A szerzőiség szétszálazása ilyen esetekben gyakran nem könnyű művelet: a zsidó és a keresztény kultúra kétezer éve folyamatos kölcsönhatásban áll egymással, s ez az egyházi énekek terén sincs másképp. Aligha meglepő hát, hogy a vita eldöntésében nem sokat segítettek a nagy lexikonok (a Magyar Zsidó Lexikon, a Magyar Katolikus Lexikon vagy az Új teológiai szótár), az egyházi zsoltároskönyvek, valamint az Izrael állam történetével foglalkozó szakkönyvek sem.
Azonosítás
Markovics Zsolt szegedi főrabbi azonban sok hasznos információval szolgált. Az izraeli himnusz szövege a könnyebbik eset: erről ugyanis biztosan tudható, hogy 1878-ban szerezte a bohém életet élő zsidó költő, Naftali Herz Imber (1856-1909), aki a hajdani Osztrák-Magyar Monarchia Galícia tartományában látta meg a napvilágot egy ma már Ukrajnához tartozó, Zolocsiv (akkori megnevezéssel Zloczów) nevű városban. Imber már fiatal korában kitűnt költői tehetségével, olyannyira, hogy Ferenc József császártól díjat is kapott a Bukovina Habsburg Birodalomhoz csatolásának 100. évfordulójára írt költeményéért. Fiatalon bejárta Magyarországot, valamint Szerbiát és Romániát is. 1882-ben, 26 éves korában Sir Laurence Oliphant brit diplomata és író titkáraként jutott el a Szentföldre (vagyis abban az időben Palesztinába), ahol a Petah Tikva zsidó telep 1878-as megalapításának tiszteletére kiadta első verseskötetét Morning Star (Hajnalcsillag) címmel. Ennek egyik verse a Tikvateinu (Reményünk) volt, aminek első verzióját még 1877-ben írta a romániai Iasüi városában.
A verset immár Hatikva (Remény) címmel 1888-ban zenésítette meg egy moldáv emigráns zsidó, Samuel Cohen, aki akkoriban az 1882-ben alapított izraeli Rishon Le Zion kibucban élt. A dallamvilágot nagy valószínűséggel egy román-moldáv népdalból, a Carul cu boiból (Ökrösszekér) kölcsönözte, melynek alapja egy 17. századi olasz szerzemény volt, a La Mantovana (Fuggi, fuggi, fuggi da questo cielo vagyis Menekülsz, menekülsz, menekülsz ebből a mennyországból). A zeneművet Giuseppe Cenci (?-1616), ismertebb nevén Giuseppino del Biado torinói zeneszerző, a pápai udvar egyik énekese komponálta, s rendkívüli népszerűségnek örvendett a korabeli Európában: lengyel és ukrán változat is született belőle. Leghíresebb adaptációja azonban kétségkívül Bedrich (németül Friedrich) Smetana (1824-1884) cseh zeneszerző Bohemia, Má Vlast (Csehország, hazám) című hat részből álló szimfonikus költeményének részét képezi, melyet 1874-79 között írt. Ennek egyik részlete, a Vltava az olasz szerzemény dallamára íródott - és sokan ma is ezt tartják a Hatikva alapjának.
A Hatikva először a Chovevé Zion (Cion szerelmesei) nevű oroszországi zsidó szervezet dala lett. Tőlük vette át a Cionista Mozgalom, himnuszként pedig 1897-ben fogadta el Bázelben az első Cionista Világkongresszus. A dal 1948-tól először Izrael állam félhivatalos himnusza lett, majd az izraeli parlament, a knesszet 2004-es döntése értelmében hivatalos állami himnusszá avanzsált.
Mindenki fújja
A Tüzed, Uram Jézus című zsoltár eredeti, német verzióját Berta Schmidt-Eller (1899-1987) szerezte, akinek a nevéhez a német keresztény szépirodalomban több gyermek- és ifjúsági mű is köthető. Schmidt-Eller 1961-ben írta meg a Zünde an dein Feuer (Gyújtsd meg a tüzedet) című dalt - a Hatikvából kölcsönözött dallamokra. A dalt a következő évben lemezen is kiadták a Hamburger Zigeuner (egy hamburgi cigányzenekar) előadásában, így emlékezve meg az 1962. február 17-i hamburgi szökőár több mint 300 áldozatáról.
Ami a magyar verziót illeti, Fazekas Csaba egyháztörténész, a Miskolci Egyetem oktatója szerint a Tüzed, Uram Jézus kezdetű dicséretet nemcsak a katolikus, hanem a református és az evangélikus (elsősorban ifjúsági) közösségekben, továbbá az újprotestáns kisegyházakban is előszeretettel éneklik. A legtöbb magyar egyházi énekeskönyvben a zsoltár szerzőjeként Berta Schmidt-Eller van feltüntetve, hozzátéve, hogy az ének héber dallamra íródott.
A magyar szöveg szerzője azonban azonosítatlan maradt. Hardi Titusz atya, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium igazgatója korábban kiadott egy gyűjteményes gitáros-énekes kottáskönyvet, és szerkesztői munkája során a szóbeli hagyományok alapján igyekezett kideríteni egy-egy ének szerzőjét, illetve fordítóját; a Tüzed, Uram Jézus esetében nem találta meg ezt a személyt. Ez persze kevéssé volt meglepő fordulat. A kommunista diktatúra évei alatt ugyanis az egyház csak a leghivatalosabb szertartásaiban létezhetett az állam számára - minden kisközösségi mozgalmat tiltottak, mivel nem tudták teljes mértékben az ellenőrzésük alatt tartani őket (ellentétben a nagy, történelminek nevezett egyházakkal). Márpedig a gitáros énekek jellegzetesen a különböző irányzatú kisközösségek segítségével érkeztek hazánkba a II. vatikáni zsinat (1962-1965) által hozott megújulási hullám hátán. S mivel ezek többé-kevésbé illegálisan működtek, tagjaik, így az átvett énekek adaptálói is igyekeztek névtelenek maradni.
A Hatikva tehát előbb született, mint a Tüzed, Uram Jézus - ugyanakkor, mint láthattuk, maga sem nélkülözi az azonosítható előzményeket. Sokan, akik ma a keresztény/keresztyén templomokban a Hatikva dallamára komponált dalt éneklik, valószínűleg nem is sejtik, hogy valójában Izrael himnuszát dalolják, csak épp más szöveggel. Jézust ez persze aligha zavarja, hiszen nem a szerzői jog számít, hanem az őszinte hit.
