Frank Sinatra: Body And Soul
Az egyoldalú szerelem dala. Az egyik fél a testét, lelkét, mindenét a másiknak adná, de hiába, az nem akarja észrevenni, nem akar még egy esélyt adni. A Body And Soul az egyik legtöbbet feldolgozott jazz standard. Itt minden énekes megmutathatja, mihez tud kezdeni a fájdalommal: egyfelől biztosra mehet Johnny Green melódiájával, habár a túlságosan lelassított tempó vagy a vonós hangszerelés elviheti a melodráma felé, másfelől mégiscsak kockáztat, mert óriásokkal méreti meg magát. Első ízben 1930-ban, egy Broadway-revüben hangzott el a színpadon, s ugyanabban az évben tucatnyian vették lemezre (köztük Louis Armtrong és Paul Whiteman, recsegő felvételeik megtalálhatók a YouTube-on). Az interpretátorok tömkelegéből Frank Sinatra 1949-es verzióját emeltem ki, ő még nem szerepelt ebben a blogban, pedig legjobban mégis a hölgyektől szeretem: Billie Holiday (1940), Sarah Vaughan (1947), Julie London (1957), Ella Fitzgerald (1962).
Sam & Dave: Soul Man
Miközben az idővel dacoló Body And Soul alig módosulva reinkarnálódott újabb és újabb felvételein – mintha egy vándorló lélek mindig az eredetihez hasonló testet keresne magának –, a populáris zene őrületes változásokon ment keresztül. Stílusok jöttek-mentek, születtek és fejlődtek tovább, doo-wop, rock & roll, rhythm & blues, beat, soul – s máris a 60-as években vagyunk. A nagy számok legelső örvényében szerepelt Arthur Conley slágere, a Sweet Soul Music megidézi a soul nagyjait: Wilson Picketet, Otis Reddinget , James Brownt és Sam & Dave duóját. Sam Moore és Dave Prater 1967-ben, a Stax kiadó házizenekara, a Booker T. & The M.G.’s kíséretében vitte sikerre Isaac Hayes és David Porter szerzeményét. Habár a cím egy lelkiekben gazdag férfira utal, a dalszöveg és a zene intenzitása inkább a testről, mint a lélekről beszél. Keményen megdolgoztam mindenért, amim van, közli a férfi, s ugyanilyen keménységet ígér az ágyban is.
De emögött egy másik jelentésréteg is meghúzódik, ami igazából csak Isaac Hayes magyarázata nyomán válik láthatóvá: egy rádióinterjúja szerint a detroiti zavargások idején látta a tévében, hogy a Soul szót írták fel azokra az üzletekre, amelyeket – fekete tulajdonosukra tekintettel – megkíméltek a gyújtogatók. A Soul Man tehát a potenciájára és bőrszínére, az afrikai-amerikaiak közösségére büszke férfiú hangja.
Erre tesz rá még egy lapáttal James Brown:
James Brown: Soul Power
James Brownt, akit oly mélységes tisztelettel emleget a Sweet Soul Musicban Arthur Conley, a Soul keresztapjaként tartják számon. Ő a mérce, a példa, az alap. A megkérdőjelezhetetlen tekintély. Még a zavargó tömeg is hallgat szavára. Akárcsak a Say It Loud, I’m Black And I’m Proud, a Soul Power is fekete büszkeség üzenetét erősíti. A címben és a refrénben visszhangzó soul kifejezésben természetesen benne van a lelkierő is – tán még pontosabb lenne tartásnak fordítani –, amire szükségünk van, amivel rendelkeznünk kell, amire szert kell tennünk. S ott a Sam & Dave-nél említett, tágabb jelentés is: amennyiben a soul a feketék közösségére utal, akkor a powerben megjelenik az erő mellett a hatalom is, a jelszó: Black Power. De mindez nincs kifejtve, a szólóének és a kórus felelgetése inkább csak jelszószerűen kalapálja mindezt az agyba, hozzácsapván a libidót is („szeress lágyan / szeress lassan / ha ez sem elég / kérj repetát”). S máris ott vagyunk, ahol James Brown a Sex Machine-nél abbahagyta.
