Azért tévéből és lemezről mindig egy kicsit a magunkénak vagy legalábbis hozzánk közel állónak éreztük e zenei köztársaságot, s ennek a rokonérzésnek érzékletes, habár kétségkívül prózai bizonysága az a tény, hogy a Bécsi Filharmonikusok együttese ma is váltig képes zsúfolt, telt házas koncertet adni nálunk, ami pedig sajna egyre ritkább esemény a Művészetek Palotájában.
Ezúttal a 78 esztendős Zubin Mehta vezette őket Pestre, aki máig a legúriasabb dirigensnek bizonyul. Méltóságos kimértség, elegancia és kikezdhetetlen technika: fáradt varázsló, de azért okvetlenül varázsló. A koncertet indító Tragikus nyitány során még főleg Mehta kimértsége dominált, s még az sem állítható, hogy a csodás zenekar a perfekció méltán elvárt szintjén teljesítette volna Brahms művét. A gyönyörű zenekari színek közé ugyanis egy-egy apró rezes gikszer is becsúszott, ami azonban figyelemre méltó módon egyetlen pillanatra sem keltett visszatetszést. Mehta művészi motiváltsága és a zenekari játék tökélye azután Schönberg I. kamaraszimfóniájában vált igazán lenyűgöző erejűvé, amire szükség is volt, hiszen pesti koncertteremben mindmáig túl modernnek tetszik ez a több mint száz éve komponált zene. Ebben a valószerűtlenül transzparens előadásban azonban még a legkonzervatívabb hallgató számára is élménnyé lett Schönberg retorikusságtól irtózó és a legszemélyesebb szenvedéllyel ágáló műve. A fellelkesült Mehta és tizenöt zenésze elsősorban önmagának játszott, ám letisztult produkciójuk minket győzött meg és hozott szégyenbe: egyszerre klasszikus és testmeleg alkotásként felmutatva Schönberg zenéjét.
A szünet után aztán a szélső romantikának is közösen áldozhattunk a bécsiekkel. Saint-Sans "Orgona" szimfóniája a művészi hatásvadászat nagyzenekari magasiskolája, amely ilyen hangászkarral igazi auditív orgiává válik. Mehta fejedelmi és ravasz modorban uralta a dinamikát, s a Liszttől inspirált és egyszersmind Lisztet hatásosságában felülmúló szimfónia a hatásos bravúrszámnál is többnek - szégyentelenül őszinte romantikának bizonyította magát. A mesés vonósok és a fiatal magyar orgonista, Kovács Róbert eget-földet rengető megdicsőülését levezetésképpen az emlegetett újévi koncertek zenei világából vett ráadások követték, a mennydörgést és villámlást immár a sziporkázó tánczene szintjén elénk tálalva. Zubin Mehta újra csak elegáns és rezervált, idős nagyúr, aki udvarias félmosollyal elnézi a tomboló lelkesedést: nekünk nyilvánvalóan többet jelentett ez az este, mint neki. De ez alighanem így is van rendjén.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 28.
