Zárt fecsegés - Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze (könyv)

  • Mesterházi Gábor
  • 2007. május 24.

Zene

Mi van, ha az ember egy baleset következtében elveszíti emlékeit? Ez akár egy közepes amerikai film témája is lehetne. Umberto Eco új könyve így is indul, és az első rész színvonala alig magasabb ennél. Nem mentség, inkább súlyosbító körülmény a rahedli irodalmi idézet, utalás: összekacsintás, ugye, milyen kurva műveltek vagyunk, te meg én, kedves olvasó.

Mi van, ha az ember egy baleset következtében elveszíti emlékeit? Ez akár egy közepes amerikai film témája is lehetne. Umberto Eco új könyve így is indul, és az első rész színvonala alig magasabb ennél. Nem mentség, inkább súlyosbító körülmény a rahedli irodalmi idézet, utalás: összekacsintás, ugye, milyen kurva műveltek vagyunk, te meg én, kedves olvasó. És a magyar olvasó látott már ilyet (még olyan kurva műveltnek se kell hozzá lenni, elég, ha követi hazánk szűkös irodalmi életének sznob trendjeit).

Aztán jön a második rész: idősödő főhősünk ugyanis csak a személyes memóriáját veszítette el, olvasmányélményeire, a tanult dolgokra tisztán emlékszik, s lévén antikvárius, a "papírmemóriából" próbálja rekonstruálni a személyeset. Gyerekkora színterére, a vidéki családi házba utazva kutatja a múltat. Itt megszólal - ahogy megannyi regényében - Eco professzor úr: kibeszél a könyvből, előadást tart. Ezúttal azonban épp ez - ami másutt bosszantó, de legalábbis mosolyogtató - adekvát: a második rész ugyanis történelemkönyv, forrásközlésekkel. Önmagában elolvasva (is) izgalmas végignézni, hogy szivárog vagy épp özönlik a történelem a képregényekbe, a slágerekbe vagy az alsós tankönyvekbe. Kár, hogy Eco regénynek szánta a Loana királynő titokzatos tüzét. Műfaji bizonytalanságára utal az alcím ("Képes regény") is - a képek azonban nem élnek önálló életet: szépen illusztrálják a szöveget. A kresztomátiaszerű második rész terjedelme emiatt megkérdőjelezhető, noha az említett példák mindegyike jellemző a maga korára: a harmincas évek és a háború fasiszta Olaszországára. A cselekmény mindeközben helyben jár, az amerikai filmnek reszeltek. Eco javára írandó, hogy az összekacsintás itt is működik, noha az olasz olvasó nyilván kevésbé igényelné a lábjegyzeteket (melyeket a magyar változat is nélkülöz). Itt jegyzendő meg: Barna Imre fordítása nemcsak azért bravúros, mert a különböző táj- és rétegnyelveket híven adja vissza, hanem azért is, mert ragyogó érzékkel fordít vagy nem fordít le neveket, címeket. A Függő-szerű irodalmi idézeteknél arra is képes, hogy a magyar olvasóval elhitesse: ismerősek az idézett szövegrészletek.

A harmadik rész személyes emlékezés. A cselekmény leáll - a szó szoros értelmében (a főhős minden bizonnyal kómában fekszik). Külső történet nincs: belső van helyette. Személyes történetek, vélhetőleg Eco mester gyerekkori (saját vagy hallomásos) emlékei, izgalmas megfogalmazásban. Megható apró hőstettek, kamaszkori ábrándok és kedves esetlenségek. Ez a rész emlékeztet leginkább valami olyasmire, amit irodalmi élménynek lehet nevezni, noha a magyar olvasó eleget látott már énirodalmat, éntörténelmet. Miközben a nagy történelem a kisgyerek szűrőjén viszonylag tisztán és hitelesen tárul elénk, keresünk egy arcot, egy kamaszlányét, az érzelmek iskoláját, egy gyerek, majd egy kiskamasz eszmélését - netán egy idősödő irodalomprofesszor önigazolását. Jelenünk és múltunk kapcsolatát. És amikor a második rész képei - szó szerint - szétesnek (Eco a kollázstechnikához fordul), az emlékek egy pillanatra összeállnak. Az olvasó pedig, aki eddig reménykedett, hogy megússza az amerikai film olcsó befejezését, most bosszankodhat, bár legalább a happy ending elmarad.

Az amerikai filmekkel szemben van még egy erénye a könyvnek: a hitelesség. Részleteiben ugyanis minden áll, minden átélhető, minden magáért beszél. Nem hiteltelenek továbbá a mű kérdésfeltevései sem: mennyire határozza meg személyes jelenünket a személyes vagy épp a kollektív múlt, hogy szivárog amaz emebbe. Egyáltalán: mit tudunk magunkról? Végső soron: mi az, hogy identitás? Hiteles kérdések, csak cseppet sem újak - azt is mondhatnánk: közhelyesek. Az ötszáz oldal végigolvasása ezzel együtt szórakoztató. Eco akkor is képes arra, hogy fordulatos legyen, amikor éppen ötlete sincs, hogy is alkosson regényt az összehalmozott alapanyagból. Nyitott mű? Inkább egy kedves, ismerős, szimpatikus, szellemes és művelt öregúr fecsegése.

