A Primal Scream 40+ éve

Gyere ki a hóra!

Zene

Mindig jeles esemény, ha a Primal Scream lemezt jelentet meg – különösen akkor, ha ezt nyolc és fél év kihagyás után teszi. A rengeteg stílusba belekóstoló zenekar a szupersztár státuszt sosem érte el, de nem is kellett kompromisszumokat kötniük, mindig a saját fejük után mentek.

Az Arthur Janov-féle sikolyterápiáról elnevezett Primal Screamnek egyetlen, a kezdetektől kitartó tagja van, a most 63 éves frontember, a skót Bobby Gillespie, aki munkáscsaládban nevelkedett a glasgow-i Mount Florida városrészben. Vele egykorú jó barátja, Alan McGee vitte el élete első rockkoncertjére, de hiába tetszett nekik a Thin Lizzy, inkább a punkrocknál kötöttek ki, és alapítottak egy zenekart The Drains néven, amelyben a későbbi Primal Scream-tag, az akkor még csak 15 éves Andrew Innes gitározott. A csapat hamar feloszlott, McGee és Innes elköltözött Londonba, Gillespie viszont maradt Skóciában.

A Primal Screamet már 1982-ben megalapította gitáros barátjával, Jim Beattie-vel. Koncertjeiken eleinte Velvet Underground-feldolgozásokat játszottak, aztán csináltak egy saját dalt is, amelyben egy lány énekelt, de a stúdiófelvételt annyira rossznak találták, hogy elégették a mesterszalagot. Ekkor szállt be Gillespie a Jesus and Mary Chainbe, ahol állva dobolt minimális felszerelésen – ez is a Velvet Underground, illetve az ott játszó Mo Tucker hatása volt. Azonban a zenekar első lemezének megjelenése után Gillespie-t válaszút elé állították: vagy teljes mértékben a JAMC-nek rendeli alá magát, vagy mehet, amerre lát. Az utóbbit választotta, és 1987-re elkészült a Primal Scream első, Sonic Flower Groove című lemeze. Az állítólag 100 ezer fontot felemésztő felvételek során a zenekar producert cserélt, és ez érződött is a Byrdsöt idéző hangvételű jangle pop dalok minőségén. A Primal Scream ázsióját ugyancsak növelte, hogy az egyik számuk felkerült a New Musical Express azóta már legendásnak számító, C86 című válogatáskazettájára.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.