Lemez

Uncle Acid and The Deadbeats: The Night Creeper

  • - greff -
  • 2015. november 15.

Zene

A mágikus gondolkodás ütemes visszaszüremkedését a nyugati világba nemcsak a fantasyfilmek szüntelenül terebélyesedő hulláma jelzi, hanem az úgynevezett okkult rockzene évről évre szaporodó sikerei is. A zsáner ma még csak az under­groundot uralja, de ami késik, nem múlik, hisz’ jól tudjuk: az erő a művészetben a pincéből árad, és a padlás felé tör. Az Uncle Acid nemrég például már a Black Sabbath előzenekaraként mutathatta meg magát sokezres új közönségeknek, amelyek az ismerős referenciák miatt könnyedén rácsatlakozhattak a négyes zenéjére. Az angol zenekar dalai – kisebb progrockos kitérőket téve – ugyanis határozottan visszakanyarodnak a kora 70-es évek sötét Sabbathjához. Ez még igazán nem volna újdonság, hiszen ilyesmivel az utóbbi 30 évben legalább öt-hatszázezer zenekar megpróbálkozott. A pluszt azok az utalások adják, amelyek a csak megsejthető tartalmakra mutatnak a dalaikban. Ebben pedig igazán nagy tud lenni a zenekar, amelynek tagjai a Night Cree­peren a ködös, alkonyi Anglia titkos jelekkel kommunikáló nagymeste­reiként lépnek elénk, akik fél lábbal a Cam folyó partját, a másikkal viszont a lidércek és démonok birodalmát tapossák. A hangulathoz sokat hozzátesz K. R. Starrs két világ közt csúszkáló énekhangja, amelynek merőben egyedi árnyalatában zavarba ejtő keverékét észlelhetjük a férfi és női tónusoknak, de a hangszeresek is kitesznek magukért, amikor a kifogástalan döngetések mögé újra és újra odakennek egy-egy hal­ványan derengő dallamot. Kár, hogy a legvégére nem marad más, csak a kábult merengés a semmibe.

Rise Above, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.