Európa Könyvkiadó, 2007, 519 oldal, 3600 Ft

Neked ajánljuk

Amatőr, archív

A borító tipográfiája és grafikai megoldásai édes-vegyes emlékeket ébreszthetnek az ötven fölötti hallgatókban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az 1970-es évek végétől jelentetett meg hasonló kiszerelésű válogatásalbumokat olyan zenekaroktól, amelyeknek addigra 4–5 nagylemezük volt.

Mögötte fájdalom

A fiatalon eltávozó művész (1879–1920) minikiállítását a Magyar Nemzeti Galéria a halálának 100. évfordulóján készült bemutatni, a tárlatot nagyrészt egy magángyűjtő adományára, illetve új vásárlásokra alapozták. 

Prüntyögés és pátosz

Egyre több a kortárs magyar dráma, legalábbis a függetleneknél és a budapesti main­stream színházak stúdiói­ban, és egyre látványosabb az a tendencia, hogy a szerzők, dramaturgok, rendezők a színház, és nem az irodalom felől érkeznek (ami nem jelenti azt, hogy adott esetben a darabjaik ne lehetnének esztétikailag is értékesek). Ez a pezsgés jót tesz a szcénának: kitermel egyfajta eszköztárat, módszertant, és hosszú távon a középszer színvonalát is emelheti.

Túl a szeméthegyen

A háttérben szemetes zsákokban rengeteg PET-palack. Megjelenik kék estélyiben a műsorközlő, és szájbarágós-hajlongós-negédes modorban felkonferálja Bellinitől a La sonnambulát, amelyet, ahogy ő mondja, egy nagyszerű énekesnő fog előadni. Harmad­éles a cím, aki tud olaszul, annak sérti a fülét a rossz hangsúly. 

Ismeretlen vizeken

A 19. század végén két nő egymásba szeret, aztán több mint öt évtizeden át élet- és üzlettársakként egy hajótársaság élén állnak: ez a történet fikcióként is izgalmas lenne. De Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs valóban léteztek. A szerzőnek ez a harmadik magyarul megjelent regénye, a fordítás az előző kettőhöz (Lélegezz, Anyám ajándékai) hasonlóan Petrikovics Edit munkája. A szöveg nőtörténeti és LMBTQ-történeti szempontból egy­aránt kiemelt jelentőségű.

Politikai konstrukció

Az 1950-es évek Magyarországa és a Rákosi-rendszer kapcsán rögtön a mindent elborító Rákosi-képek ugranak be, közöttük az, amelyiken a hős egy búzamezőn kalászokat fogdos, meg persze az, hogy „Sztálin legjobb magyar tanítványához” köthető az ötvenes évek Magyarországán a „személyi kultusz időszaka”. Szinte halljuk az „éljen Rákosi” skandálást az ütemes tapssal.

Három majom egyszerre

„Nem tudom, nem emlékszem, hogy mi volt, nagyon távoli ez nekem már, ködös” – mondotta a tisztelt bíróságnak Berec Zsolt Fidesz-tag, valamikori Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlési alelnök Boldog István Fidesz-tag, volt fideszes országgyűlési képviselő tárgyalásán. Boldogot és társait korrupcióval vádolják, a volt képviselőre hatéves börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

Köhög, fullad

Az Orbán-rezsim szellemi, adminisztratív és morális leépülésének és kormányzóképtelenségének immár minden áldott nap megnyilvánuló tünete az a felülről gerjesztett káosz, amely az oktatásban és az egészségügyben eluralkodott. Mindkét, az ország jólétét és hosszú távú sikerességét meghatározó ágazat túljutott a válság 24. óráján, és mindkettőben a még fellelhető szakszerű működés kizárólag a benne résztvevők elhivatottságán, s még inkább a tűrőképességén múlik.

Hűséges hátország

A magyar kormány kilenc, vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással büntetett orosz oligarchát szeretne leszedetni az Európai Unió szankciós jegyzékéről. Az orosz elnök legbelsőbb körének tagjairól van szó, akiknek fontos szerepük van Putyin háborújának finanszírozásában.

Az erő nem velünk van

Orbán Viktor országstratégiáját nemrég Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vázolta fel „Nem a szétbontásra, igen az összekapcsolásra – ez Orbán stratégiája a következő évtizedre!” címmel. Az írás egy tavaly év végén, zárt körben elhangzott Orbán Viktor-beszéd összefoglalójaként jelent meg, először a Mandiner.hu-n, majd minimális változtatással és a kormányfőre utalás nélkül a nyomtatott Mandiner hetilapban is.

Mesél az erdő

Guberálók kutatják át a déli határkerítésnél Magyar­országra bejutott ázsiai, afrikai emberek hátrahagyott holmiját, pénzt, telefont, powerbankot keresve. Az elfogott embercsempészek autóit bandák bontják szét. Az önkormányzatok hiába szerveznek rendszeres begyűjtést, nem győzik elvinni a szemetet.