Fesztivál

VI. Kaposfest

  • Rj
  • 2015. szeptember 19.

Zene

Merész, de adekvát felütéssel kezdődött a nemzetközi kamarazenei fesztivál: olyan koncertet valószínűleg csak egy megújuló fesztiválon lehet csinálni, amelynek első fele két, azonos hangnemű (C-dúr) és szerzőjű (Haydn) versenyműből, a második fele pedig csupa virtuóz „ráadás­számból” áll. A két új művészeti vezetőnek, Baráti Kristófnak és Várdai Istvánnak, világhírüktől függetlenül, meg kellett mutatnia, hogy hangszerükön valóban mindent tudnak, másrészt bizalmat kelteni, hogy ilyen kezekből a háromnegyed részt nem helyiekből álló közönség csupa jót fog kapni. Mission accomplie, és különösen Várdai lélegzetelállító teljesítményét a közönség a szokásosnál is tartósabb vastapssal fogadta. A Kokas Katalin által művészileg szilárdan megalapozott fesztivál rokonszenvesen kikerülte a gyors váltás miatti magyarázkodást, a szóbeszédre és a fantáziára bízva, hogy mint minden ilyesmi, bizonyára ez is anyagi és kommunikációs problémákon múlott, és a múlt előtti néhány, megfelelően rövid tiszteletkör után a jelenre koncentrált.
A napi két koncerttel működő fesztivál néhány extrája közül érdemes kiemelni Loch Gergely egy-egy órás, rafináltan felépített, szellemesen informatív, a darabok köré érdekes univerzumot teremtő bevezetőit. Az eseménysorra némiképp rátelepszik az Erkel Ferenc Kamarazenekar kissé masszív jelenléte, csökkentvén a fesztivál kamarazenei jellegét, de egyelőre ez is betudható a gyors szervezés kényszerének, és remélhetőleg a jövőben újra erősödik a kamaraprofil. Addig is hálásak le­hetünk a nyaktörően zsúfolt koncertnaptárral rendelkező Barátinak és Várdainak, hogy nemcsak nevükkel, de jelentős számú fellépésükkel és zenészbarátaikkal továbbviszik a fesztivált, a közönségnek pedig, hogy nem köhögi szét a tételszüneteket, ami a jólneveltségen túl a zene minőségét is jelzi.

Kaposvár, augusztus 13–19.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.