Lemez

Trouble: The Distortion Field

  • V. Á.
  • 2013. szeptember 1.

Zene

A chicagói Trouble szinte tökéletes példája a meg nem értett zenekarnak.

Az idestova harmincnégy éve működő kvartett mindvégig megmaradt az underground arcok klubokban játszó szent tehenének, míg azok a csapatok, amelyek bevallottan ihletet merítettek a lemezeiből, gyakorlatilag sztárokká váltak - lásd mondjuk a Metallicát, amely a legenda szerint nemcsak riffeket (a Sad But True megvan, ugye?), hanem a gitárhangzást is tőle lopta. A Trouble a kétezres évek elejéig bírta a gyűrődést, aztán jegelte magát, és csak 2007-ben tért vissza a Simple Mind Conditionnel, melynek turnéján Magyarországra is eljutott. Aztán Eric Wagner, a jellegzetes hangú énekes ismét kiszállt, helyére pedig néhány próbálkozás után Kyle Thomas került, akivel már jó tizenöt éve, Wagner első kiválása után is adott néhány koncertet a Trouble.

Az egykori Exhorder-, Floodgate- és Alabama Thunderpussy-énekessel mondhatni új erőre kapott a zenekar a halványabb Simple... után, mert a Distortion Field dalaiban nem nagyon lehet hibát találni. A korai Black Sabbath riffjeit továbbgondoló és ikerszólókkal bővítő Rick Wartell és Bruce Franklin témái tökéletesen illeszkednek Thomas hallhatóan klasszikus heavy metalon és hard rockon edződött hangjához. Most ugyan nincs a 92-es Memory's Gardenhez fogható sláger, a zömmel középtempós, négynegyedes szeletelések veszélyes egyhangúságát sikeresen meg tudták törni olyan, kiválóan eltalált tételekkel, mint a gyorsra és húzósra vett Sucker, a komoran cammogó One Life vagy a záró, monumentális Your Reflection.

FRW, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.