Nagyra becsültük parlamenti munkájukat, egy rakás szimpatikus dolgot vittek, kezdve a magas szinten szervezett és irányított lopikázás tárgyszerű, időnként szellemes leleplezésétől a kormány ún. szociálpolitikájának, közoktatás-politikájának, adó- vagy romapolitikájának avatott bírálatán át a kultúra szabadságának és a kulturális intézmények autonómiájának a védelméig. Ezen legfeljebb árnyal az a tény, hogy egy rakás másik dologról meg - például a szabad versenyes piacgazdaságról, a globalizációról, a privatizációról, a nemzetközi pénzvilágról, a protekcionizmusról - olyan, hát, kevéssé használható nézeteket hangoztattak. Ne szépítsük azt sem: a párt által egységesen gondozott Kert-Magyarország idea sík hülyeség, a nagyvárosi Móricka lila gőzös ábrándozása. (Amúgy mi is abszolút kert- és erdőpártiak vagyunk, imádjuk a csalitost, a burgyingot, a háborítatlan ligetet, valamint a jó szántó-vetőt, és szívünkben, mint száz rózsatő virul a rajongás a házi kolbászért és a kézműves disznótenyésztésért; csak ez utóbbi elkerülhetetlen mellékhatását, a drága parizert tartjuk népellenes intézkedésnek). Most nem fognak semmilyen dolgot vinni: olyan ugyanis nincs, hogy egy frakcióban két párt van. És mivel a karácsonyista-jávorisztikus LMP/2-nek - ezentúl Párbeszéd Magyarországért Platformnak - 8, míg a schifferiánus LMP/1-nek, ezentúl az Igazi LMP-nek 7 képviselője maradna, egyik sem alkothat frakciót - tehát külön frakciók sem lesznek. A párt, sőt, a két párt parlamenti pályafutása ezzel be is fejeződött (a PMP/LMP/2-é még az előtt, hogy elkezdődhetett volna).
Az, ami velük történt, annál is felfoghatatlanabb, mert a két félpárt és képviselői között sem szakpolitikai, sem a demokratikus berendezkedés alapjait érintő kérdésekben nagyítóval sem találnánk különbségeket. De még az ún. közép- és hosszú távú vízióikban sem. A Scheiring Gábor (az egyik korai pártelhagyó) nevével fémjelzett gazdaságpolitikai téziseket osztja Schiffer, míg Schiffer korrupcióellenes vagy ügynökügyi felszólamlásai, a kis- és középvállalkozások meg a családi agrárgazdaságok iránti rokonszenve, aggódó elkötelezettsége az energiatakarékos technológiák elterjesztése iránt kedvesek maradtak Karácsony Gergely, vagy a nevében is az erdő szeretetét, a természetközeliséget sugalló Jávor Benedek számára is. Mindkét fél baloldali zöld ökopártként lövi be magát, bármit jelentsen is ez. Ugyanazért és ugyanúgy bírálja, vagy bírálná a kormányt mindkét fél, más kérdés, hogy ezentúl, mint azt talán már említettük, nem fogják, mert elveszítik a frakcióhoz kötődő jogosítványokat.
Csak két lépést kell hátrálnunk, hogy meglássuk ennek a helyzetnek az abszurditását.
Vagy mégsem?
A szakadárok javasolta stratégia titkát nem nehéz megfejteni: az új, a többségi felé mozdított és egyfordulóssá tett választási rendszer korai együttműködésre kényszeríti az ellenzéki pártokat: tehát korán együtt kell működni. De mik lehetnek az együttműködést elutasító párt-darab indokai és motivációi?
Schiffer a Fideszből kiábrándult szavazókat vinné, nem állhat tehát közel a szocpárthoz: helyes, ezt támogatjuk, bár kérdés, hogy mi eshet le itt az LMP-nek. Az elszegényedő és az állam gondoskodásában bízó posztfideszes tömegekre vadászik rajta kívül az MSZP és a Jobbik is. Azt meg mókás lenne nézni, hogy a Fidesztől épp annak etatizmusa és szabadpiac-ellenessége miatt eltávolodó, a Fidesz kapitalizmusát keveslő ún. "jobboldali-konzervatív" szavazók találnák meg új otthonukat Schiffer baloldali ökopártjában. Nem hinnénk a szemünknek.
