Lemez

Junkies: Félelem és reszketés Budapesten

  • Kovács Bálint
  • 2015. augusztus 9.

Zene

Mindig neuralgikus kérdés, hogy mit kezd egy rockzenekar a felnőttkorral: a kétségbeesett kapálózás, az önismétlés és a kínos tudomásul nem vétel kézenfekvő, de nem túl közönségbarát stratégiák. A húszéves Junkies ezek helyett olyan utat választott, amely kifejezetten szerethető, bár biztosan nem elégít ki minden rajongót; főleg azokat nem, akik egyébként el nem ítélhető módon mindhalálig kitartó, vérkomoly lázadást és társadalom­kritikát várnak a rock katonáitól. A tizedik stúdióalbum egy önazonos, megfelelési kényszertől és a maga módján kompromisszumoktól mentes Junkiest mutat, márpedig ezek a tulajdonságok épp olyan fontosak a rockban, mint a dob meg a basszus. Igaz, az önazonosság ezúttal abban nyilvánul meg, hogy Szekeres Andrásék jól érzik magukat a világban, és slágeres, bulizós rock and rollt szeretnének játszani, miközben a dalszövegek egy átlagos figura hétköznapjairól szólnak facebookozással, csajozással, a lakbér megosztásával – és így tovább. Érthető, ha ez a Nihil vagy az SX7 hívei számára kiábrándító, de az is egyértelmű, hogy a Junkies mostani szakaszában legfeljebb a korai kultlemezek izzadságszagú másolata születhetett volna meg helyette.

Ennél viszont biztos, hogy sokkal jobb egy olyan lemez, amelyen nem­igen akad egyetlen rocktörténetbe bevonuló riff sem, cserébe viszont a zene mindvégig lendületes, élvezetes és hangulatos, és azért nincs híján a jól sikerült határfeszegetéseknek (amilyen a Delta főcímének gitárverziója, vagy a szaxofonos aláfestés), bár a kevésbé sikerülteknek sem (a herélt macskára emlékeztető, „elszállósan dallamos” éneklés). A dalszövegek nagyon eltaláltak: ezt a szomszéd srácos rockot nem is definiálhatná jobban semmi a Hazudni muszáj szellemes leírásánál arról, hogy miként tud egy középkor felé közeledő, már levágott hajú ­rocker beilleszkedni a konformista középosztályba kamaszosan rebellis identitásmorzsáinak büszke meg­tartásával.

1G Records, 2014

alá

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”