A nyolcvanas évek sikeres popduójának, az Everything but the Girlnek egykori énekesnője ötödik szólólemezét készítette el, és úgy tűnik, a lehető legjobb alkotói formában van. A Record dalai többnyire kifejezetten lüktető szintidiszkó/elektropop körítést kaptak, hála a régi alkotótársnak, Ewan Pearsonnak, no meg vendégzenészeknek, mások mellett a Warpaint ritmusszekciójának, Stella Mozgawa dobosnak és Jenny Lee Lindberg basszusgitárosnak. A négynegyedre élezett, sarkított dalok kivisznek a táncparkettre, Thorn csodálatosan gazdag vokáljáról pedig nehezen eldönthető, hogy az évtizedek alatt változott-e (talán kissé mélyült). Ráadásul remek, stílusos dalszerző, akinek van miről mesélnie: a Record kilenc dala körbejárja, hogyan cserélődnek élete során a szerepek (anya, testvér, lány, feleség, szerető), hogyan változik meg minden, ha felnőnek a gyerekek, vagy mással kezdené újra az életet. Thorn egyaránt merít önéletrajzi elemekből és vendégtapasztalatból, de beleérző képessége és történetmesélő vénája is páratlan. Eközben még hosszú pályafutásának uralkodó műfajait is sikerül egymás mellé fűznie. Van itt new wave diszkó a legszebb New Order-i hagyományok szerint (Queen), gitárral feloldott könnyed szintiwave (Guitar), nagy lélegzetű lassú, dub-funky Corinne Bailey Ray vokáljával (Sister), punkos pop (Babies) és már-már folkzene is (Smoke), de mire a robotboogie Dancefloorral véget ér a lemez, máris kezdjük elölről, mert ezt a lemezt egymás után többször is érdemes meghallgatni.
Merge, 2018
