A szerk.

A kudarc fokozatai

A szerk.

A demokrácia exportja kudarcot vallott – halljuk jobbról meg balról is, s az afganisztáni kivonulás képeit szemlélve bizonyára jóleső dolog lehet „antikolonialista” balos vagy kultúrrelativista jobbos alapról a nagyhatalmi hübriszt, no meg az (amerikai) imperialisták kapzsi képmutatását, hipokrita gőgjét emlegetni, melyek, lám, szégyenletes kudarchoz vezettek. 

(Ennél csak az szórakoztatóbb, amikor a magyar jobboldal emlegeti hazánkat a nyugati erőszakos demokráciaexport újabb célpontjaként és áldozataként, s közben nagy megértéssel beszél a tálibokról.)

Hát nem jobban járt volna mindenki, ha békén hagyják a különböző iszlamista, esetleg szekularizált (de mindenképpen muszlim kulturális-társadalmi hátterű) országokat, főjenek csak a saját levükben? Hagyományaik szinte erre kötelezik őket, nekik úgy is ez volt megírva a sors könyvében. Végül is Kadhafi és Szaddám Huszein idején legalább tudtuk, hogy mire számíthatunk tőlük. És milyen szép is lenne, ha ma a káosz és dez­integráció helyett egy fiaik-unokáik vezette, jó értelemben vett nepotista rezsimmel üzletelhetne a Nyugat – pláne most, hogy az egekbe törnek a szénhidrogénárak!

De ne tévedjünk el a történések időrendjében: az Egyesült Államok sem Irakba, sem két évvel korábban Afganisztánba nem demokráciát teremteni vonult be saját és szövetségesei haderejével, hanem biztonságpolitikai kockázatokat szerettek volna elhárítani. Mintegy mellékesen merült fel, hogy afféle jószolgálati funkciót ellátva, jó sok dollárt elégetve hozzásegítsék ezeket a vallási, etnikai, társadalmi szempontból rendkívül heterogén társadalmakat, hogy azok működő politikai, gazdasági, oktatási, médiarendszert hozzanak létre. A kísérlet, ha sikerül, élhetőbb és biztonságosabb Irakot és Afganisztánt teremtett volna, és beillesztette volna ezeket az országokat a „szabad világ” által elismertek körébe.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.