A szerk.

A guruló oximoron

  • A szerk.
  • 2021.08.25 21:00

A szerk.

Mi a bánatos istennyila volt ez? – kérdezte magától mindahány műélvező, aki végignézte a múlt hétvégén rendezett nemzeti mega­vurstli nyitórendezvényét, az augusztus 20-án délelőtt az Andrássy úton előadott vonuló utcaszínházat és élőképsorozatot.

A dolog úgy zajlott, hogy a Rózsa utca tájáról egymás után érkeztek a Kodály körönd közepén kijelölt előadótérre különféle jelmezekbe öltözött művészek, akik ott dalra fakadtak, majd továbbmozogtak a Vörösmarty utca általános irányába. Az énekes számokat színpompás táncbetétek központozták és viszont, s az artisztikus menetben ezenkívül kerekeken, emberi erővel mozgatott álszobrok és elszántan trappoló, ugyancsak kidekorált statiszták vettek részt. A befogadói meghőkölés már az első csoportnál, az ősmagyar regölőknél beállt, amikor pár tucat, a legújabb ősmagyar divat szerint öltözködő hagyományőrző lassan haladva azt énekelte, hogy bennük Isten napja ragyog, és ők nem mennek el, itt maradnak juszt is, miközben dobot is vertek, de ez tényleg csak a kezdet volt, végül is, ha valakinek épp a kisföldalatti vonalán van regölhetnékje, miért ne regölhetne ott is akár. A továbbiakban a sorrendért nem kezeskedünk 100 százalékig, de biztosan utánuk jött az ezüstszínű Csodaszarvas-installáció, amely ügyes mechanika révén még a szökellés képzetét is keltette, és amelyet pár kigyúrt, félmeztelen, ezüst geo­metrikus ábrákkal testfestett legény ugrált körül és mozgatott csörlők segítségével, aztán teherautón egy metálzenekar énekelt arról, hogy „már úgy hiányzott, hogy a hegyeimet lássam”, ez sajnos elég elviselhetetlen volt, de hát ez is ízlés kérdése. (A látványos csörlőzés mondhatni védjegye az előadás szerzőjének, Juronics Tamás koreográfus-rendezőnek.) Volt ugyancsak ezüstszínűre álmodott, és dettó kerekekre szerelt turulmadár, melyet ezüst csodaszarvfejdíszt viselő balett-táncosok bálványoztak, ez talán ironikus utalás volt az alufólia sisakra, talán nem. Kisvártatva felvettük a kereszténységet, amit félreérthetetlenül adott a csekély számú, ám lelkes helyszíni érdeklődő tudtára a Boldogasszony anyánk c. dal Navratil Andrea tolmácsolásában, és az azt csodaszépen körbelengő fehér egyházi zászló, illetve hát egyházi zászló díszlet, kisdedestül, és mindenekelőtt a méretes, aranyszínű lapocskákból összeállított, szoknyaszerű palástot viselő Szent István-figura, akinek az arckifejezése szigorú volt, de igazságos. (Egyes, pánikra hajlamosabb nézőknek itt az a híres Nyijazov-szobor juthatott az eszébe Türkmenisztán fővárosából, amelyik mindig a nap felé fordult, de azt állítólag tényleg aranyból csinálták.) Feltétlen említésre szorul a Szent Korona nagy méretű, stilizált makettje, ennek belsejében egy roma csávó kannázott, társai talpalávalót húztak. A merész művészi képzettársításokat nem soroljuk tovább helyhiány okán, de amikor Wolf Kati énekesnő konkrétan Szent István szignójában állva üzente a világnak, hogy „van egy ország, ahol álmomban jártam”, és még arra is volt gondja, hogy az egyik lába kacéran kilátsszék puritániasan szürke, a kora kereszténység haute couture-jét idéző nagyestélyije alól, tényleg leesett az állunk. Ezt lehet…? Ki engedte ezt meg?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

„Néha, és csak kicsit”

Sikeres, keresett alkotó, aki az utóbbi években leginkább német nyelvterületen rendez előadásokat. Itthon Térey János Káli holtak című regényét vitte színre a Katonában. A magyar színházak helyzetéről, Téreyről, Trianonról, a belső csendről beszélgettünk, de szó esett a karrierépítéséről, az SZFE ügyéről és az AlkalMáté-sorozatról is.