Az ír dalszerző-énekesnő a kilencvenes évek elején meglehetősen maszkulin közegben tudott érvényesülni, és ikonná válni. A zenekarát a gitáros–basszgitáros Hogan testvérek alapították 1989-ben Cranberry Saw Us néven – kifejezetten női énekesre vadásztak, és hirdetésükre jelentkezett O’Riordan 1990-ben. Kapott pár demót, ezekre írt szöveget és énekdallamot, a végeredmény pedig a Linger című szám (a zenekar talán legjobban sikerült dala), valamint a frontemberi pozíció elnyerése lett. Nem sokkal később már The Cranberriesnek hívták őket, megjelent első kazettájuk is, amelyből mindössze 300 példány fogyott, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy az együttes több nagy kiadó érdeklődését is felkeltse. Az Island Records égisze alatt megjelent Uncertain című első EP-jük még rossz kritikákat kapott, de miután O’Riordanék összeálltak Geoff Travis menedzserrel, valamint a korábbi Smiths-producer Stephen Streettel, és nekik köszönhetően 1993-ban elkészült az Everybody Else Is Doing It, So Why Can’t We? című bemutatkozó album, minden megváltozott.
Kezdetben az első nagylemeznek sem volt jelentősebb visszhangja, ám miután ennek nyomán a Cranberries lett a Suede előzenekara, egyre többen odafigyeltek rájuk, és szép lassan az MTV is elkezdte játszani a klipjeiket. Igazán lassan épülő sikersztorinak lehettünk tanúi: az album 1993 márciusában került a boltokba, és végül 1994 júniusában jutott fel a brit lista csúcsára (és közben Amerikában is jól teljesített). Mindez persze kellően megágyazott a ’94 októberében kiadott második album, a No Need to Argue óriási sikerének, amihez természetesen a meglehetősen grunge-os hangvételű Zombie című dal népszerűsége is hozzájárult. A számot Dolores írta, egy nem sokkal korábbi IRA-akció ihlette a szövegét. Az akkortájt a csúcsra jutó britpopos zenei közegben az inkább amerikai zenei mintákat követő Cranberries simán meg tudta vetni a lábát, bár az is tény, hogy kreatív szempontból az első két albumuk szintjét nem tudták később megugrani.
A többi négy Cranberries-lemez tisztességes munka volt, közepes sikerrel, rajta Dolores védjegyszerű, Sinéad O’Connortól és a kelta folkból merítő jellegzetes énekstílusával. Az énekesnő készített két szólólemezt is – Are You Listening? (2007), No Baggage (2009) –, de az utóbbi időben kevesebbet hallottunk róla – a zenekar tavalyi, Something Else című akusztikus önfeldolgozó albuma is inkább a fanatikusokat találta meg. Most azonban O’Riordan halálhíre sokakat megdöbbentett, hiszen egy idősnek semmiképp nem mondható, legendás művész távozott, és halálának oka sem egyértelmű még, ami máris beindított különböző találgatásokat. A hírekben persze előkerültek Dolores régi traumái is, hogy szexuálisan zaklatták gyerekkorában, szóba hozták a pár évvel ezelőtti válását, ami után botrányosan viselkedett egy repülőjáraton, ráadásul tavaly májusban saját maga vallotta be, hogy bipoláris zavarral küzd, majd ezt követően hátfájásra panaszkodva lemondta az összes Cranberries-koncertet.
Dolores O’Riordan az év elején utazott Londonba egy stúdiófelvételre, de erre már nem került sor, január 18-án holtan találták a szállodai szobájában. Végleges halottkémi jelentést áprilisra ígérnek a szakértők, addig pedig maradnak a találgatások. Az összeesküvés-elméletek hívei között már szárnyra kapott egy pletyka, mely szerint O’Riordannel is ugyanaz a vitatott fájdalomcsillapító végzett, mint
Prince-szel és Tom Pettyvel, ugyanis ennél a szernél a függőség kialakulásának veszélye még a heroinnál is gyakoribb, ezért a véletlenszerű túladagolás is könnyebben előfordulhat.
