Vajon mire számítanak? Csodára? Hogy erősítés érkezik? Hogy újabb erők csatlakoznak hozzájuk? Befutnak az írók, zenészek, a komplett „kreatív ipar”? Újabb robogós csoport érkezik, mint délután háromkor, amikor levonultak az Erzsébet hídról? Vagy egyszerűen csak úgy vannak vele, hogy ez nem lehet, ez nem maradhat így, itt mégis történnie kell valaminek?
Tudják jól, hogy délután az Országgyűlés mindenféle nehézség nélkül fogadta el a 24 óra leforgása alatt előrántott, áthajtott, lepecsételt új katatörvényt. Tudják azt is, hogy az Országgyűlés ugyanilyen simán fogadna el bármit, amit „a kormány” éppen kitalál. S tudják azt is pontosan, hogy mire vezettek az előző ún. Fidesz-kormányok alatt nagyszínpaddal, hangosításokkal, sztárkonferansziékkal megtartott, jóval nagyobb létszámú tüntetések, választási nagygyűlések. Alkalmasint tudják azt is, hogy mennyit változott a társadalmi közeg, mondjuk, a taxisblokád ideje óta. S az is tiszta nekik, hogy nem csupán annyi a különbség az akkor és a most között, hogy akkor minden hidat, bevezető utat, istennyilát lezártak, most pedig a taxisok a törvény kivételezettjei lettek, bár nem nagyon tetszik nekik, hogy csak 12 millió forintig áfamentesek. S nem is csak annyi a különbség, hogy amikor legtöbben voltak ma a hidakon, akkor sem voltak kétezren, plusz még Szegeden százan, Debrecenben jó ha kétszázan. Tudják azt is nyilván, hogy az elmúlt tizenkét évben ez a társadalom nem állt ki egyik éppen tiltakozó csoportjáért sem, de minden ilyen kiálló csoportnak, egyénnek voltak szimpatizánsai: egy másik szűk társadalmi csoport, amely valamiért – szakmai, lelki, politikai okokból – amúgy is közel állt hozzájuk. Akiknek majdnem annyira fájt. Melléjük állt a következő hír befuttáig a függetlenségét még tartani képes sajtó, aztán mindenki ment békével – megőrizve tiltakozásuk méltóságát. Valójában megveretve.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
