A szerk.

A főrendőr és a fővadász kiveti a szociális hálót

A szerk.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló törvényt azzal a céllal alkották meg, hogy „meghatározza az állam által biztosított szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit”.

Az 1993/III. számú törvény jövőre lesz har­minc­éves, így nem meglepő, hogy számos alkalommal módosítani kellett. De a célja nem változott, a fentieken túl abban sem, hogy kimondja: „A szociális ellátás feltételeinek biztosítása – az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl – az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata.”

Nem véletlen, hogy majd’ harminc éve változatlan e szöveg, hiszen ha valaki csak minimális empátiát érez rosszabb körülmények közt élő embertársai iránt, evidensnek kell gondolnia a tartalmát. Annyira kézenfekvőnek, hogy akár kőbe is véshetnék. Ám ez csak ott lenne lehetséges, ahol az ország alkotmánya nem olcsó játékszer a végrehajtó hatalmat birtoklók kezében. Márpedig Magyarország jó ideje a legkevésbé sem ilyen ország. A 2010 előtt született törvényekre mindig is csak ballasztként tekintett Orbán, s szinte végtelen azon törvénymódosítások listája, amelyek konkrétan valakinek a kedvéért születtek az elmúlt 12 év alatt. De még az ilyen személyre szabott eljárásoknál is visszataszítóbb, amit a szegények ellenében tettek a törvény erejével, legyen szó oktatásról, egészségügyről, hajléktalanságról, vagy a röghöz kötött új jobbágy – a közmunkás – megteremtéséről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.