A szerk.

Mocsokban (2.)

Donáth Lászlót feljelentette valaki, s most ezt a valakit megtalálta a hvg.hu, és beszélt is vele. A portál megkereste az új információval a rendőrséget (a BRFK-t) is, és ez az eddigieknél sokkal élesebb megvilágításba helyezi az egész ügyet, illetve egy önmagán messze túlmutató, az egész NER működését és milyenségét megmutató képet rajzol ki.

Jones, mi?

Schmidt Mária többszörös intézményvezető, a kurzus emlékezetpolitikai felelőse a múlt kedden drámai közleményben adta hírül, hogy a XXI. Század Intézet igazgatója és – egyetlen dolgozó kivételével – valamennyi munkatársa „váratlanul és puccsszerűen” beadta a felmondását.

Igen vagy nem

„Elnézést kérünk tőletek, amiért csalódást okoztunk egy olyan ember támogatásával, aki szégyenteli módon viselkedett. Fontos, hogy elismerjük, ha hibáztunk. Ez is hozzátartozik a politikai kultúraváltáshoz” – jelent meg a Momentum Facebook-oldalán kedden kora délután (gyakorlatilag a jelen cikk megírása előtti percekben).

Romlott, erkölcstelen, hazug (2.)

Szeptember végén, az önkormányzati választások előtti hetekben 9000 forintos rezsiutalványt kapnak a kormánytól (Orbán Viktortól) a nyugdíjasok (3 darab 3000 forintos címletben), az indoklás szerint azért, mert a magyar gazdaság remek teljesítménye mindezt lehetővé teszi. Sőt, ennek – a kormánytól természetesen nem független! – szárnyalásnak köszönhetően az „átlagnyugdíjas” év végéig további 30 ezer forint körüli pluszhoz juthat.

Orbánek sűrű napjai

Ha Csehország – bármikori – miniszterelnöke kilátogat a lány-i kastélyba, az elnök nyári rezidenciájára, abból az eddigi tapasztalatok szerint minimum egy kormányátalakítás kinéz. Nos, e sorok írásakor (kedden délután) a szabadságáról hétvégén megtért Andrej Babiš épp Lányban egyeztet Miloš Zemannal – az elmúlt három hónapban épp az elnök úr szívós munkájával kialakult kormányválság szervizelésének tárgyában.

Kásler, a történelem atyja

Háromnapos fesztivál színhelye volt a hétvégén Bugacpuszta, az „Ősök Napját” a rendezők szerényen „a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényének” mondták.

A hűség városa

Körünkben tartózkodott rövid ideig Angela Merkel, és nem félreértésből, és egyáltalán nem azért, hogy jól leteremtse Orbán Viktort. Lássuk a közös sajtótájékoztatón elhangzottakat, feltételezve, hogy nagyon másról négyszemközt sem beszélgetett a két kormányfő.

Buszon

Vélnénk, nem túl nagy elvárás az A pontból a B pontba hőség idején eljutni igyekvő fővárosi polgárság részéről a főváros és az ország választott képviselői, vezetői irányába az, hogy eljutás közben ne legyenek rosszul, ne főjenek meg, ne akarják magukat és utastársaikat rosszullétükben összehányni.

Mocsokban

Donáth Lászlót feljelentette valaki. Semmi ok az izgalomra, a feljelentő és Donáth László is nyugodt lehet, ügyük a legjobb kezekben van, a rendőrség vizsgálja.

A karikacsapás iránya

„Milyen érdekes látni azokat a haladó demokrata kongresszusi képviselőnőket, akik eredetileg olyan országokból jöttek, amelyeknek a kormánya egy komplett katasztrófa, amint most hangosan és gonoszul arról magyaráznak az Egyesült Államok népének, a világ legnagyszerűbb és leghatalmasabb Nemzetének, hogy hogyan kéne működtetni a kormányunkat. Menjenek vissza, és segítsék rendbe hozni azokat a becsődölt és bűnözéssel fertőzött helyeket, ahonnan jöttek. Induljatok minél hamarabb!”

A Coca-Cola gőze

Pár évvel ezelőtt csinált valami nagyobbacska disznóságot a Ferrari a Forma–1-ben – sportszerűtlenül versenyeztek, a tuti első helyezett lelassított, s a célnál előreengedte a csapattárs másodikat, tehát nem küzdött végig teljes erőbedobással.

Veszélyben a rendszer

A 2011–2012-es tüntetések óta nem volt ekkora felfordulás Oroszországban. Az elmúlt hetekben ezrek vonultak az utcákra tiltakozásul az ellen, hogy a kormány több ellenzéki politikust eltiltott a részvételtől a szeptemberben esedékes moszkvai önkormányzati választáson. Volt olyan nap, amikor több mint 20 ezren tüntettek. Közülük 1400 embert vettek őrizetbe, a tömegoszlatásokban sokan megsérültek.

Az angol Weimar

Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy az Egyesült Királyság új miniszterelnökét sült bolondnak, magamutogató, narcisztikus bohócnak lássuk, akit pusztán a fatális véletlen, valami kiszámíthatatlan rendszerhiba katapultált Európa egyik legerősebb országának az élére.