A Soul Power 1971-ben jelent meg kislemezen. Három rövid, rádióbarát verzió mellett, a buli kedvéért 12 perc fölé is elnyújtották, s hangsúlyos darabja lett a mester soron következő albumának (Soul Classics, 1972). A fenti felvételen a Soul Train című tévéshow-ban látható.
Sex Pistols: Bodies
Ha valami kegyetlenül megviseli a testet, lelket – feltéve, hogy érző emberi lények vagyunk –, az az abortusz. Lelkileg a férfit is (már ha egyáltalán tud róla, és van szíve), a nőt meg minden értelemben. S akkor az abortumról még szó sem esett, aki/ami egyszerűen belehal. A tudományos és hitvitát, miszerint érzékel-e mindebből valamit, és ha igen, mennyi idős korától, nem fogjuk itt eldönteni. Legyen elég annyi, hogy a Bodies az abortusz tragédiájáról szól, iszonyú kemény és szókimondó módon: egy illegális magzatelhajtáson átesett lány és a magzat sorsán keresztül, sikoltással, vérrel, mocsokkal és sok káromkodással. Az értelmezés a hallgatóra van bízva – magam inkább abortuszellenesnek, mint abortuszpártinak érzem, de Johnny Rotten nyilván jobban tudja, hogy mire gondolt: egy nyilatkozata szerint a választás lehetőségére, a döntés szabadságára.
Egyébként, ha hinni lehet neki, megtörtént események ihlették. Saját anyja abortusza (amikor ő, mármint Johnny volt kénytelen a vécén lehúzni azt a valamit, ami a kistestvére lehetett volna), illetve a dalszövegben névvel szereplő Pauline esete (az elmegyógyintézeti lányról, a zenekar rajongójáról John Lydon életrajzi kötete, a Rotten is szót ejt).
Akárhogy is, a Bodies a Pistols egyik legerősebb száma. Az első és egyetlen igazi albumukon (Never Mind The Bollocks, Here’s The Sex Pistols, 1977) jelent meg. Aki most rögtön még akar belőlük, itt hallhatja őket a zeneiparról.
The Raincoats: Odyshape
Fura cím, tudtommal ilyen szó nincs az angolban – pontosabban 1981, a Raincoats második albuma megjelenése előtt nem volt. A címadó számként kiemelt Odyshape eredetileg Bodyhape volna. Testforma. Hogy miért csippentették le az első betűt, arról van egy sejtésem, bár nem biztos, hogy helytálló. Érzésem szerint semmiképp nem üres poén, épp ellenkezőleg: arra próbál rávezetni, hogy ha eltüntetjük egy szó elejét, azzal éppúgy megváltoztatjuk, akár az értelmetlenségig eltorzíthatjuk, mint ahogyan a plasztikai műtét útján megváltoztatott, ha úgy tetszik, megcsonkított testünk sem ugyanaz, mint volt. Test ugyan továbbra is, van formája, de mesterséges, művi – mondhatjuk akár, egyetlen betű elhagyásával: testorma.
Erről szól az Odyshape – a nyomásról, amely alá a szépség- és divatipar helyezi a nőket, akik magazinokban és reklámokban látott, „eszményi” modellekhez mérik magukat, és agyonfrusztrálja őket, ha a tükörből nem ilyen forma néz vissza. „Nem olyan fényes a hajam. Túl nagy az orrom. Túl széles a csípőm. Talán az operáció segít…” A Raincoats az egyik legfontosabb női poszt-punk zenekarként persze nem direktbe agitál, de minden gesztusuk, minden szavuk, minden hangjuk azt üzeni, mekkora baromság ez a méricskélés. S mellé tehetjük a Gang Of Four 1979-es helyzetjelentését is a hálószobai csalódásról, amiért képtelen vagyunk a magazinokban olvasottakat reprodukálni az ágyban, s emiatt „aggódunk saját testünk miatt”: Contract.
