Magyar Narancs: 'szintén meglepett, hogy már 1973-ban létezett a Muzsikás.
Éri Péter: Akkor még nem voltam tagja a zenekarnak, bár már akkor is sokszor együtt zenéltünk. Én akkor a Sebő együttesben játszottam. A Bartók Táncegyüttes körül alakult ki egy zenésztársaság, amibe mindenki beletartozott, odacsapódott, vagy megérezte, hogy itt valami olyan dolog történik, amihez érdemes csatlakozni. Ott, Tímár Sándor keze alatt találkozott össze az eredeti népzene és a néptánc a színpadon. Hiába kezdődött el már korábban a tudatos odafordulás a valódi néptánchagyományok felé, ha nem volt igazából ezt kiszolgáló zene. Zeneakadémistákból álló kis kamaraegyüttesnek komponált Sári József zeneszerző tánckísérő zenét. Aztán az egész minőségében is megváltozott, amikor az a zene került a tánc alá, ami oda való. Ez nagy dolog volt, és sokaknak megtetszett. Nagyon nagy vonzása volt, hiszen ezt a hangzást nagyjából ugyanazok az erők mozgatják, mint a rock and rollt,elemi erők, belső tűz. Aki ezzel akkor megismerkedett, azt elragadta. Ebből a körből alakult ki aztán a Muzsikás együttes Sipos Mihály, ifj. Csoóri Sándor és Hamar Dániel alapító tagokkal.
MN: Mégis, mi volt az újszerű ebben azok után, hogy már hosszú évtizedek óta folyt a rendszeres népzenei gyűjtőmunka?
ÉP: Persze, Lajtha László erdélyi gyűjtése már korábban lezajlott, de akkor, ha jó felvételt akartak, még el kellett hozni a zenészeket ide, a rádióba, ahol gramofonlemezre vették föl a játékukat. Újat egyrészt a technikai eszközök fejlődése jelentett, az, amikor már magnetofonra lehetett zenét - a korábbiakhoz képest korlátlan terjedelemben - felvenni, másrészt a néptánckutatás érdeme, hogy a táncfilmezés "melléktermékeként" nagy mennyiségbenhozott felszínre hangszeres népzenét. Ez elsősorban Martin György és gyűjtőtársai, valamint Kallós Zoltán nevéhez kapcsolódik. Ez a tudomány által feltárt anyag válhatott később a táncházak alapjává. Én Martin György nevelt fia vagyok, úgyhogy ezt a munkát tízéves koromtól figyelhettem. Akkor már tudtam valamelyest legényest táncolni. Ezt az egész dolgot - hogy meg lehet-e tanulni magyar néptáncokat úgy, ahogy a valóságban vannak, tehát improvizált formában olyannak, aki nem abban a hagyományban nevelkedett - Martin György lényegében rajtam kísérletezte ki.
MN: Magának a hagyományos játékmódnak a követése is hozzájárult ennek a zenének az újszerűségéhez?
ÉP: Persze, nagy kedvvel és vehemenciával próbáltuk az eredeti játékmódot is elsajátítani. Az sem volt könnyű, hiszen eltér attól, amit a klasszikus zenében használnak. Ugyanakkor nagyon is egybevág korábbi klasszikus zenei játékmódokkal: ahogy Leopold Mozart leírja a hegedűiskola-könyvében, az megegyezik azzal, ahogy a mai erdélyi zenészek muzsikálnak, variálnak. Kihagyhatatlan a történetből Sebő Ferenc és Halmos Béla feltűnése a Röpülj páva! vetélkedőn. Még gitárral kísérték magukat, de az éneklési mód már emlékeztetett az eredetire, és nagyon forradalminak tűnt. Amit akkoriban a rádió általában népzeneként sugárzott, nagyon távol állt ettől. Különféle zeneszerzők feldolgozásai vagy kávéházi cigányzene volt, amelynek azért más az ízlésvilága.
MN: A ti zenétek lett tehát az akkoriban is élő - főleg erdélyi - népzenének a leginkább valósághű megjelenítése?
