Zárt fecsegés - Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze (könyv)

  • Mesterházi Gábor
  • 2007. május 24.

Zene

Mi van, ha az ember egy baleset következtében elveszíti emlékeit? Ez akár egy közepes amerikai film témája is lehetne. Umberto Eco új könyve így is indul, és az első rész színvonala alig magasabb ennél. Nem mentség, inkább súlyosbító körülmény a rahedli irodalmi idézet, utalás: összekacsintás, ugye, milyen kurva műveltek vagyunk, te meg én, kedves olvasó.

Mi van, ha az ember egy baleset következtében elveszíti emlékeit? Ez akár egy közepes amerikai film témája is lehetne. Umberto Eco új könyve így is indul, és az első rész színvonala alig magasabb ennél. Nem mentség, inkább súlyosbító körülmény a rahedli irodalmi idézet, utalás: összekacsintás, ugye, milyen kurva műveltek vagyunk, te meg én, kedves olvasó. És a magyar olvasó látott már ilyet (még olyan kurva műveltnek se kell hozzá lenni, elég, ha követi hazánk szűkös irodalmi életének sznob trendjeit).

Aztán jön a második rész: idősödő főhősünk ugyanis csak a személyes memóriáját veszítette el, olvasmányélményeire, a tanult dolgokra tisztán emlékszik, s lévén antikvárius, a "papírmemóriából" próbálja rekonstruálni a személyeset. Gyerekkora színterére, a vidéki családi házba utazva kutatja a múltat. Itt megszólal - ahogy megannyi regényében - Eco professzor úr: kibeszél a könyvből, előadást tart. Ezúttal azonban épp ez - ami másutt bosszantó, de legalábbis mosolyogtató - adekvát: a második rész ugyanis történelemkönyv, forrásközlésekkel. Önmagában elolvasva (is) izgalmas végignézni, hogy szivárog vagy épp özönlik a történelem a képregényekbe, a slágerekbe vagy az alsós tankönyvekbe. Kár, hogy Eco regénynek szánta a Loana királynő titokzatos tüzét. Műfaji bizonytalanságára utal az alcím ("Képes regény") is - a képek azonban nem élnek önálló életet: szépen illusztrálják a szöveget. A kresztomátiaszerű második rész terjedelme emiatt megkérdőjelezhető, noha az említett példák mindegyike jellemző a maga korára: a harmincas évek és a háború fasiszta Olaszországára. A cselekmény mindeközben helyben jár, az amerikai filmnek reszeltek. Eco javára írandó, hogy az összekacsintás itt is működik, noha az olasz olvasó nyilván kevésbé igényelné a lábjegyzeteket (melyeket a magyar változat is nélkülöz). Itt jegyzendő meg: Barna Imre fordítása nemcsak azért bravúros, mert a különböző táj- és rétegnyelveket híven adja vissza, hanem azért is, mert ragyogó érzékkel fordít vagy nem fordít le neveket, címeket. A Függő-szerű irodalmi idézeteknél arra is képes, hogy a magyar olvasóval elhitesse: ismerősek az idézett szövegrészletek.

A harmadik rész személyes emlékezés. A cselekmény leáll - a szó szoros értelmében (a főhős minden bizonnyal kómában fekszik). Külső történet nincs: belső van helyette. Személyes történetek, vélhetőleg Eco mester gyerekkori (saját vagy hallomásos) emlékei, izgalmas megfogalmazásban. Megható apró hőstettek, kamaszkori ábrándok és kedves esetlenségek. Ez a rész emlékeztet leginkább valami olyasmire, amit irodalmi élménynek lehet nevezni, noha a magyar olvasó eleget látott már énirodalmat, éntörténelmet. Miközben a nagy történelem a kisgyerek szűrőjén viszonylag tisztán és hitelesen tárul elénk, keresünk egy arcot, egy kamaszlányét, az érzelmek iskoláját, egy gyerek, majd egy kiskamasz eszmélését - netán egy idősödő irodalomprofesszor önigazolását. Jelenünk és múltunk kapcsolatát. És amikor a második rész képei - szó szerint - szétesnek (Eco a kollázstechnikához fordul), az emlékek egy pillanatra összeállnak. Az olvasó pedig, aki eddig reménykedett, hogy megússza az amerikai film olcsó befejezését, most bosszankodhat, bár legalább a happy ending elmarad.