Schiffer nem 2014-re játszik, hanem 2018-ra, akkorra akar a legnagyobb lenni, és ehhez direkt jó neki, ha az MSZP-t, de leginkább a most az LMP nélkül próbálkozó teljes baloldalt elverik - hát, ezt elképzelni sem tudjuk, de ha tényleg erre játszik Schiffer, akkor menjen a fenébe. Ugyancsak menjen a fenébe, ha még csak nem is 2018-ra hajt, csupán még négy évre akar magának egy olyan állást, ahol fizetést is kap, és néha még a tévében is mutogatják.
Schiffer arra spekulál, hogy a választás után az ő LMP-je lesz a mérleg nyelve, és ő dönt majd arról, hogy maradjon-e Orbán, vagy jöjjön Mesterházy. Nyilván mindkettőhöz tud majd megfelelő indoklási szakaszt kanyarítani ("ha muszáj az MSZP-vel összefogni, hogy menjen Orbán, akkor muszáj", illetve: "vagy az LMP-vel kormányoz Orbán, vagy a Jobbikkal: a hazát mentjük tehát meg a Jobbiktól") - ha nem ez a választási stratégia, tudniillik a koalíció lebegtetése lenne a biztos recept a max. másfél százalékra. De az.
Schiffer úgy akar növekedni, hovatovább nagyon nagyra nőni, hogy most megfelezi magát: ez ellentmondani látszik a matematika törvényeinek, az egyik ilyen szerint ugyanis 0,5<1.
Valójában nem értjük: de nem is szívesen mutatkoznánk a továbbiakban hülyének, akik direkt nem akarjuk észrevenni a legfontosabb különbséget a két fél-LMP között. Tudniillik szögesen ellentétes viszonyukat a szocpárthoz - minden stratégiai megfontoláson és okoskodáson túl. És ez lenne akkor ennek a szakításnak a legabszurdabb és legirracionálisabb eleme: amelyért - még ha különutas szándékainak a tisztességét nem kérdőjelezzük is meg - Schiffer Andrásé a felelősség. Az antikomcsizmus, az a hazug és ostoba duma, hogy 2002 és 2010 között ugyanaz zajlott ebben az országban, mint ami zajlik most, és hogy "Orbán" meg "Gyurcsány", a Fidesz és az MSZP ugyanaz; a magyar politika eme intellektuális pestise, az indulat, amely minden józan belátást, demokratikus elköteleződést, ideológiai és szellemi rokonságot felül tudott írni, az ő vesszőparipája volt és maradt.
Schiffer magánmániája így lett milliók levesében hajszál. Hisz akárhogy forgatjuk - ha az összes ellenzéki csoportosulásnak, beleértve az LMP-t is, azt az LMP-t, amely hétfőn eddig ismert fomájában visszavonhatatlanul megszűnt, együtt van akkora támogatottsága, mint a Fidesznek egyedül, akkor egyetlen kieső is a kormányváltás esélyeit csökkenti. Az LMP novemberi döntése, melynek a múlt hét végén csak logikus konzekvenciája következett el, ez alól az ellenzéki együttműködés alól rúgta ki a sámlit.
Azt nem ebben a vezércikkben fogjuk elmondani, hogy ennek dacára - vagy éppen ezért - milyen politikai tartalékai maradtak a kormányváltást óhajtó szavazói népességnek. Maradtak. De a kármentés perspektívái sem feledtethetik a veszteséget: azt a tényt, hogy az LMP kiverte magát a parlamentből. A kormány egyik jól szervezett, a méretéhez képest igen agilis, és a megmaradt lehetőségekhez mérve hatékony intézményes eszközökkel, s ebből adódóan nem kis nyilvánossággal rendelkező ellenfele esett most ki a demokratikus politizálás fő helyszínéről. Egy olyan párt, amelynek elkötelezettsége a szabadság és az egyenlőség mellett éppúgy nem volt megkérdőjelezhető, mint az elesettek és a szegények iránti aktív rokonszenve, s amely mindvégig hallatta is a hangját, amennyire csak bírta. Amivel az LMP sok millió ember képviseletét látta el, még akkor is, ha azok nem szavaztak rájuk - mert bátran és jól artikuláltan hallatta az ő hangjukat is. A demokratikus Magyarország lett most szegényebb egy fontos és mindeddig derék munkát végző exponensével. Nagyon sajnáljuk. És köszönjük is, tulajdonképpen, az eddigieket.
