„A reprodukáló tehetségek csak ritkán bírnak önálló alkotó erővel. Az egyik képesség, úgy látszik, kizárja a másikat. Az előadó művész tökéletes kifejezésre tudja juttatni mások gondolatait, de ritkán bír saját, önálló gondolatokkal. A jó színész rendszerint rossz színműíró, a jeles virtuóz többnyire silány zeneszerző. Hogy egyéb példát ne említsünk: Rubinstein, Liszt, Joachim, Sarasate, d’Albert mint virtuózok, mennyire fölötte állanak zeneszerző egyéniségüknek! Szerencsés kivétel e tekintetben Hubay Jenő, aki nemcsak kiváló reprodukáló művész, hanem akiben jelentékeny kreáló erő is rejlik. Nemcsak virtuóz, de alkotó, teremtő elme is egyúttal. Maholnap zeneszerzői babérjai elnyomják művész-pályájának összes, eddigi dicsőségét.”
1894-ben a rég elfeledett zenekritikus és operettlibrettista, Béldi Izor írta le a Pesti Hírlap hasábjain ezt a javarészt épületes csacsiságot, amely annyira nem stimmel, hogy még az ellenkezője sem igaz. Ám itt most természetesen nem azért idézzük e derék férfiú sorait, hogy megállapíthassuk a jelen zenei cikkíróinak haladottabb bölcsességét, hanem csakis annak érzékeltetésére: mily pozitívan fogadták az ősbemutatón Hubay Jenő kétfelvonásos operáját, A cremonai hegedűst. Igaz, Béldi adott erről egy még érzékletesebb – és ráadásul alighanem máig érvényes – jellemzést is, amikor kijelentette: „Tiszta, verőfényes kedély sugárzik a műből felénk, mely nem fog viharos sikert aratni sehol, de barátságos, rokonszenves fogadtatásra mindenütt számíthat.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
