A szerk.

Az igazi Takaró

A szerk.

Ez már csak így megy egy ideje: időnként bejelentkezik valaki a magyar irodalom hirigjanijának, hogy majd ő megmondja, hogy kinek lehet keresnivalója a magyar irodalomban, s kinek nem, kit szabad tanítani, s kit nem, ki a magyar, s ki nem, ki az irodalom, s ki nem.

Azért jelentkeznek be, mert konjunktúrát szimatolnak – ott, ahol messziről bűzlik –, felsőbb igényt az ilyesmire. S milyen érdekes, minden barom mindig Esterházyn kezdené – ennek is megvan az oka persze. Arról már ne is beszéljünk, hogy mindegyik az Így gondozd a magyarodat!-tal jön. S a hülyeségre ilyenkor reflexszerűen felriadó kritikus sajtó erre fel mindig nekiáll elmagyarázni, hogy az egy tízoldalas rádiójáték, melynek kicincált – minden esetben ugyanazon – részei hogyan is illeszkednek a műegészbe, az életműbe, a magyar irodalomba vagy éppenséggel a csillaghegyi focicsapat összeállításába. Persze, önvédelmi reflex, de teljesen felesleges fáradság. Falra hányt borsó, tudniillik.

Most is jön Takaró Mihály. Amióta Fidesz-éra van, nevezett oly szívósan jelentkezik valamiféle stallumért, hogy mindenki természetesnek is veszi, ha majd löknek neki valamit. Szóba jött már a Petőfi Irodalmi Múzeum lehetséges vezetőjeként, legutóbb pedig a Nemzeti Alaptanterv főcenzoraként, akinek épp az lesz a feladata, hogy ami nem elég magyar, nem elég nemzeti az irodalomtanításban, azt jól kibaszarintsa onnan – az erre vonatkozó állításokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy cáfolta, hogy nem cáfolta, azt mondták, hogy náluk nincs szerződéses állományban Takaró Mihály. Van ugyan náluk szerződéses állományban egy Takaró Mihály, de az talán egy másik Takaró Mihály, de ezt nem ők mondták, ők csak azt mondták, hogy náluk nincsen (mint kiderült az övékét Takaró Mihály Károlynak hívják, amitől az állításuk éppúgy lehet igaz is, mint egy jó kis umbulda nem túl eredeti leplezése).

Ebbe az irodalomoktatási főcenzori szerepbe mindenesetre maga Takaró (az igazi, a Károlytalan fő-Takaró) is beleélte magát erősen, legalábbis ezt igazolják múlt csütörtöki kijelentései, melyeket Komáromban, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében zajló 28. Jókai Mór Nyári Egyetemen ejtett el. Már az is megérne egy külön cikket, hogy Takaró odament és jól letolta a meghívóit, a közönségét, egy levegővel en bloc a szlovákiai magyarságot is (mert nem adják elegen magyar iskolákba a gyerekeiket, emigrálnak a gyerekeik, s ők is inkább európaiak akarnak lenni, s csak aztán esetleg magyarok), de ez legyen az ottaniak baja, mi maradjunk csak Esterházynál.

Takaró ugyanis Komáromban – mérsékelt felkészültséget mutatván – szépen felmondta a nácoid szélsőjobb régóta használatban lévő mantráját Esterházy Így gondozd a magyarodat!-járól, annyira sem erőltetvén meg magát, hogy ne azt a három-négy agyonfogdosott részletet büfögje fel. Vagyis, amikor megerőltette magát, akkor az Örkénytől vett második mottót is Esterházynak tulajdonította a neves „irodalomtörténész”.

Ez viszont nagyon is a mi bajunk, mert két dolog egészen biztos e cudar magyar életben. Az egyik az, hogy minisztériumi cáfolat ide vagy oda, Takaró Mihályból előbb-utóbb, s inkább előbb, mint utóbb „lesz valaki” a magyar irodalmi életben, sőt, ami még rosszabb a magyar közoktatásban. (És ha csak belőle! De meglehet, még az ál-Takaróból is!) S akkor majd szépen hozzá is lát fent érintett törekvései megvalósításához. Már amennyiben ezek egyáltalán az ő törekvéseinek nevezhetők, még akkor is, ha Komáromban épp ő mondta: Esterházyt nem kell tanítani, mert kultúra­romboló.

Takaró Mihály dermesztő ostobaságokat beszél, de korántsem a levegőbe. Hiszen a másik dolog, amiben egészen biztosak lehetünk, az az, hogy az Orbán-rezsim – ha adatik rá elég ideje – bizony ki fogja radírozni Esterházy Pétert a magyar irodalomoktatásból. Nem is azért, mert Esterházy történetesen jobban futballozott Orbán Viktornál, hanem inkább azért, mert félnek tőle, mint a tűztől. Félnek a szellemétől, egyáltalán a szellemtől magától – jó okkal. Hogy Esterházy Péter tankönyvekből esedékes eltakarításának levezénylését az igazi vagy az ál-Takaró Mihályra vagy Békés Mártonra vagy Demeter Szilárdra bízzák – hát nem tök mindegy? Láttunk már ilyet, sőt ilyenebbet is. Most ráadásul a lehetőségek is végesebbek, mint korábban, ilyenformán a tankönyvekben ugyan átsatírozhatják a nekik nem tetsző neveket, de az irodalomból nem tudják őket kizárni, még a magyar irodalomból sem, arról nem is beszélve, hogy Esterházy immár a világirodalom része is, tehát eltakarításához egy hadseregnyi Takaró sem elegendő. Nem sikerült az ilyesmi azoknak sem, akik az utcákon égették a könyveket.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.