A szerk.

A mindentudás sikolya

A szerk.

Kedden este hatkor, lapzártánk végső szakaszában az az utolsó hír, hogy a rendőrség „arra kéri” a Margit híd tüntetőit, hogy engedjék át a villamost. A tüntetők – maroknyian – azt mondják, hogy nem.

Vajon mire számítanak? Csodára? Hogy erősítés érkezik? Hogy újabb erők csatlakoznak hozzájuk? Befutnak az írók, zenészek, a komplett „kreatív ipar”? Újabb robogós csoport érkezik, mint délután háromkor, amikor levonultak az Erzsébet hídról? Vagy egyszerűen csak úgy vannak vele, hogy ez nem lehet, ez nem maradhat így, itt mégis történnie kell valaminek?

Tudják jól, hogy délután az Országgyűlés mindenféle nehézség nélkül fogadta el a 24 óra leforgása alatt előrántott, áthajtott, lepecsételt új katatörvényt. Tudják azt is, hogy az Országgyűlés ugyanilyen simán fogadna el bármit, amit „a kormány” éppen kitalál. S tudják azt is pontosan, hogy mire vezettek az előző ún. Fidesz-kormányok alatt nagyszínpaddal, hangosításokkal, sztárkonferansziékkal megtartott, jóval nagyobb létszámú tüntetések, választási nagygyűlések. Alkalmasint tudják azt is, hogy mennyit változott a társadalmi közeg, mondjuk, a taxisblokád ideje óta. S az is tiszta nekik, hogy nem csupán annyi a különbség az akkor és a most között, hogy akkor minden hidat, bevezető utat, istennyilát lezártak, most pedig a taxisok a törvény kivételezettjei lettek, bár nem nagyon tetszik nekik, hogy csak 12 millió forintig áfamentesek. S nem is csak annyi a különbség, hogy amikor legtöbben voltak ma a hidakon, akkor sem voltak kétezren, plusz még Szegeden százan, Debrecenben jó ha kétszázan. Tudják azt is nyilván, hogy az elmúlt tizenkét évben ez a társadalom nem állt ki egyik éppen tiltakozó csoportjáért sem, de minden ilyen kiálló csoportnak, egyénnek voltak szimpatizánsai: egy másik szűk társadalmi csoport, amely valamiért – szakmai, lelki, politikai okokból – amúgy is közel állt hozzájuk. Akiknek majdnem annyira fájt. Melléjük állt a következő hír befuttáig a függetlenségét még tartani képes sajtó, aztán mindenki ment békével – megőrizve tiltakozásuk méltóságát. Valójában megveretve.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.