Végtelen párhuzamosok (Főhajtás Tim Buckley és Tom Waits előtt)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2000/38. (09. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Marketing és művészet tudatos találkozása a tribute-album. Nagyszülői korba kellett érnie a popzenének, hogy megszülethessen. Évtizedeknek kellett eltelnie, generációknak felnőnie, hogy legyen mire és legyen kinek visszatekintenie, legyen kire emlékezni és emlékeztetni. Hívhatjuk hommage-nak, tisztelgésnek, főhajtásnak, mindegy, lényeg, hogy mindenki jól jár vele. Élő vagy holt, akinek dalai feldolgozásával a tiszteletet megadják, az klasszikussá nyilváníttatik. Bárhogyan bánnak művével, neki csak használhat: ha eredeti dolgokra inspirál, azért, ha nem tudnak felnőni hozzá, azért. Aki feldolgoz, saját tehetségét méreti meg magas mércével, visszaadja az előtte járóknak, amit tőlük kapott, s ha saját jogán még kevéssé ismert, figyelmet kelthet, elhelyezheti önmagát a zene történetében. Aki pedig mindezt lehetővé teszi, a kiadó, túl azon, hogy szerencsés esetben színvonalas terméket segít világra, visszafelé és előre egyaránt működteti a gépezetet: újra piaci tényezővé tesz régi és/vagy elfeledett értékeket, és köztudatba dobja a holnap remélt hőseit. Termel is folyamatosan a tribute-business. Most éppen, mintha a végtelen felé tartanának, Tim & Tom került sorra és egymás mellé a Manifesto Records műhelyéből.

Marketing és művészet tudatos találkozása a tribute-album. Nagyszülői korba kellett érnie a popzenének, hogy megszülethessen. Évtizedeknek kellett eltelnie, generációknak felnőnie, hogy legyen mire és legyen kinek visszatekintenie, legyen kire emlékezni és emlékeztetni. Hívhatjuk hommage-nak, tisztelgésnek, főhajtásnak, mindegy, lényeg, hogy mindenki jól jár vele. Élő vagy holt, akinek dalai feldolgozásával a tiszteletet megadják, az klasszikussá nyilváníttatik. Bárhogyan bánnak művével, neki csak használhat: ha eredeti dolgokra inspirál, azért, ha nem tudnak felnőni hozzá, azért. Aki feldolgoz, saját tehetségét méreti meg magas mércével, visszaadja az előtte járóknak, amit tőlük kapott, s ha saját jogán még kevéssé ismert, figyelmet kelthet, elhelyezheti önmagát a zene történetében. Aki pedig mindezt lehetővé teszi, a kiadó, túl azon, hogy szerencsés esetben színvonalas terméket segít világra, visszafelé és előre egyaránt működteti a gépezetet: újra piaci tényezővé tesz régi és/vagy elfeledett értékeket, és köztudatba dobja a holnap remélt hőseit. Termel is folyamatosan a tribute-business. Most éppen, mintha a végtelen felé tartanának, Tim & Tom került sorra és egymás mellé a Manifesto Records műhelyéből.

M

A Manifesto független Los Angeles-i kiadó (www.manifesto.com; nem összetévesztendő a hasonló nevű, dance remixekre specializálódott angol céggel, az a www.manifestorecords.com címen érhető el). 1995-ben indult, Evan Cohen vezeti, a szóban forgó két tribute-album létrejöttének fő felelőse.

Megvan ennek az előzménye. Működött Los Angelesben egy Herb Cohen nevű rockmenedzser, akit Frank Zappa dobosa, Jimmy Carl Black összehozott a még tinédzser Buckleyval. Cohen rögvest be is protezsálta a srácot az Elektra Recordshoz, ott jelent meg legelső albuma 1966-ban. Cohen Zappával együtt 1968-ban kiadót alapított Bizarre Records néven (ilyen-olyan okból mellé rendelődött még két másik, a Straight és a DiscReet Records is, művészeik sorában Alice Cooper, Captain Beefheart, Ted Nugent és mások mellett volt ott Tim Buckley). Herb Cohen vitte Tom Waitst is az Elektrához, ő 1972-ben debütált. Buckleynak akkor már csak három éve volt hátra. 1975-ben halálos adag heroinnal kínálta meg magát. 28 éves volt, most 53 lenne. Tom Waits 51 lesz decemberben.

