Lemez

Junkies: Félelem és reszketés Budapesten

  • Kovács Bálint
  • 2015. augusztus 9.

Zene

Mindig neuralgikus kérdés, hogy mit kezd egy rockzenekar a felnőttkorral: a kétségbeesett kapálózás, az önismétlés és a kínos tudomásul nem vétel kézenfekvő, de nem túl közönségbarát stratégiák. A húszéves Junkies ezek helyett olyan utat választott, amely kifejezetten szerethető, bár biztosan nem elégít ki minden rajongót; főleg azokat nem, akik egyébként el nem ítélhető módon mindhalálig kitartó, vérkomoly lázadást és társadalom­kritikát várnak a rock katonáitól. A tizedik stúdióalbum egy önazonos, megfelelési kényszertől és a maga módján kompromisszumoktól mentes Junkiest mutat, márpedig ezek a tulajdonságok épp olyan fontosak a rockban, mint a dob meg a basszus. Igaz, az önazonosság ezúttal abban nyilvánul meg, hogy Szekeres Andrásék jól érzik magukat a világban, és slágeres, bulizós rock and rollt szeretnének játszani, miközben a dalszövegek egy átlagos figura hétköznapjairól szólnak facebookozással, csajozással, a lakbér megosztásával – és így tovább. Érthető, ha ez a Nihil vagy az SX7 hívei számára kiábrándító, de az is egyértelmű, hogy a Junkies mostani szakaszában legfeljebb a korai kultlemezek izzadságszagú másolata születhetett volna meg helyette.

Ennél viszont biztos, hogy sokkal jobb egy olyan lemez, amelyen nem­igen akad egyetlen rocktörténetbe bevonuló riff sem, cserébe viszont a zene mindvégig lendületes, élvezetes és hangulatos, és azért nincs híján a jól sikerült határfeszegetéseknek (amilyen a Delta főcímének gitárverziója, vagy a szaxofonos aláfestés), bár a kevésbé sikerülteknek sem (a herélt macskára emlékeztető, „elszállósan dallamos” éneklés). A dalszövegek nagyon eltaláltak: ezt a szomszéd srácos rockot nem is definiálhatná jobban semmi a Hazudni muszáj szellemes leírásánál arról, hogy miként tud egy középkor felé közeledő, már levágott hajú ­rocker beilleszkedni a konformista középosztályba kamaszosan rebellis identitásmorzsáinak büszke meg­tartásával.

1G Records, 2014

alá

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.