Dresch az utóbbi bő két évben intenzíven dolgozott, így széles rajongótábora négy CD-t is kézbe kapott: a Fonónál adott ki új lemezeket alapkvartettje (Tördelős, 2016) és vonóskvartettje (Forrásból, 2017), de időközben a BMC Records is dokumentálta Chris Potterrel közös hangversenyét, Zea címmel. Ha vállalat lenne, azt mondhatnánk, hogy Dresch diverzifikál, de öntörvényű alkotóról lévén szó, inkább azt kell megállapítsuk, hogy a fuhun korszakát teljesíti ki. Az általa szabadalmaztatott hangszerújítás az én szememben annak a szimbóluma, hogy a népzenei ihletés irányába elkötelezett jazz-szaxofonos milyen mélyen, szinte kibogozhatatlanul szintetizálta a két megközelítést. A következő művészi cél – vélelmezem a lemezeit forgatva – ennek a szintézisnek a megtermékenyítő újrabevitele lesz mind a népi, mind a jazz-zenekari közegbe.
Az efféle tájékozódási vonalak lerajzolása a Vujicsics-alapítótag Borbély Mihály esetében is hasonló képet mutatna. Borbély egyik különlegessége, hogy szaxofonosként is jellemzően multiinstrumentalista, és sok, különböző műfajú produkció részese. A Dresch Mihállyal közös kvartettjének tavaly ősszel, a Fonóban rögzített koncertfelvétele az etno-jazz kedvelőinek kihagyhatatlan, a fúvósokra figyelve pedig csemege. A Fogócskában mindketten szopránon, a Játékban Borbély alton és Dresch szopránon hallható, majd ő kétszer is tenoron, ezenkívül többször fuhunon játszik. Borbély spéci hangszere ezúttal nem a fujara, hanem a basszusklarinét. Az örömzenekoncert jobbnál jobb pillanatait örökíti meg a lemez, tökéletes arányban adagolva a bluesos beborulást, a pásztoridillt, a földindulásos szerelmes sóvárgást, a címadó Borbély-számban pedig a táncházban átélhető szédület kozmikusságát. A két szólista csukott szemmel is nyugodtan támaszkodhat a bőgős Horváth Balázsra – aki a kvartett alapító tagja – és a dobos G. Szabó Hunorra.
Fonó Records, 2018