Az amerikai filmekkel szemben van még egy erénye a könyvnek: a hitelesség. Részleteiben ugyanis minden áll, minden átélhető, minden magáért beszél. Nem hiteltelenek továbbá a mű kérdésfeltevései sem: mennyire határozza meg személyes jelenünket a személyes vagy épp a kollektív múlt, hogy szivárog amaz emebbe. Egyáltalán: mit tudunk magunkról? Végső soron: mi az, hogy identitás? Hiteles kérdések, csak cseppet sem újak - azt is mondhatnánk: közhelyesek. Az ötszáz oldal végigolvasása ezzel együtt szórakoztató. Eco akkor is képes arra, hogy fordulatos legyen, amikor éppen ötlete sincs, hogy is alkosson regényt az összehalmozott alapanyagból. Nyitott mű? Inkább egy kedves, ismerős, szimpatikus, szellemes és művelt öregúr fecsegése.

Európa Könyvkiadó, 2007, 519 oldal, 3600 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Jakob lova

  • SzSz

„A tehetséged olyan, mint a szalonna. Nem elég fellógatni a kéménynél. Először jól be kell dörzsölni sóval, majd mindennap ellenőrizni kell!” – tanácsolják Elsie-nek, akinek a szalonnához illő tehetsége konkrétan az éneklés.

Szemrevaló: Haldoklás, de komédia

Bár a film nem tragikus hangoltságú, néhol finom iróniát is tapasztalhatunk, azért a térdünket nem fogjuk csapkodni két öregember (a férj alzheimeres, a feleség rákos) agóniája, meg egy az életét kudarcként megélő zeneszerző öngyilkossága láttán.

Nincs meglepetés

Ráfoghatjuk akármire, hogy lelki táplálék, fajunk szellemi öröksége, a művészet (egyik) elsődleges célja akkor is a nőszerzés. Eszmei fajfenntartás, ha úgy tetszik.

Minden út Rómába vezet

Azt túlzás lenne állítani, hogy David Gil­mour végigdolgozta volna az elmúlt 35 évet. A Pink Floyd énekes-gitárosa a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Polly Samsonnal, akivel családot alapított, és aki lényegében a fő alkotótársa lett. Gilmour rengeteg időt töltött, illetve tölt még mindig a szeretteivel, és elsősorban emiatt ad ki csupán évtizedenként egy lemezt. 

Teszt

Három pár, háromféle társadalmi státusz, háromféle dinamika, három kudarcos viszony – megvan a harmadik darabja is Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának.

Szellem a palackban

2024. január 1-jén nagy dolog történt Magyarországgal, évszázadonként jó, ha egy ilyen kitüntetett alkalom adódik, a teljes napfogyatkozás például biztosan smafu hozzá képest. Hazánk – nos, távolról sem elsőként a kontinensen – bevezette az italos palackok betétdíját, mindközönségesen az üvegvisszaváltást.

Falmelléki dallamok

A magyar uniós elnökségről szóló plenáris vitát ugyan lapzártánk után rendezik (amikor ezt önök olvassák: rendezték) az Európai Parlamentben, de Orbán Viktor reakciója a korábbi szereplései alapján előre kisakkozható.

„Idegen vagyok magamnak”

Ebben a különös interjúkötetben, amelynek több fejezetében egy-egy harmadik fél is bekapcsolódik a beszélgetésbe, Gyárfás Dorka többnyire afféle narrátorként kíséri Kulka Jánost, csupán alkalmanként lendítve tovább a témát egy-egy új irányba.