem elsőre erősen irritáltak. Egy zenésznek az a dolga, hogy egyetlen hangot is gyönyörűen, vagy mondjuk inkább igazul szólaltasson meg; hiszen egy „csúnya hangzás”, esetlegesen egy kompozíció fontos dramaturgiai pontján megszólaló zaj is zenei feladat. Egyetlen hang, egy ütés, pillanatnyi csönd, zaj, disszonancia: ezeknek mind médiumai vagyunk, mi „muzsikus lelkek”. Ez a feladatunk. A zeneszerzőé pedig az, hogy a hangot, az ütést, a zajt és a csöndet olyan formába öntse, hogy mindennek meglegyen a maga helye; hogy – ha úgy tetszik – minden megvigasztaljon. Minek erre külön címkét ragasztani? Tintinnabuli?! Már megint egy marketingtrükk? Talán érthető a gyanakvás. A reelek, feedek, tweetek (vagy most már X-ek?) korában a csapból is önjelölt zsenik, világmegváltó ötletek, sosem látott-hallott cutting edge cuccok ömlenek. Ha valamihez meg kell erőltesse magát az ember, az mostanában éppen az, hogy képes legyen meghallani egy hármashangzat három hangjának igaz csilingelését. Nekem 2021-ben adatott meg, hogy felfedezzem a tintinnabuli szó mögött a komponista valódi karakterét, ennek a zenének az őszinteségét. A francia Ars Nova újzenei együttes és válogatott énekes szólisták élén többször dirigálhattam egy olyan programot, amely Stravinsky és Ives egy-egy művén kívül csupa Pärt-darabot vonultatott fel, és ezek bizony minden pillanatban működtek. Az olyan zenék, amelyek már első hallgatáskor közvetíteni tudják azt a bizonyos szavakon túli rendet, amelyek csupán hangokkal, sokszor szöveg nélkül is elérik azt, hogy a figyelmünk ne kalandozzon el, amelyek egy-két-három hang megcsendítésével képesek hangzó meditációs tárgyat létrehozni, és segítenek befelé figyelni, mégiscsak megérdemelnek egy saját kategóriát. Pärt tintinnabulija számomra is működő valósággá lett. Igazsággá, ha nagy szavakat akarok használni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