ÉP: Hát, igen. 1972-ben volt egy közös utazás is, amikor csapatostól elindultunk Erdélybe, aztán ott szétváltunk, több faluba elmentünk, többek között Székre is. A széki zene volt az, amiből tudtunk már valamicskét, úgyhogy az ottani zenészek megengedték, hogy beálljunk, mi is játsszunk egy-egy menetet, közben meg próbáltuk ellesni a fogásokat. Akkor cseréltem el a hosszú bőgővonómat egy rövid széki vonóra, azóta is megvan. De ott a zenetanulás a családban is úgy megy, hogy kicsi korukban a kezükbe adják a hangszert, hogy lássák, lesz-e belőle valami. Ha nem, akkor majd a másik gyerek. Általában a bőgővel kezdik, aztán ha fejlődőképes, megy tovább, kontrás lesz, mire pedig prímás, a másik két hangszeren is tud játszani. Minket is úgy kezeltek, mintha a gyerekeik volnánk. Nagyon nagy mesterek is voltak közöttük, mint például "Neti" Sanyi bácsi, akinek meggyőződése volt, hogy akkor lesz örök életű, ha minél többen játsz-szák a muzsikáját. Mi tehát nem annyira gyűjteni mentünk, hanem megtanulni zenélni, mégpedig minél jobban.
MN: Erdélyben a cigány muzsikusok is ezt a fajta zenét játsszák, nem a nálunk ismert "cigányzenét".
ÉP: Ez így van. Ezt a zenét nem érte akkoriban még külső vagy médiabefolyás. Természetesen, ha eljártak a zenészek más falvakba, vagy ha vegyes lakodalom volt, kénytelenek voltak fölszedni, amit az ottaniak szeretnek, új dallamokkal bővíteni a repertoárt, megfelelni az igényeknek. De el lehet mondani erről is azt, amit Cecil Sharp angol néprajzkutatótól olvastam, hogy az egyén alkot, a közösség ellenőriz. Tehát addig nevezhetjük ezt hagyománynak, amíg működik a közösségi kontroll. Amit a közösség elfogad, az továbbhagyományozódik, amit nem, az kihullik, elvész.
MN: Mi a helyzet most?
ÉP: Ez most már megváltozott. Általában már csak ott beszélhetünk élő népzenéről, ahol a tudatos hagyományápolás valamilyen formája kialakul helyi szinten. Ott megmarad valami a hagyományból, talán még a népviselet is. Külön táncos alkalmakat szerveznek, ahol hagyományos zene szól, és néha a lakodalmakba is el-elhívják még a zenészeket.
MN: És ez újabban változott meg?
ÉP: Igen. Amikor elkezdtünk odalátogatni, Széken még mindenki népviseletben járt. A legapróbb gyerek is a széki kék lajbiban és széki szalmakalapban futballozott az utcán, és amikor fejelt, gyorsan lekapta a kalapját. Ez ma már nincs így, viseletet már csak a nagyon időseken látsz, meg néha Budapesten, asszonyokon, akik ezt-azt árulnak. Nem biztos, hogy otthon is abban járnak.
MN: Miért pont Erdély?
ÉP: Annyira más volt annak a zenének a hangzása, annyira modern volt - nem tudok erre jobb szót találni -, hogy nem volt kétséges: ezt birtokba akarjuk venni.
MN: Vannak román hatások ebben a zenében?
