Hogy a Magyar Gárda a következő választásokig mivel próbálkozik majd, sejthető. Forradalmi igyekezetük alig palástolható, ugyanakkor láthatóan feszélyezi őket jogrendünk. A rasszista uszítás, a (névtelen) fenyegetőzés, az egyenruhás masírozás belefér, más aligha. Mondjuk részt vesznek - új egyenruhájukban - az őszi (tavaszi, jövő őszi stb.) tüntetéseken, és ott csúnya szavak ismételgetésével próbálják távozásra bírni a kormányt: ám ez talán kevéssé fog jólesni azoknak a nem nyilas tüntetőknek, akik maguk is azért mennek, hogy távozásra bírják a kormányt. Ha a Gárda akár e tüntetéseken, akár csak úgy, szabadidős elfoglaltság gyanánt bármiféle szervezett erőszakos cselekményen törné a fejét vagy másét, akkor minden bizonnyal teljes szigorával fog rá lesújtani a törvény. A lehetőségeik tehát korlátozottak, és ezzel ők is tisztában vannak: a demokrácia, minden látszólagos törékenysége ellenére igenis nagy potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy ellenségeit semlegesítse. Ezzel a magunk részéről megválaszoltnak is tekintjük a "félelmetesek-e a neonyilasok" kérdést. Nem félünk, és rendületlenül bízunk demokratikus intézményrendszerünkben.
Ami persze nem jelenti azt, hogy az iméntiek végiggondolása után el is felejthetjük az egészet.
A demokráciák akkor szoktak megbukni, ha a választók többsége vagy közel többsége nem demokratikus pártokat vagy személyeket óhajt a hatalomban látni; és az ilyen pártok vagy személyek akkor tudják meggyőzni igazukról a választók többségét vagy közel többségét, ha túl kevés demokrata marad az illető országban. A Jobbik - mivel mást nem tehet - ugyancsak parlamenti úton kívánja növelni befolyását, illetve szert tenni (a) politikai hatalomra. Ahhoz, hogy ezt a demokratikus politikusok, legyenek bár liberális, baloldali vagy jobboldali-konzervatív beállítottságúak, megakadályozhassák, cselekedniük kell. Bármilyen marginálisnak is tűnjenek most a fasiszták, a radikális organikus nacionalizmus képes lehet nagy tömegek mozgósítására.
A baloldali és liberális pártok kétségkívül egyszerűbb helyzetben vannak, az elhatárolódás nem is lehet kétséges. Mindig nehezebb a konzervatív pártok dolga. A szélsőjobboldal Magyarországon is a mindenkori legerősebb jobboldali párt számára volt - és maradt - probléma. Így volt ez az antalli MDF idején is. Az alapkérdés ugyanis 1990 óta változatlan. Miként gyűjthetők be a szélsőjobbos választók voksai úgy, hogy a nekik tett gesztusok ne riasszanak el nagy számú mérsékelt szavazót?
A Fidesz jelenlegi, rendkívül heterogén táborát egyben tarthatja a közös ellenségkép. Ez köszöni, meg is lenne; de pusztán ennyi nem elegendő. Az eddigi jobboldali kormánykoalíciók rendre szétestek, dacára annak, hogy ugrásra készen állt a nemzetrontó baloldal. És az egyetlen táborba álmodott új többség egyes részei most is el-elkóborolnának a nyájtól. De ahogy a magyar társadalomra sem az 56 hadfi jelenti a legnagyobb veszélyt, úgy a Fidesz hatalmi ambícióit sem ők fenyegetik. Hanem az a sokszor 56 választó, akik komfortérzetéhez hozzátartozik, hogy másokat nyíltan büdöszsidózni meg vesszentrianonozni halljanak. Akik több bátorságot várnak Orbántól, még egyértelműbb beszédet a közös (komcsi, zsidó) ellenségről. Velük nem tud mit kezdeni a Fidesz; az ő kedvükért kell élettérről meg génekről hadoválni vagy fasiszta eszméket propagáló orgánumokat kaserolni. És ezzel párhuzamosan persze látványosan föllépni ugyanezen szélsőségek ellen - a náciktól mégiscsak undorodó közönség, meg a jó nemzetközi hírnév érdekében. Mert hát masírozhattak látványnácik Budapesten a Fidesz-kormány alatt? Nem. Nem a Fidesz oktatási minisztere javasolta a Holokauszt-emléknap iskolai bevezetését? De bizony, ő javasolta.
Ha jóhiszeműek vagyunk, a Fidesz e lehetetlen stratégiai szituációban félreérthetetlenül igyekezett fölmutatni a maga szilárd demokratikus meggyőződését. Ha rosszhiszeműek: a szélsőjobbal annyi kompromisszumot kötő Fidesz legalább a látszatát igyekezett fenntartani annak, hogy semmi köze "ezekhez".
De ez így nem megy. A földuzzasztott szavazóbázis szélét megtartani csak időnkénti félreérthetetlen megnyilatkozásokkal lehet. Ha viszont e választók többre vágynak - például fekete egyenruhára meg árpádsávos karszalagra -, akkor baj van, mert erre valamit a pártnak mondania kell. Érdemes követni, mint alakult a Fidesz reakciója az utóbbi napokban Gárda-ügyben. A semmitmondó, az őszi "terrorral" példálódzó nyilatkozatokat mind "bátrabb" szélsőjobbellenes mondatok követték (miközben persze az egész talán csak Gyurcsány újabb provokációja volt). Az 56 gyászhuszár olyan döntési helyzet elé állítja a pártot, amely egyértelművé teszi a fideszes duplafenekű beszéd abszurditását, s az egész szituáció tarthatatlanságát. A "nagy" MDF óta tartja magát a jobboldalon az a nézet, hogy a szélsőjobb integrálása nélkül az MSZP nem legyőzhető. De hoz-e annyit a szélsőjobbos választók táborba terelése és ott tartása, s az emiatt alkalmazott kétkulacsos politika, mint amennyit ugyanezen akciók miatt veszíthet a Fidesz a mérsékelt bizonytalanok körében? Akármit is mutatnak az aktuális közvélemény-kutatások, 2010-ben ismét szoros verseny lesz a két nagy párt között. Néhány százaléknyi szavazat dönt majd. Ebben szinte biztosak vagyunk. Abban viszont nem, hogy annyi kudarc után fölmerült-e már bármelyik fideszes politikus fejében: felül lehetne vizsgálni e stratégiát, és a szélsőjobboldalt végre úgy kezelni, ahogyan kell: egyértelmű kiközösítéssel.