Joy Division: Heart And Soul
„Lélektelenség és rombolási vágy / Jó és rossz harca / Lépj helyemre a leszámolásban / Én majd szánakozó szemmel figyelek / És alázattal megbocsájtást kérek …” – énekli Ian Curtis szív és lélek tűzhalálát jövendölő számában. Apokaliptikus víziójában vad és félelmetes erők zsoldos kezei veszejtenek el minden jóságot, gyökerestül forgatják fel mindazt, ami addig szilárdan állt. Innen már nincs visszaút, a jelen kicsúszik a kezeink közül, s pusztító örvény ránt a feneketlen mélységbe.
Ian Curtis 1980-ban, nem egészen 24 évesen öngyilkos lett, ezért az ember óhatatlanul is a halála felől próbálja értelmezni a dalszövegeit. Innen nézve a zenekar második albumán (Closer, 1980) megjelent Heart And Soul súlyosan depressziós lelkiállapotra utal. Esetében ez nem dark wave póz volt, hanem végzetes valóság.
Front 242: Body To Body
A poszt-punk, nem függetlenül a szintetizátorok és egyéb elektronikus hangkeltő és -átalakító berendezések robbanásszerű fejlődésétől, a 80-as évekre sötétbe borította a táncparkettet is. A zajból ritmust bányászó, világvégi hedonisták élén a düsseldorfi Deutsch-Amerikanische Freundschaft járatta maximumra a minimalizmust. Repertoárjuk jellegzetes darabjai közé tartozott a Muskel és az Absolute Körperkontrolle az 1981-es Gold und Liebe albumról. Ez utóbbit eredeti, német változatában nem találtam, csak saját átdolgozásukban, 1986-ból, immár – kezdeti elveiket feladva – angolul: Absolute Bodycontrol. De mindez csak bevezető a Front 242 számához: a DAF hatásától elválaszthatatlan Electronic Body Music színterén főszerepet játszó belga együttes emblemájává vált a koncertjeikről és nemzetközi EBM-válogatásokról jószerivel kihagyhatatlan Body To Body. Nem a lelki élet, hanem színtisztán a testiség miatt van itt – ha már kimaradt a szexörvényből.
Dennis Bovell: Brain Damage
Az érzelmekkel felruházott szív és lélek az emberiség nagy közös metaforái közé tartozik. A nehezen megfogható dolgokat próbáljuk magyarázhatóvá tenni általuk. Jószívű és nemes lelkű, szívtelen és sötét lelkületű emberekről beszélünk, miközben a szívünk mélyén tudjuk, hogy az agyban dőlnek el a dolgok. S azt is, hiszen külön tudománya van, a lélektan, hogy az agy sem önjáró, számtalan tényező együtthatása irányítja. Belső és külső (beleértve a lélekbúvárok és lelkipásztorok igyekezetét is).
Ép testben ép lélek, tartja a mondás. Ami azért, lássuk be, nem igazán korrekt. Beteg testben is lakozhat ép lélek, és fordítva, tökéletesen egészséges testben is beteg lélek. Ha a test többi része beteg, de az agy ép, el lehet boldogulni, „csak” segítség kell. Fordítva, ha az agy sérült, már nagyobb a baj. Dennis Bovell a brit reggae egyik kulcsfigurája, a Matumbi együttes tagja és Linton Kwesi Johnson hűséges háttérzenésze 1981-es felvételén arról az állapotról enged elmélkedni, amikor az agyat éri károsodás – akár átvitt értelemben is, ha idióta dolgokkal táplálják. Mondjuk a tévében, amivel Ice-T is indítja a számát:
Body Count: Body Count
Ha károsodás éri az agyat – mondjuk golyó fúródik bele – jó eséllyel a testnek is annyi.