ÉP: Vannak olyan tánctípusok, amelyek csak a románoknál maradtak meg - feltételezhető, hogy korábban a magyaroknál is megvoltak, csak az újabb táncdivatok háttérbe szorították őket. De a zenélési mód teljesen azonos. Sőt, azoknak a zenekaroknak, amelyek nemcsak egy falu közösségének játszanak, hanem eljárnak szomszédos falvakba is, kellett tudniuk, mit kell muzsikálni a románoknak, és mit szeretnek hallani egy cigány lakodalomban. A hangszeres zenében sok a közös dallam, szinte mindegyik megtalálható magyarként és románként is, de vannak persze kivételek. Ez egy önálló erdélyi zenei fejlődés eredménye, hiszen a Kárpátokon túli románok muzsikája és hangszerei is teljesen mások. Szívesen játszottunk erdélyi román zenét is, sőt az egyik első, az erdélyivel összevethető hangszeres zenei élményünk Méhkerékről, magyarországi románoktól származik. Ez ugyan egy bihari dialektus, de nagyon hasonlít az erdélyi zenélési módhoz. A méhkeréki táncok kezdettől fogva ott voltak a táncházak repertoárján. Gyönyörű dallamai vannak mondjuk a bonchidai román forgatósnak, vagy annak, amit verbunknak - románul barbuncnak - hívnak. De persze a dolgokhoz nyilván hozzátartozott az is, hogy az ember ezen, a művészeten keresztül a saját magyarságát is másképpen élte meg, ami nem olyan rossz azért. Nem beszélve arról, hogy együtt lehettünk a falusiakkal, lakhattunk a házukban, megismertük az életüket. Életre szóló barátságok kötődtek. De hogy valamit azért nem kell szeretni, mert román - senkinek az eszébe sem jutott ilyen marhaság.
MN: Mikor és hogyan vált ismertté a Muzsikás?
ÉP: Az első, táncházas korszak után nagyon hamar egy színpadon is előadható formát kellett kitalálni, kezdtek kialakulni számok, szvitek, és már a 70-es években elindult a koncertezés. Sok helyre hívtak bennünket, szalagavatókra, jobbra-balra, vidéki művelődési házakba, könyvtárakba. Amikor pedig színpadra tettük ezt a zenét, igyekeztünk szélesebb spektrumot bemutatni, így elkezdtük tanulmányozni az itthoni, szatmári, dél-dunántúli hangszeres népzenét is. Csoóri Sanyi (ifj. Csoóri Sándor, 1997-ig az együttes tagja - KT) például megtanult dudálni felvidéki dudásoktól. Sebő Feritekerőt készíttetett Bársony Mihály bácsival. Olyan ez, ahogy az indiai klasszikus zene is személyes átadás-átvétel útján örökítődik tovább, és valami ilyesminek még mi is a részesei lehettünk. A koncerteken pedig lényegében Szlavóniától Moldváig mindenféle elhangzott.
MN: Később külföldön is szép karriert futottatok be.
ÉP: A Muzsikást Wim Kuiper ügyvéd hívta először Hollandiába, aki úgy általában szerette a népzenét, hiszen korábban már ír és egyéb zenekarok is előfordulgattak ott, és hamarosan nagyon jó folkfesztiválok kerekedtek. Öt-hat évig minden évben volt legalább két hollandiai turnénk, vagy valami fesztivál. A következő nagy löket akkor jött, amikor Sebestyén Márta is a zenekar tagja lett, talán 81-ben. Egy hathetes ausztrál-új-zélandi turnéra hívtak bennünket. Itt hallott meg minket valaki, aki beajánlott Joe Boydnak, a lemezkiadónak, aki korábban filmet készített Jimi Hendrixszel, aztán például a Pink Floyd menedzsere is volt. ' aztán kiadta Sebestyén Márta szólólemezét, és több lemezünket is, és ezek sikeresek lettek.
MN: Mit játszotok a Sziget-koncerten?
ÉP: Nem magunkat akarjuk ünnepelni, hanem ezt a negyven évet - nem is mi találtuk ki, hogy ez legyen. Ha voltak is feldolgozásaink, el lehet mondani, hogy a Muzsikás együttes azon kevesek közé tartozik, akik úgy tudtak nemzetközi ismertségre szert tenni, hogy a népzenét változatlan, az eredetihez nagyon közel álló formában adták elő. Éppen ezért magyarországi zenészbarátaink, Balanescu, Jandó Jenő vagy a Wowen Hand mellett itt lesznek azok a falusi zenészek, énekesek, táncosok is, akiket a legnagyobb magyarországi színpadokra való értékeknek tartunk.
OTPBank Világzenei Party Nagyszínpad, augusztus 6., 19.00
