Az egyedül érkező Orbán odalejt az asztalához, szerel rajta valami fontosat, aztán a legközelebb álló csoport felé fordul, s nézi őket, egészen pontosan a hátukat, mert azok a fülük botját sem mozdítják érkezése láttán, nem nyitnak helyet neki a körben, levegőnek nézik, el is húzódnak. Fotók, videók nem kis száma jelenít meg hasonló szituációkat. Már az az idő is elmúlt, amikor azon kellett mosolyogni vagy szégyenkezni, ahogy Orbán megpróbál odasündörögni a nagyokhoz, például Trumphoz azon a brüsszeli NATO-értekezleten. Ami azt illeti, megritkultak a közös fotózkodások a kiérdemesül futball- és moziorangutánokkal is, se Depardieu-től, se Chuck Norristól se egy levél, se egy telefon…
Aztán maga a hétvégi EU-csúcs úgy zajlott, mintha pont ezeket a felvételeket lett volna hivatott illusztrálni. Európa kormányfői közül számosan ajtót mutattak Orbánnak, amikor a fejére olvasták homofób pedofiltörvénye összes mocskát. Csak a lengyel és a szlovén delegátus állt ki úgy-ahogy mellette – maguk is problémás egzisztenciák.
Orbán minderre tagadással válaszolt, a reá oly elterjedten jellemző nagy bátorsággal. E tagadás odáig ment, hogy Orbán Viktor – volt képe hozzá – egyenesen a „homoszexuális fickók” védelmezőjének titulálta magát a nyugati sajtó előtt, aki az utcán harcolt nevezettek büntethetősége ellen, e szerint pedig ő „a jogok harcosa, aki szabadságharcos volt a kommunizmus alatt, amikor a homoszexualitást még büntették”. „Küzdöttem a szabadságukért” – mondotta.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
