Lemez

Trouble: The Distortion Field

  • V. Á.
  • 2013. szeptember 1.

Zene

A chicagói Trouble szinte tökéletes példája a meg nem értett zenekarnak.

Az idestova harmincnégy éve működő kvartett mindvégig megmaradt az underground arcok klubokban játszó szent tehenének, míg azok a csapatok, amelyek bevallottan ihletet merítettek a lemezeiből, gyakorlatilag sztárokká váltak - lásd mondjuk a Metallicát, amely a legenda szerint nemcsak riffeket (a Sad But True megvan, ugye?), hanem a gitárhangzást is tőle lopta. A Trouble a kétezres évek elejéig bírta a gyűrődést, aztán jegelte magát, és csak 2007-ben tért vissza a Simple Mind Conditionnel, melynek turnéján Magyarországra is eljutott. Aztán Eric Wagner, a jellegzetes hangú énekes ismét kiszállt, helyére pedig néhány próbálkozás után Kyle Thomas került, akivel már jó tizenöt éve, Wagner első kiválása után is adott néhány koncertet a Trouble.

Az egykori Exhorder-, Floodgate- és Alabama Thunderpussy-énekessel mondhatni új erőre kapott a zenekar a halványabb Simple... után, mert a Distortion Field dalaiban nem nagyon lehet hibát találni. A korai Black Sabbath riffjeit továbbgondoló és ikerszólókkal bővítő Rick Wartell és Bruce Franklin témái tökéletesen illeszkednek Thomas hallhatóan klasszikus heavy metalon és hard rockon edződött hangjához. Most ugyan nincs a 92-es Memory's Gardenhez fogható sláger, a zömmel középtempós, négynegyedes szeletelések veszélyes egyhangúságát sikeresen meg tudták törni olyan, kiválóan eltalált tételekkel, mint a gyorsra és húzósra vett Sucker, a komoran cammogó One Life vagy a záró, monumentális Your Reflection.

FRW, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.