A szerk.

A mindentudás sikolya

A szerk.

Kedden este hatkor, lapzártánk végső szakaszában az az utolsó hír, hogy a rendőrség „arra kéri” a Margit híd tüntetőit, hogy engedjék át a villamost. A tüntetők – maroknyian – azt mondják, hogy nem.

Vajon mire számítanak? Csodára? Hogy erősítés érkezik? Hogy újabb erők csatlakoznak hozzájuk? Befutnak az írók, zenészek, a komplett „kreatív ipar”? Újabb robogós csoport érkezik, mint délután háromkor, amikor levonultak az Erzsébet hídról? Vagy egyszerűen csak úgy vannak vele, hogy ez nem lehet, ez nem maradhat így, itt mégis történnie kell valaminek?

Tudják jól, hogy délután az Országgyűlés mindenféle nehézség nélkül fogadta el a 24 óra leforgása alatt előrántott, áthajtott, lepecsételt új katatörvényt. Tudják azt is, hogy az Országgyűlés ugyanilyen simán fogadna el bármit, amit „a kormány” éppen kitalál. S tudják azt is pontosan, hogy mire vezettek az előző ún. Fidesz-kormányok alatt nagyszínpaddal, hangosításokkal, sztárkonferansziékkal megtartott, jóval nagyobb létszámú tüntetések, választási nagygyűlések. Alkalmasint tudják azt is, hogy mennyit változott a társadalmi közeg, mondjuk, a taxisblokád ideje óta. S az is tiszta nekik, hogy nem csupán annyi a különbség az akkor és a most között, hogy akkor minden hidat, bevezető utat, istennyilát lezártak, most pedig a taxisok a törvény kivételezettjei lettek, bár nem nagyon tetszik nekik, hogy csak 12 millió forintig áfamentesek. S nem is csak annyi a különbség, hogy amikor legtöbben voltak ma a hidakon, akkor sem voltak kétezren, plusz még Szegeden százan, Debrecenben jó ha kétszázan. Tudják azt is nyilván, hogy az elmúlt tizenkét évben ez a társadalom nem állt ki egyik éppen tiltakozó csoportjáért sem, de minden ilyen kiálló csoportnak, egyénnek voltak szimpatizánsai: egy másik szűk társadalmi csoport, amely valamiért – szakmai, lelki, politikai okokból – amúgy is közel állt hozzájuk. Akiknek majdnem annyira fájt. Melléjük állt a következő hír befuttáig a függetlenségét még tartani képes sajtó, aztán mindenki ment békével – megőrizve tiltakozásuk méltóságát. Valójában megveretve.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.