1988-ban a Bizarre/Straight kiadó terjesztési szerződést kötött az Enigma Recordsszal. 1990-ben az Enigma hozta ki Buckley ´68-as londoni koncertfelvételét (Dream Letter), amit a dalszerző-énekes halála után 15 évvel Herb Cohen ásott elő. Miután az Enigma csődbe ment, a Bizarre/Straight-kiadványok terjesztését a Rhino vette át, amely két másik posztumusz Buckley (Live at the Troubadour; Honey Man) mellett megjelentette Tom Waits korai alapvetéseit (The Early Years) is. E lemezek aztán összetalálkoztak egymással a Manifesto Records katalógusában, feltehetően abból a kapcsolatból kifolyólag, amely a Bizarre (Herb Cohen) és a Manifesto (Evan Cohen) között adódott. 1995-ben a Manifesto egy Tom Waits-feldolgozásalbummal startolt (Step Right Up), rajta többek között Tindersticks, Wedding Present, Violent Femmes, Jeffrey Lee Pierce, Pale Saints, 10.000 Maniacs és maga Tim Buckley, a sírból: valószínűleg ő volt a legelső, aki Tom Waitsen kívül Tom Waitst énekelt, még 1973-ban. A párhuzamosok már jóval a végtelen előtt találkoztak.

M

A Manifesto adott otthont a halála előtti években Screamin Jay Hawkinsnak is. Az ő összetéveszthetetlen hörgése indítja útjára a legfrissebb Tom Waits-csemegét. Az ismert nevek (Screamin Jay mellett Lydia Lunch, Kid Congo Powers a Knoxville Girls élén, Lee Rocker az egykori Stray Catsből) vannak kisebbségben, de a (számomra legalábbis) ismeretlenek (Andre Williams, Dexter Romweber, Botanica, Preacher Boy, Sally Norvell, Carla Bozulich, Eleni Mandell, The Blacks, Neko Case, Floyd Dixon) az égvilágon semmivel sem maradnak el mögöttük, sőt. Ideje felfedezni őket. Egyikük sem véletlenül van itt, Tom Waits az övék, anélkül, hogy utánozni próbálnák. Miközben egészen mást hallani, ha akarjuk, ideképzelhetjük azt a hangot, de nem szükséges. A dalok egyenként is megállnak a lábukon, naná, a lemez pedig kifejezetten jól szerkesztett, kerek egész. Leginkább arról mesél, mennyire erős a Közép-Európából kevéssé érzékelhető, jazzes bárzenével, blueszal érintkező, jobb híján alternatív countrynak nevezhető színtér Amerikában. A Cohen által kiválasztottak tökéletesen érzik, hogy mi kívánkozik egy-egy dal hangszerelésébe, tisztában vannak vele, milyen sokat jelenthet a kevés, és persze az a minimum, hogy nincs nehézkes, bizonytalan énekhang. Különösen a nők varázslatosak, Sally Norvell, Carla Bozulich, Eleni Mandell, Gina Black, Neko Case, így egymás után, jöhet mind. Ha mégis választanom kéne egyet, Eleni lenne az. A Foreign Affairs albumról énekli a Murielt, alatta mintha bakelitkorong sercegne, elolvad, aki meghallja. (Első albuma, a Wishbone 1998-ban jelent meg, alig találtak rá jelzőket, akik írtak róla, meg kéne próbálni hozzájutni.)

Tim Buckley számaiból dupla CD-t szerkesztettek. Itt kevesebb a mézesmadzag régi név, valamivel tán kisebbek is (Brendan Perry a Dead Can Dance-ből, Simon Raymonde a Cocteau Twinsből, itt a norvég Anneli Dreckerrel, vagy a Cure előzenekaraként nálunk járt Shelleyan Orphan), a többiek között viszont (Moose, Mojave 3, Friendly Science Orchestra, Mark Lanegan, Mike Johnson, Cousteau, Heather Duby, Dot Allison, Geneva, Lilys, The Mad Scene, Neil Halstead, Tram, Czars) hangsúlyosan vannak jelen a stúdióban szöszmötölő britek. Csöppet sem zavaró a dolog, a dalok elbírják, mert végig ízléssel, szeretettel és ihletetten bánnak velük. Ahogy főhajtáskor illik.

Szőnyei Tamás

Sing A Song For You - Tribute To Tim Buckley;

New Coat Of Paint - Songs Of Tom Waits;

Manifesto Records, Magyarországon terjeszti az MCD

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2000/38. (09. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...