A holttesttel kezdeni kell valamit. Saul eltemetné, hogy a földben nyugodjon, s ne hamuként kelljen a folyóba lapátolnia azt, akinek nem adódott lehetősége saját hamvasztásáról rendelkezni. Így kerül végül hullámsírba a „fia”.
Ha ma holttest hever a városban, előbb letakarják valamivel, aztán fekete plasztikzsákban elszállítják. Ilyen fekete zsákokba pakolták eleinte a Body Countot is. Nem túl finom reklámötlet – de hát Ice-T nem szokta selyempapírba csomagolni a gondolatait. A Body Count az ő hardcore rockzenekara volt, a Body Count pedig a debütáló albumuk címadó száma, 1992-ben. A testek, pontosabban: a holttestek számlálása kőkemény költői kép, szomorú valóságalappal. A Los Angeles-i bandaháborúk akkortájt hullaszámlálással töltötték meg a híreket. Megállíthatatlannak tűnt a mindennapos erőszak a feketék között, illetve a feketék és a rendőrök között. Ez szólal meg Ice-T zenéjében és szövegeiben. „Minden éjjel hallom / megint lövöldöznek / egyre nő a feszültség / jöhet a hullaszámlálás…”
Milton Nascimento: Anima
Ha nem a holtakat – hogy ne mondjam, a holt lelkeket –, hanem az élőket számlálják meg, az eredményt megkaphatjuk főben (stadion, színházterem) vagy lakosban (város, ország). Kisebb települések esetében a lélek járja. A faluban 512 ember él – ezt túl prózainak éreznénk. Az 512 lelkes faluban… – hát nem szebb így?
A lélek emelkedettebb, líraibb, finomabb – főleg ha női lélekről van szó. Az ideális női lélekről. Amely gondoskodó, szerető, megértő, önzetlen, segítőkész. Az anima a női lélek. S képzeletünkben létezik férfi lélek is, az animus. Milton Nascimento a női lélek csodájáról írta dalát. A brazil énekes 1982-es albumának címadó szerzeményét David Byrne klasszikus brazil popdalokból válogatott lemezsorozatának egyik darabja (Beleza Tropical, 1989) juttatta a fülembe – azóta része az anima a privát sound systememnek. Ezennel megosztom, tessék.
Tracy Chapman: All That You Have Is Your Soul
Bertold Brecht virtigli materialista volt. Emberi természetről, jóságról és gonoszságról szóló tandrámáját kínai közegbe helyezte. Az eredeti cím egy jó emberre utalt: Der gute Mensch von Sezuan. A magyar fordítás líraibbá formálta a szerző szándékát: nálunk sokáig Szecsuáni jólélek címen játszották a darabot. A Vígszínház 2012-ben visszatért Brecht földhöz ragadt világához, így lett belőle Jóembert keresünk.
Úgy tartjuk tehát, hogy jó tulajdonságaink a lelkünkben lakoznak. Ha anyagiakban nélkülözünk is, lelkiekben még lehetünk gazdagok. Ha semmink sincs, lelkünk akkor is lehet. Tisztességünk, becsületünk, emberségünk, igazságérzetünk. Erre tanította – legalábbis a dalszöveg szerint – az édesanyja Tracy Chapmant. Hogy ha semmije sincs, akkor se engedjen a kísértéseknek, s el ne adja egyetlen tulajdonát, a lelkét,. Az All That You Have Is Your Soul Tracy Chapman első albumán jelent meg, 1988-ban, amelyről már több dalt is kihorgásztam az örvény számára. Itt az egyik (Fast Car), itt a másik (Behind The Wall).
Arcade Fire: My Body Is A Cage
A dal címe és refrénje testünk korlátozottságának és lelkünk szabad szárnyalásának ellentétét hívja elő, a testet ketrechez hasonlítva, amely nem enged táncolni a kedvesünkkel, de a ketrec kulcsa a lelkünkben – pontosabban, mivel a mind szót használják, a gondolatainkban, a fejünkben – van. Az akaratunkban. Ha igazán akarjuk, lehetünk szabadok, mostoha körülmények között is, legalább szellemi értelemben, habár fejben táncolni a kedvesünkkel, az azért nem az igazi.
