Csalódnunk nem kellett, a banda maximálisan odatette magát, és a Sziget utolsó nagyszínpados fellépőjétől elvárható színvonallal szórakoztattak. A setlist kiegyensúlyozottan válogatott az olyan régi és újabb nagy slágerekből, mint a Brianstorm, a Do I Wanna Know? vagy az R U Mine?, illetve a friss albumról (Star Treatment, Batphone); a pörgősebb számokból és a kiskocsmák hajnali melankóliáját idéző dalokból egyaránt. Az utóbbiakból talán több volt a kelleténél, ugyanis hiába vannak ezek remekül hangszerelve, és hiába esünk szerelembe ilyenkor a búgó hangú Alex Turnerrel, a Majmok ereje azért a tempós és megőrülős számokban van.
Így hát, néhány ponton kissé leült a koncert, de ez annyira nem volt súlyos, hogy egy Teddy Picker vagy Arabella ne tudta volna megmenteni. Ráadásul a 11 órás nagyszínpadzárásra fittyet hányva olyan erővel robbant vissza az Arctic Monkeys, mintha akkor kezdték volna csak a kétórás koncertet. A katarzis a záró I Bet You Look Good on the Dancefloorral és az R U Mine?-nal teljesedett ki, méghozzá úgy, hogy ezt nem látványosságokkal érték el, egy aranyban pompázó „Monkeys” feliraton s a bandán kívül semmi más nem volt a színpadon. De a siker záloga mégis Alex Turner volt, aki mintha nem is a zenekar része lenne, hanem rajta kívül álló entitás. Az énekes-dalszerző nem tipikus frontember, sokkal inkább egy magát folyamatosan reflektorfényben tartó díva. De a szigetes fellépést nézve ez még csak nem is tudatos – egy olyan fickóról van szó, akinek a zsigereiben van az exhibicionizmus, aki játszótérnek használja a színpadot, mi meg csak örüljünk, hogy nézhetjük őt.
Sziget Fesztivál, Dan Panaitescu Nagyszínpad, augusztus 14.
