„Amikor a függöny felgördül, a következő szereplők vannak a színen: karamell-cukorkák, marcipán, mézeskalács, nugát, drazsék, árpacukor, mentapasztillák, kandiscukor, pörkölt mandula, fekete szemű mazsolák… Andante quasi allegretto, 16 ütem, átvezetés a harmadik szcénához.” Ilyen aprólékosan, s egyszersmind a cukorbaj veszélyét fölidéző módon fogalmazta meg hajdanán a nagy cári balettmester (vagy mesteri balettcár), Marius Petipa, mit is lásson és halljon majdan A diótörő közönsége. Csajkovszkij itt csupán a megrendelés végrehajtója volt, s miközben bevallottan émelygett az egész cukorkabirodalomtól meg a rózsaolaj folyótól, azért fegyelmezetten és persze zseniálisan elégítette ki Petipa igényeit, amelyek végig ütemszámra lebontva határozták meg a komponista munkáját. A nyitójelenetben például ekképpen: „Karácsony éjszakáján egy nagy fenyőfát állítanak fel a szalonban – lágy, lassú zene, 64 ütem. A fenyőn kigyúlnak a fények – pattogó zene, 8 ütem. Vendégek érkeznek, és gyermekek sietnek utánuk – tüzes, vidám zene, 24 ütem, ámultan csodálkoznak – tremolo.”
A karácsonyi-téli slágerdarab zenéjének szvitbe rendezett, legnépszerűbb részletei ezúttal nyár esti koncertprogramot nyitnak majd meg: a városligeti Vajdahunyad vára udvarán, a MÁV Szimfonikus Zenekar hagyományos kitelepülésén (július 9., fél kilenc, esőnap: július 10.). A Kollár Imre által vezényelendő Csajkovszkij-est szólistája Jandó Jenő lesz, aki mi mást, mint a b-moll zongoraverseny magánszólamát játssza majd az agrárius nagyúr, Újpest jótevője, gróf Károlyi Sándor szobrának előterében. S A diótörő részletei meg a zongoraverseny mellé még az 5. szimfóniát is megkapjuk majd!
Ugyanezen az estén mindazonáltal méltán választhatjuk akár Georg Friedrich Händel szerzeményeit, a Concerto Budapest együttesét, no meg a lapunknak éppen a múlt héten oly érdekes interjút adó Vashegyi György karmesteri szereplését is – a Pesti Vármegyeháza díszudvarán (július 9., nyolc óra). Itt a Vízizenével, pontosabban a három szvit közül a legelsővel indul majd az este, amelynek melódiái 1717-ben olyannyira föllelkesítették a Temzén hajókázó György királyt, sorszám szerint az elsőt e néven. Lesz még két concerto grosso az allonge-parókás mester (képünk most e jellegzetes ismertetőjegye nélkül mutatja őt) 1739-es sorozatából, valamint részletek az 1750-es Theodorából, azaz a Händel szívének tán legkedvesebb oratóriumból. A mű címszereplője egy mártír leány, aki Diocletianus császár keresztényüldözéseinek esett áldozatul 304-ben, s aki nemcsak a kínhalált, de előtte a bordélyba kerülés megaláztatását is vállalta hitéért. A szentté avatott Theodora és mártírtársa, Didymus történetét elbeszélő Händel-oratóriumot ekképp méltatta maga Vashegyi György: „A Theodora Händel talán legnagyobb drámai súlyú kompozíciója: a barokk kor olyan opus magnuma, mely Purcell, Bach és Rameau legjelentősebb műveinek is egyenrangú társa…” A felhangzó részletekben ezúttal Nyakas Orsolya és a kontratenor Bárány Péter bizonyítja majd Vashegyi igazát.