A My Body Is A Cage a kanadai zenekar második albumának (Neon Bible, 2007) záró dala, a fenti koncertfelvételt Párizsban rögzítették 2007-ben.
Destiny’s Child: Bootylicious
Az Arcade Fire nem definiálja, mi tartja fogva a testet, mi gátolja meg a mozgásban, a táncban. Lehet bármi. Távolság. Betegség. Gátlás. A Destiny’s Child számára nincs ilyen probléma. Az ő testük totálisan szabad. Nézzétek, milyen szép, milyen mozgékony, üzenik tele életörömmel. Azt tesznek saját testükkel, amit akarnak, s kihívóan szegezik nekünk a kérdést: na, mi lesz, tudtok ezzel kezdeni valamit?
Másképp, mint a Raincoats dalában, de lényegében ugyanarról van szó, a nő szabad rendelkezéséről saját teste fölött. S ahogyan a londoni lányok új szót kreáltak (Bodyshape à Odyshape), az amerikaiak is, sőt popularitásuknak köszönhetően még hatékonyabban gyarapították új fogalommal az angol nyelvet. A Bootylicious két szó összevonásával keletkezett: booty + delicious = kb. csodás segg. Férfi szájából ez erotika vagy szexizmus, a szituáción múlik, ha nő mondja, magabiztosság: tetszik, nem tetszik, ilyen vagyok! A vékony vonalakat favorizálja a divat diktatúrája? Na és, én a vaskosabb idomaimmal is szexinek érzem magam! A bootylicious kifejezést Snoop Doggy Dogg és Dr. Dre 1992-ben vezette be a rap szókincsébe (Dre Day), de igazi karrierjét Beyoncé és társnői 2001-ben indították el: a Survivor albumról pár év alatt a folyamatosan frissített Oxford-szótárba is bekerült.
A fenti koncertfelvételen a Michael Jackson szórakoztatóipari karrierjének 30. évfordulóját ünneplő közönséget gyönyörködtetik, a dal klipjének legelején pedig pár pillanatra felbukkan gitárral Stevie Nicks is a Fleetwood Macből, akinek a riffjét hangmintaként használták. Ami magát a testet illeti, Beyoncé előszeretettel használja a női büszkeség és a férfi vágy tárgyaként (Body Rock, Move Your Body stb.) – de igazságtalanok lennénk, ha a Bootylicious közvetlen előzményeként nem vetnénk egy pillantást Salt’n’Pepa I Am The Body Beautiful című 1995-ös számára is.
Európa Kiadó: A szem és a száj
A szemet a lélek tükrének mondják. Egy pillantásban, egy nézésben, egy tekintetben minden benne. Ha olvasunk a másik szeméből, megérthetjük. Vagy félre. Vagy sehogyan. Az Európa Kiadó első albumán (Popzene, 1987) megjelent dalban Kiss László arról a képességünkről is énekel, ahogyan a szemünkkel kommunikálhatunk. Sokszor ékesszólóbban, mintha kinyitnánk a szánkat. (A zene alá Rui Palha fotóit vágták.)
Olykor egy jó szó elég. Szomjazunk is rá, akár egy korty vízre.
Legutóbb: Ágytól, asztaltól – 47. Dalok a szakításról
Legközelebb: Víz
Más testek, más lelkek, más hangok:
Yardbirds: Heart Full Of Soul
Doors: Soul Kitchen
Temptations: Soul To Soul
The The: Soul Mining
Sisters Of Mercy: Body & Soul
Dexys Midnight Runners: The Celtic Soul Bros
Fatboy Slim: Funk Soul Brother
Death Cab For Cutie: Soul Meets Body
Oasis: The Meaning Of Soul
Sziámi: Testből testbe
