Az 1993/III. számú törvény jövőre lesz harmincéves, így nem meglepő, hogy számos alkalommal módosítani kellett. De a célja nem változott, a fentieken túl abban sem, hogy kimondja: „A szociális ellátás feltételeinek biztosítása – az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl – az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata.”
Nem véletlen, hogy majd’ harminc éve változatlan e szöveg, hiszen ha valaki csak minimális empátiát érez rosszabb körülmények közt élő embertársai iránt, evidensnek kell gondolnia a tartalmát. Annyira kézenfekvőnek, hogy akár kőbe is véshetnék. Ám ez csak ott lenne lehetséges, ahol az ország alkotmánya nem olcsó játékszer a végrehajtó hatalmat birtoklók kezében. Márpedig Magyarország jó ideje a legkevésbé sem ilyen ország. A 2010 előtt született törvényekre mindig is csak ballasztként tekintett Orbán, s szinte végtelen azon törvénymódosítások listája, amelyek konkrétan valakinek a kedvéért születtek az elmúlt 12 év alatt. De még az ilyen személyre szabott eljárásoknál is visszataszítóbb, amit a szegények ellenében tettek a törvény erejével, legyen szó oktatásról, egészségügyről, hajléktalanságról, vagy a röghöz kötött új jobbágy – a közmunkás – megteremtéséről.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
