Lemez

World music: érzékenyebb

Zene

idegrendszerű olvasóinkat figyelmeztetnünk kell: az alábbiakban súlyos megrendülést keltő lemezekről esik szó.

Lina_Raül Refree: Lina_Raül Refree Több mint húsz év telt el a „fado királynő” Amália Rodrigues halála óta; több mint negyven éve készítette legnépszerűbb felvételeit, de a hatása a mai napig megkerülhetetlen. Kis túlzással azt mondhatjuk, Amália maga a fado, annak minden fájdalmával és sorsszerűségével, vagyis kiszámíthatatlanságával. Amália úgy kötődött a fado gyökereihez, hogy bármikor újjá tudta formálni a hajtásait, és ezzel jócskán feladta a leckét: aki a nyomába akar lépni, annak egyszersmind úttörőnek kell lennie.

Ilyen úttörő album volt tavaly Mísiáé (Pura Vida), aki a mennyei portugál gitárt pokoli elektromos gitárokkal párosította, és most ilyen az 1984-ben született Carolina Cardoso Rodrigues – Raül Refree-vel közös – Lina_Raül Refree című dobása. Lina 15 éves volt, amikor Amália hatása alá került, és olyan mélyen azonosult vele, hogy őt kérték fel Amália alakítására egy színdarabban. De lemezre venni a legnagyobb sikereit, azt ugye nem lehet egy az egyben… Lina úgy gondolta, hogy valami hasonló dolgot kéne művelnie, mint amit a spanyol Rosalia tett a flamencóval, így végül a kolléganő producerénél, Raül Refree-nél kötött ki.

Raül nem volt különösebben jártas a fado világában, és nem is akart leckéket venni, inkább arra figyelt, hogy milyen hangokat kelt benne Lina éneke. Előbb egy szál gitárral próbálkozott, aztán zongorára és szintetizátorokra váltott, s azokkal olyan atmoszferikus hangzást produkált, mintha a föld minden zenekara együtt játszana. Ez a helyenként már-már drasztikus hangütés Lina megejtő szépségű tónusával – illetve a dalok eredeti szövegével és melódiáival – társulva épp olyan elrugaszkodott, mint amilyen bensőséges, és hogy a portugál gitár hívei is megkapják a magukét, az utolsó dalban az is előkerül – más kérdés, hogy ez az egyetlen, amelyik nem Amália repertoárjából való. (Glitterbeat Records, 2020)


 

 

 

 

Maria Mazzotta: Amoreamaro Maria Mazzottát a salentói pizzica-revivalben jeles Canzoniere Grecanico Salentino együttesben hallhattuk először, melynek hat lemezén énekelt. Tizenöt évet töltöttek együtt, aztán 2015-ben önálló pályára lépett, de addig is kalandos kollaborációk súlyosbították pályafutását. Bobby McFerrin, Ibrahim Maalouf, Ballake Sissoko, Justin Adams, Goran Bregović, Fanfara Tirana, Eva Quartet, Roy Paci és még sokan mások, ne soroljuk tovább. Emeljük ki inkább Maria jártasságát a Balkán irányzataiban, ami két közös albumot eredményezett Redi Hasa albán csellistával, Ura, illetve Novalunio címmel. Azoktól én nem estem ámulatba, de most minden elismerésem Mazzottáé, hiszen a Keserű szerelem című albumánál megrendítőbbet még nem hallottam arról az égtájról.

Maria ezúttal egy Bruno Galeone nevű madagaszkári harmonikással állt össze, aki jól hallhatóan zseni. Olasz szerelmes dalokat játszanak – vágyakozókat, reményteleneket, siratókat, kiborultakat és kisajátítókat, a szenvedélynek olyan hőfokán, hogy kiverjen a víz. Szóval meglehetősen enyhe kifejezés a „keserű”, ettől a szerelmes füzértől ugyanis menthetetlenül összeszorul a micsoda, elakad a lélegzet, vagyis totál padló. A számok nagy része ismert nép- vagy műdal, különböző korokból, régiókból és stílusokból valók, valójában a nagyságrendjük sem azonos, de ezen a korongon úgy forrnak össze, hogy…! Hogy száz szónak is egy a vége: katarzis. (Agualoca Records, 2020)


 

 

 

 

Makám: Budapest éjszakája szól Ezeket a dalokat szerintem nagyon bírná Ady. Még annál is jobban, mint amit Reinitz Béla művelt a verseivel, pedig azoktól egészen elérzékenyült. „Ha papír helyett zongorára s a Reinitz rekedt hangjára írom verseimet, úgy írom meg egészen, mint ő. Nagyon köszönöm neki, hogy irgalmasabb vagyok magamhoz és verseimhez, mint nélküle lennék.”

Aztán síri csend. Próbálták ugyan sokan, Bartók és Kodály, Cseh Tamás és Víg Mihály, de azt az irgalmatlan Adyt én egyedül Kántor István (magyarul Monty Cantsin) minden visszhangtól mentes Heap of Ruins című lemezéből hallottam ki. (Kéretik utánajárni: Kántor ehhez egy vonósnégyesre hangolta a komputerét, ami úgy szól, mintha a Kraftwerktől ihletett Balanescu Quartet tangókat és sanzonokat játszana.)

Na de bocs, itt most egy Makám-albumnak örvendünk, mégpedig a legjobb fajtából. Abból, amelyben abszolút jellegzetes hangvétellel kapaszkodnak egymásba a népdalfeldolgozások és Krulik Zoltán szerzeményei, illetve amelybe éppúgy beleférnek a rockos vagy bluesos menetek, mint a magyar költészet klasszikusai. Ezúttal tizenhét versével Ady. Hogy azok egy hangot sem öregedtek, vagyis éppolyan érvényesek, mint… – ezt ne ragozzuk tovább, mert tiszta sor. De hogy micsoda hitelességgel és elragadtatással olvadnak a Makámba, az bizony példaértékű. Minden manír nélkül, és minden mélységet kiaknázva énekli őket Magyar Bori, és nincs az a magasság, ahová ne érne fel Vázsonyi János szaxofonja. Krulik Zoltánról már vagy tíz éve kiderült, hogy remekül énekel, de most még rátett egy lapáttal, Cseh Tamás előtt is fejet hajtva a címadó dalban. (Z Paraván, 2019)


 

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?