A szerk.

Butí-tani

A szerk.

A vezető ül félhomályos dolgozószobájában, asztali lámpája sápadt fényt vet a papirosra, amin az imént még dolgozott, javítgatott, kerekítgette a felsőoktatási intézmények keretszámait.

Innen kiradírozott, oda még beírt, vagy inkább onnan is radírozott, de már nem dolgozik, végzett, vagy csak nem tud odafigyelni, dohog, hogy mi van ezzel a HÖOK-kal, most mit pampognak a tandíj miatt, mikor ő megmondta nekik jó előre, meg az nem is tandíj. Odakinn az utcán diákok tüntetnek, lefoglalnak két hidat, szellemes transzparenseket cipelnek, úgy tűnik, nem hagyják magukat - nincs ember az országban, aki nem nekik szurkolna, hajrá, Petőfi híd! A képviselői irodaházból kilépők behúzott nyakkal, sunyi mosollyal iszkolnak az újságíró elől, aki arról érdeklődik, hogy most van tandíj, vagy nincsen. Nincsen tandíj, ez nem olyan, mint az volt, nem lehet összehasonlítani a dolgokat, arra nem volt erkölcsi alap, ilyeneket mondanak, hazudnak, és ők is tudják, hogy ez látszik is rajtuk. Ott az arcukon a sértettség, hogy miért engem piszkálnak ezzel, amikor semmi közöm hozzá; nem értik. Nem értik az egészet, csak csinálják.

Ezzel együtt szükséges, bár teljesen hiábavaló lajstromba venni a Fidesz összes hazugságát, amit az elmúlt huszonkét esztendőben a tandíjról, a felsőoktatásról összehordott. Nincs értelme, mert a notórius hazudozásnál jóval többről van itt szó. Ne tartsuk magunkban: tudatos pusztító munkáról, mindközönségesen rombolásról. Nincs értelme előhozni tehát akkor sem a hazugságokat, ha az egyik közülük, az, amelyiket a Fidesz-retorika történelemnek hazudott és jó adag eufemizmussal "szociális népszavazásként" szeret emlegetni, a demokratikus Magyarország történetének legaljasabb átverése volt, minden hazugságok hazugsága. Amikor mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a magyar állam pusztán saját erejéből képtelen az eljövendő generációk szempontjából is megnyugtató felsőoktatást csupán egyedül finanszírozni, akkor jött a Fidesz azzal, hogy de tud. Még azt sem mondhatjuk, hogy elhitette volna a szavazókkal: tényleg lehet abból választaniuk, hogy akarnak-e fizetni valamiért, vagy nem akarnak. Csupán kihasználta a regnáló kormány végtelenül alacsony elfogadottságát. Százszor elmondtuk, álkérdés volt a tandíjra vonatkozó (mint a többi is), arról énekeltették meg az elégedetleneket, hogy szeretik-e a Fletót. S ezért semmi sem volt drága. Persze ez omlik most egyfelől érdemeik szerint, másfelől korántsem eléggé a fejükre - a sár, a saruk. Vannak, akik nagyon bíznak a diákokban, vannak, akik áttörést remélnek, hogy végre megmozdult Orbán ellen az ifjúság. Osztozunk bizalmukban, hajrá, Petőfi híd, de fontos elmondanunk, hogy másról van itt szó. Lásd mint fenn: rombolásról.

Hiába ugyanis a nem tandíj nevű tandíj, ha az állam egyszerűen kivonja a pénzét a felsőoktatásból - meg kéne nézni például európai szinten, hogy hol mennyit pakolnak bele. Itt inkább kiveszik, hogy ott egye meg a fene az egészet, dőljön be úgy, ahogy van, keressék a boldogulást máshol az aktorai. S ha bedőlt, bevetik majd sóval, és ráépítik a saját oktatási rendszerüket, jöjjön a sok kisebb vagy éppen nagyobbacska Nemzeti Közszolgálati Egyetem, jöjjön a sok saját célra előállított egyforma fiatal, s ha az államnál helyezkednek el, még el is engednek valamit a szép iskolaévek alatt felhalmozott adósságukból. Nemcsak az alacsonyabb néposztályok soraiban - a tankötelezettség béka segge alá szorításával -, de feljebb, az iskolázottabb rétegek közt sem gondolkodó egyedekre van szüksége az Orbán-rendszernek, hanem, ne féljünk kimondani: alattvalókra.

Mert az Orbán-rendszer pontosan az, aminek látszik. Ám az idő nem az efféle rendszereknek kedvez, csakhogy míg megoldja a dolgokat, addig kifut pár kirekesztett évfolyam.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.