A szerk.

Adataink őrei

A szerk.

Történelmi kutatások, feljegyzések, katonai jegyzőkönyvek tanúsága szerint az a vesszőfutás néven közismert büntetés legfájdalmasabb szakasza, amikor az elszenvedő megpillantja az ítélet-végrehajtók kétoldali sorfalának a végét. Amikor már csak úgymond karnyújtásnyira a szabadulás. Ilyenkor estek el a legtöbben.

Az emlékezők majd mindegyike felidézte, hogy e ponton mindent megadtak, megtettek volna, hogy azon az utolsó pár lépésen egyszeriben túl legyenek...

Szinte napra pontosan egy esztendővel ezelőtt - tán egy elnökségi ülés után - dobta be a köztudatba a választási regisztráció bevezetésének a lehetőségét a Fidesz. Akkor még sokan úgy voltak vele - meglehet, fideszesek is -, hogy nem eszik olyan forrón a kását, elrágódunk ezen egy darabig pró és kontra, aztán majd elfelejtjük. Komolyan persze sosem volt szó próról, csak kontráról, hiszen racionális érv a kerek esztendő alatt nem akadt egy sem, ami a regisztráció szükségességét támasztotta volna alá. Tudta ezt a Fideszben is mindenki: a választási regisztráció a Magyarországon fennálló körülmények között más célt nem szolgál, mint a választók - egy kellemetlenül széles - csoportjának a kizárását; demokratikus alapjoguk elvételét. Történetesen azon választói csoportokét, amelyek pillanatnyi közérzetük, komfortérzetük, urambocsá' hangulatuk szerint hoznák döntésüket, akár a szavazatukról, akár a részvételükről. S mivel a Fidesz a tavaly októberig eltelt időben semmit nem tett azért, hogy Magyarországon jobban érezze magát bárki is, és a vezetői előtt az is nyilvánvaló volt, hogy ilyesmire nem is készülnek a mandátumuk lejártáig, célszerűnek tűnhetett megszabadulni e szerfelett kártékony ösztönlényektől, s rábízni a dolgot a hitbéli eltökéltség alapján választókra. A rajongók biztosan elmennek regisztrálni, rájuk számíthatunk, akire meg nem, az menjen a fenébe!

Ilyesmi mellett kétségkívül nem lehet érvelni. Csak mellébeszélni, hazudozni, vállat vonogatni lehet, mint ezt tették és teszik is - látszólag rendületlenül - a Fidesz prominens képviselői immár egy esztendeje. De most már látszik az út vége! A Parlament napirendjén a választási törvény, a módosítók módosítóinál tartanak épp, két hét múlva végszavazás, a regisztráció törvényerőre emelkedik.

Csak ezt a két hetet kell még áthazudni valahogy, túlélni, aztán már adottság lesz ez a mocsok, nem kell vele törődni, nem kell megmagyarázni, van regisztráció, és kész.

E ponton rogyik földre kiszámíthatóan a vesszőfutás elszenvedője, ekkor szabadulna leginkább - még a legképtelenebb áron is. E törvényerejű választási csalás két zászlóvivőjénél - Rogán Antalnál és Lázár Jánosnál - is épp most szakadt el a cérna, karnyújtásnyira a céltól. Most ment el teljesen a kontroll, most kezdtek - az eddigi mellébeszélő, csúsztatásos technika helyett - teljes képtelenségeket, megátalkodott marhaságokat beszélni. Nagy kérdés, hogy csak a cél közelsége mondatta velük, vagy esetleg komolyan gondolják, és lesz is a dologból valami, mert akkor könnyen összeomolhat itt minden.

Rogán Antal az ATV vasárnapi adásában azt találta ugyanis mondani az ellenzék azon visszatérő érvére, hogy az Amerikai Egyesült Államokban azért van választási regisztráció, mert nincsen lakcímnyilvántartás, hogy minálunk is az lenne a legjobb, ha megszüntetnék a lakcímnyilvántartást. S ezt kezdeményezni fogja a Parlamentben... Azért, mert az "egy szocialista csökevény, egy maradvány abból a korszakból, amikor az állam mindent nyilvántartott a polgárairól, és mindent leszabályozott". Két nap sem kellett, s hasonló tenorban tódított Lázár miniszter is, hogy az állam birtokában lévő lakossági információkat - a regisztrációval párhuzamosan - radikálisan csökkenteni kell.

Megható, hogy az urak hirtelen aggódni kezdtek az adataink biztonsága és az állam túlterjeszkedésének oly felette tapintatlan volta miatt. Rogán és Lázár - a regisztrációval párhuzamosan - lebontja nekünk az agresszív államot. Nem lesz itt 1984, nem lesz itt kommunista diktatúra, csak nagy szabadság. Nem mi akartuk?

A regisztrációt speciel akarta a fene.

S még csak nem is az az érdekes a dologban, hogy jószerivel kivihetetlen, vagy annyi pénzbe kerülne, hogy belerokkannánk, s ráadásul nagy valószínűséggel teljes káoszhoz vezetne. Hanem az, hogy semmi sem drága. Semmi sem drága azért, hogy törvény garantálja a Fidesz választási győzelmét.

A lakcímnyilvántartás nem az adataink, életünk aprólékos leltára, nem egy távcső, amivel az állam a hálószobánkba kukkant. Konkrétan a nevünket, lakhelyünket, anyánk nevét és a személyi számunkat tartalmazza. Ám ez minden további információs rendszer alapja, a sámli, amit - íme - ki lehet rúgni. Nem hangzik túl barátságosnak, de ennek alapján működik az adóhivatal, a rendőrség, ezáltal lehet útlevélhez jutni, így tartják nyilván a gépkocsikat etc. etc... De mennyire hangzik barátságosan ezek ellehetetlenülése? Hisz ezek csak akkor okozhatnak problémát, ha valakit törvénytelen célok mozgatnak. A lakóhely-nyilvántartás nem regisztráció, mit sem törődik például választási szokásainkkal. Azokat az adatokat tartalmazza, amiket általában megadunk magunkról.

Ilyenformán - Rogán és Lázár minden közlésével ellentétben - nem adatvédelemről van szó, hanem éppenséggel az ellenkezőjéről, az adatainkkal való - tökéletesen felelőtlen - garázdálkodásról, azok alantas indítékú elkótyavetyéléséről. Rohanásról egy esztelen hazugságspirálban a hatalomért.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.