A szerk.

A kudarc fokozatai

A szerk.

A demokrácia exportja kudarcot vallott – halljuk jobbról meg balról is, s az afganisztáni kivonulás képeit szemlélve bizonyára jóleső dolog lehet „antikolonialista” balos vagy kultúrrelativista jobbos alapról a nagyhatalmi hübriszt, no meg az (amerikai) imperialisták kapzsi képmutatását, hipokrita gőgjét emlegetni, melyek, lám, szégyenletes kudarchoz vezettek. 

(Ennél csak az szórakoztatóbb, amikor a magyar jobboldal emlegeti hazánkat a nyugati erőszakos demokráciaexport újabb célpontjaként és áldozataként, s közben nagy megértéssel beszél a tálibokról.)

Hát nem jobban járt volna mindenki, ha békén hagyják a különböző iszlamista, esetleg szekularizált (de mindenképpen muszlim kulturális-társadalmi hátterű) országokat, főjenek csak a saját levükben? Hagyományaik szinte erre kötelezik őket, nekik úgy is ez volt megírva a sors könyvében. Végül is Kadhafi és Szaddám Huszein idején legalább tudtuk, hogy mire számíthatunk tőlük. És milyen szép is lenne, ha ma a káosz és dez­integráció helyett egy fiaik-unokáik vezette, jó értelemben vett nepotista rezsimmel üzletelhetne a Nyugat – pláne most, hogy az egekbe törnek a szénhidrogénárak!

De ne tévedjünk el a történések időrendjében: az Egyesült Államok sem Irakba, sem két évvel korábban Afganisztánba nem demokráciát teremteni vonult be saját és szövetségesei haderejével, hanem biztonságpolitikai kockázatokat szerettek volna elhárítani. Mintegy mellékesen merült fel, hogy afféle jószolgálati funkciót ellátva, jó sok dollárt elégetve hozzásegítsék ezeket a vallási, etnikai, társadalmi szempontból rendkívül heterogén társadalmakat, hogy azok működő politikai, gazdasági, oktatási, médiarendszert hozzanak létre. A kísérlet, ha sikerül, élhetőbb és biztonságosabb Irakot és Afganisztánt teremtett volna, és beillesztette volna ezeket az országokat a „szabad világ” által elismertek körébe.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.