A szerk.

Mari ángyomnak Bütykösön volt egy elég hülye szokása, ebéd után mindig kiment a kerítéshez, s fennhangon szidta a kormányt meg a Fideszt a szomszédnak, gajdolása elhallatszott jó messzire.

Az egész, hogy rohadjon meg a mája, az Alkotmánybírósággal kezdődött, amikor - az emberi méltóság védelmére hivatkozva - tavaly novemberben megsemmisítette a szabálysértés megvalósításának azt a törvényi tényállását, amely a közterületen való életvitelszerű tartózkodást kriminalizálta, sőt, az önkormányzatoknak is megtiltotta, hogy ezt saját rendeletben tegyék meg.

A múlt pénteken a Fidesz- és a KDNP-frakció egy emberként törvényjavaslatot nyújtott be "Magyarország alaptörvényének negyedik módosítása" címmel, de az iromány "Az Alkotmánybíróság megalázása és a rajta vett boszszú" címet is viselhetné, sőt, a szükségtelen álszemérmességet félretéve "Az Alkotmánybíróság szopjon le" címet is, de leginkább talán mégis az "Orbán Viktor mai napra rendelt ALKOTMÁNYA" cím illene hozzá.

Lapzártánk utolsó pillanatában érkezett a hír, mely szerint a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége keddi soros ülésén lemondásra szólítja fel az elnökét, Fekete Györgyöt.

Szétesett az LMP, őszinte részvétünk. Az, ami velük történt, annál is felfoghatatlanabb, mert a két félpárt és képviselői között sem szakpolitikai, sem a demokratikus berendezkedés alapjait érintő kérdésekben nagyítóval sem találnánk különbségeket.

A megállapodás, amelyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) képviseletében Nagy Dávid, a kormány nevében pedig Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője hétfőn, lapzártánk napján írt alá, jobbára mellébeszélést és hamis ígéreteket tartalmaz. Egy lényeges pontja viszont a kormány meghátrálását jelzi.

Elolvasta-e már azt a cikket, amiről úgy mondott véleményt, hogy nem is olvasta? Most is megtenné azt a kijelentését? Foglalkozik avval, hogy az igazi bűnösöket elvigye a kommandó?

A dolgok jelenlegi állása szerint Magyarországon elképzelhetetlen annyira rossz gazdasági-társadalmi helyzet, ami kijózanítólag hatna a politikára és a nettó demagógia föladására késztetné a politikusokat.

Nagy bukás Orbánnak a regisztráció eltörlése, és ezt még akkor sem tudja eltagadni, ha most nyilván arra játszik majd, hogy lám, vérbeli demokraták ők, nem írják bele az alaptörvénybe azt, amit pedig beleírhatnának, meszszemenőkig tisztelik ellenben az Alkotmánybíróságot, a jó kurva anyját a mélyen tisztelt Alkotmánybíróság mélyen tisztelt kurva anyjának.

Ha viszont az ellenzék túl hamar áll be a szocpárt mellé, akkor mi az értelme a létüknek? Mekkora a pont jó távolság az MSZP-től, és mikor annyi? Mit gondol erről Bajnai, mit a Milla és mit a Szolidaritás? Vajon ugyanazt? Mi a racionális magatartás e dilemmával szembesülve? A múlt heti A szerk.

Bukta Imre performanszára több százan voltak kíváncsiak a Műcsarnokban, nyilván azért, mert a nagyszerű festő - egyébként szép és összetett - akciója politikai kiállás is volt. Hiszen a művészet szabadsága, amely előtt Bukta fejet hajtott, ma politikai viták tárgya.

A hétvégén Orbán mintha meghátrált volna a tandíj és a keretszámok ügyében - valójában mégsem, mert továbbra is a kormány fogja megmondani (a felvételi ponthatárok manipulálásával), hogy melyik egyetem hány hallgatót vehet fel.

A vezető ül félhomályos dolgozószobájában, asztali lámpája sápadt fényt vet a papirosra, amin az imént még dolgozott, javítgatott, kerekítgette a felsőoktatási intézmények keretszámait.