A szerk.

Juhász Péter a végjátékban van. Nyilván lehet innen is nyerni, honnan nem, de hirtelen nem jut eszünkbe senki, akinek sikerült volna. Tisztázhatja a nevét, bár ebbéli próbálkozásai eddig sikertelenek maradtak, mögötte maradhat pártja, de eddig sem tettek, eztán sem tehetnek sokat érte; leszögezhetik, hogy bíznak benne, de napról napra kevesebbet kérhetnek a lecseréléséért. Mire e sorok megjelennek, még annyit sem.

Közel csapkodnak a villámok Elios-ügyben, csak az a kérdés, hogy kihez. Az OLAF-jelentés (eddig jobbára a 24.hu-n) kiszivárgott részletei újabb érdekességekkel gazdagítják a dinamikusan fejlődő vállalat leleményes üzletszerzési gyakorlatáról meglévő tudásunkat.

Az a jó a NER-ben, hogy főbb (és feltörekvőbb) képviselőinek immár nem kell lakatot tenniük a szájukra. Az elmúlt napokban nyilvánosságra került csodálatos megnyilatkozások mind megveszekedett hatalmi gőgről és tébolyról árulkodnak.

Hétfőn kilenc ellenzéki párt (a Jobbik nem volt köztük) aláírta azt az oktatási minimumprogramot, amelynek konszenzusos elfogadását a Tanítanék Mozgalom január 28-i tüntetésén jelentették be.

Az ENSZ „migránscsomagja” szép lassan elfoglalja a Soros-tervbe oltott brüsszeli kvótadiktátum pozícióját a kampányra forduló kormányzati kommunikációban. Orbán Viktor – hogy a választásokig fenntarthassa a suspense-et – mégis tőle szokatlan módszert választott a világszervezet ármánykodásai ellen.

Tekintsük át, hogy durván két hónappal a nagy nap előtt hogyan melegítenek ellenzéki pártjaink.

Hazudnak, lebuknak, terelnek, amit elterelésképpen mondanak, arról megint csak kiderül, hogy hazugság. A Fidesz kormányzására jellemző képletet a maga pőreségében szemlélhetjük immár két és fél hete, Altusz Kristóf helyettes államtitkár „titokban befogadott” 1300 menekültről tett nyilatkozatának válságmenedzselésében. A valóság hirtelen beszüremkedése a Patyomkin-világba megzavarta ugyan, de kizökkenteni nem tudta Orbán Viktor műsorát, amely jó három éve uralja a magyar közéletet. És amelyhez – sajnos – az ellenzék is asszisztál.

Janan Migwais nevével nem most találkozunk először, ő volt az, akit anno a bőrszíne miatt nem engedtek be a Morrison’s 2 nevű szórakozóhelyre – volt annak már vagy öt éve is, ki emlékszik rá. Ő akkor – tegyük hozzá: annak rendje és módja szerint – az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, minek nyomán a csehó közleményben kényszerült magyarázkodni. Ez sincs meg? „Bármely nemzetiség és faj képviselőit szívesen látjuk” – írták azok, akik a fiatalember társaságában lévő fehér bőrű barátját sem engedték be.

A STOP SOROS néven beharangozott törvényjavaslat-csomag szövegében van egy rakás abszurditás és egy csomó értelmetlennek tűnő dolog.

Az isten tudja, ki más, hogy mitől jön ez nekik, de az utóbbi időben, ha a Fidesz legtetejéről valaki keresztényt lát, egyből megtáltosodik. Így volt már szeptemberben Orbán Viktorral is, aki csak egy békés, oldott hangulatú riogatásra érkezett a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (Kerérszöv) jubileumi, X. kongresszusára, de végül annyira belelovalta magát, hogy ünnepi beszédében még az is kicsúszott a száján, hogy a Sátán (Soros) ellen az a legbiztosabb orvosság, ha sűrűn azt ismételgetjük magunkban: „Ne vigyorogj, Iván, nem tart ez örökké, 150 év alatt sem lettünk törökké.”

Jelen rövid felszólalásunkban a szerfölött szerteágazó Jobbik-irodalmat, vagy inkább a Vona Gáborról szóló korpuszt egyetlen rövid megjegyzés erejéig fogjuk terebélyesíteni.

A múlt hétfőn a Velencei Bizottság (VB) közzétette elemzését Ukrajna új oktatási törvényéről, annak is a kisebbségek iskolai nyelvhasználatát korlátozó passzusairól. Úgy tűnik, mindenki legnagyobb megelégedésére. A testület véleményét hangosan üdvözölte a magyar, a román és az orosz külügy, de örömködtek egy sort a kárpátaljai magyar szervezetek és egyházak is. A másik oldalon az ukrán külügyminisztérium és az oktatási tárca szintén a saját elvárásait látta visszaigazolva a szövegben, és úgy tett, mintha a törvény kritikusai estek volna pofára.

Miklós Edit története az olimpiákkal kétségkívül szívszorító. A hamarosan a 30. születésnapját ünneplő alpesi síző első lehetősége a 2006-os torinói olimpia lett volna, ám a versenyek előtt megsérült, így nem tudott elindulni.

A közismert cseh kocsmatöltelék és próza­író, Jaroslav Hašek Švejk című eposzának egy olvasata szerint a Monarchia bukásának végső oka a mondott államszerveződés helyrehozhatatlan, mindent átható kretenizmusa volt, hatalmi struktúráinak és e struktúrák személyi állományának teljes és önfeledt debilitása.